Prémium magazin

Több ezer gyermek tölthetett feledhetetlen napokat a dombokkal ölelt zánkai úttörőtáborban a ’70-es évek elejétől. Sokan közülük ekkor látták először a Balatont, sőt, egyesek, főként az alföldi tanyavilágban élő diákok akkor hagyták el először szülőházuka
Aki meghallja a nevet: Fekete Sereg, történelmi tanulmányaiból arra biztosan emlékszik, hogy a kontinens korabeli népeit félelemben tartó, kalandozó magyarok seregét hívták így. Ha Nagyvázsonnyal kapcsolatban merül fel a név, sokan tudják, ma is konkrét s
- Egy 25 négyzetméteres lakásban nőttem fel, gyermekkoromban majdnem a medencébe vesztem, és 20 esztendősen már mellettem ült Michael Phelps - meséli Kis Gergő a Veszprém megyei Prémium társasági magazin nyári számában.
VESZPRÉM - Az évszakhoz illő, könnyed és vidám tartalmak, múltidéző olvasmányok, háttérelemzések és ismert személyiségekről készített portrék egyaránt megtalálhatóak a Veszprém megyei Prémium társasági magazin most megjelent nyári számában.
Ha megvalósulnak a tervek, új távlatok nyílnak, és Európa egyik legkedveltebb üdülőhelye lesz a környék - írja a Veszprém megyei Prémium társasági magazin június 16-án megjelenő nyári számának összeállítása.
Évtizedes kulisszatitkok nyomába ered a Veszprém megyei Prémium társasági magazin hamarosan megjelenő nyári számának egyik érdekes összeállítása. Szinetár Miklós soha el nem mesélt veszprémi történetét ismerhetik meg a legendás tévétalálkozók létrejöttérő
Már javában készül a Veszprém megyei Prémium társasági magazin nyári száma, amely június közepétől lesz kapható. Az évszakhoz illő, könnyed és vidám tartalmak, múltidéző olvasmányok, háttérelemzések és ismert személyiségekről készített portrék egyaránt me