Rendőrségi

2012.12.21. 18:47

Rabszolgatartás, nemi erőszak, zsarolás - Több mint száz bűncselekmény

Veszprém - Az elmúlt évek egyik legkiterjedtebb ügyében élt vádemelési javaslattal a rendőrség a napokban, az előzetes letartóztatásban lévő négy berhidai személyt és társaikat több mint száz bűncselekménnyel gyanúsítják.

Halmos György

Dülk Károly alezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főreferense úgy fogalmazott: a nemrég lezárt ügyet jól jellemzi, hogy az emberölésen, illetve a kábítószerrel való visszaélésen kívül szinte minden erőszakos bűncselekményt a gyanúsítottak terhére róttak, szerepel azok között zsarolás, nemi erőszak, lopás, betörés, prostitúcióra kényszerítés, csalás. Négy nyomozó kétéves munkával ötven sértettet és sértetti kört derített fel, több százan tettek eddig tanúvallomást. Az ügy nagyobb részét már átadták az ügyészségnek, de jelentős feladatok várnak még a nyomozókra, ugyanis több esetet leválasztottak a "főügyről", így azokban tovább folyik a nyomozás. Előkerültek például olyan esetek, amelyeket eredménytelenül zártak le, de  most a tanúvallomások alapján ismét megnyitották. 

Az alezredes megjegyezte, hogy a négy gyanúsított közül három egymással rokonságban áll, az egyik férfi pedig a bűncselekmények elkövetésében közreműködő ismerősük. - Inkább az volt a jellemző, hogy egymást túllicitálva, versengve, a másiknak bizonyítva követték el a cselekményeket, a jogi értelemben vett bűnszervezetet nem lehetett bizonyítani. Az alezredes elmondta, hogy a kiterjedt bűnügy felderítéséhez az első lépés egy 2010 októberében tett feljelentés volt. A nyomozás előrehaladtával a rendőrök egyre több információhoz jutottak, egymás után jelentkeztek a sértettek, egyre terebélyesebbé vált az ügy. A gyanúsítottakat két évvel ezelőtt, december 7-én egy kommandós akció során fogták el berhidai otthonukban.

A megalapozott gyanú szerint az elmúlt öt évben javarészt halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, illetve idősebb vagy "lecsúszott", szegény sorsú emberek sérelmére követtek el bűncselekményeket. Feltérképezték a családjaikat, olyanokat hálóztak be, akiknek másokhoz viszonylag kevés kötődése van, nem hiányoznak senkinek. A gyanúsítottak több esetben ígéretekkel, csellel, fondorlattal rávették arra a sértetteket, hogy ingatlanaikat írassák át az ő nevükre. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a gyanúsítottak alacsony iskolázottságuk ellenére rendkívül jó emberismerők, ránézésre ki tudták választani a gyengéket, a potenciális áldozatokat.


A náluk  lakó sértetteket a szó szoros értelmében nem tartották fogva, mert elhagyhatták a házat, de olyan erős  volt a pszichikai kényszer, a verbális terrorizálás, hogy eszükbe sem jutott elmenni  ismertette az alezredes. Hozzátette, hogy nemegyszer egymás előtt alázták meg az embereket, ami szintén visszatartó erő volt. Lányok futtatásával is foglalkoztak, sok esetben az ő közreműködésükkel ejtettek tévedésbe sértetteket. 

Több olyan esetre is van bizonyíték, amikor a gyanúsítottak által futtatott lányok behálóztak férfiakat, szerelmet színlelve házassági előkészületekre kértek pénzt a nők, vagy azt mondták, hogy terhesek, és a születendő gyermek számára akarnak különböző holmikat, babakocsit venni. Volt olyan férfi, akivel már a helyi polgármesteri hivatalba is bejelentkezett "menyasszonya", megbeszélték az esküvő részleteit, majd pénzt kértek az előkészületekre. 

A gyanúsítottak érdekkörébe tartózókkal lopásokat, betöréseket követtettek el. Más módon is kihasználták őket, nevükben vettek fel személyi kölcsönöket, vásároltak mobiltelefonokat, de még a köz- üzemi számlák és például a kábeltelevíziós előfizetés is a sértettek nevére szólt. A lapunknak nyilatkozó alezredes hangsúlyozta, hogy minden bűncselekménnyel kapcsolatban vannak bizonyítékaik, az igazi áttörést azonban a nyomozás félidejében az úgynevezett belső körhöz tartozó személyek feltáró jellegű vallomásai segítették. Ők ugyanis pontos információkkal rendelkeztek a gyanúsítottak által elkövetett cselekményekről, sőt nem egy esetben segítettek is nekik. 

A sértettek leginkább fenyegetés hatására követték el a bűncselekményeket, de vannak olyan nők, akiknél érzelmi kötődés alakult ki az egyik gyanúsított iránt. A nyomozás során négy robogót, egy BMW-t, két ingatlant, három zártkertet, 1520 nagy értékű műszaki tárgyat (televízió, hifitorony) foglaltak le és két bankszámlát zároltak. Az alezredes elmondta, hogy a gyanúsítottak a terhükre rótt cselekményeket nem ismerték el. 





Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!