kétszázezer beteget érint

2018.07.06. 07:00

Széles körben elterjedt gyógyszereket vonnak ki a forgalomból

Kivonják a forgalomból több gyógyszergyártó közel harminc valsartan hatóanyag-tartalmú vérnyomáscsökkentő készítményét. Azoknak a betegeknek, akik az érintett gyógyszerek valamelyikét szedik, egy hónapon belül érdemes az orvosukkal konzultálniuk a terápia felülvizsgálatáról.

Marton Attila

Nagy horderejű lépés

A valsartan hatóanyagú készítmények forgalmazását múlt pénteken függesztette fel az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), majd e hét szerdán a gyógyszerek kivonásáról döntött a hatóság. Szolyák Tamás, az intézet főigazgató-helyettese közölte, azért határoztak így, mert szennyező anyagot találtak a kínai gyártó által előállított valsartan nevű hatóanyagban. A lépés azért nagyon nagy horderejű, mert Magyarországon nagyjából 200 ezer magas vérnyomásban szenvedő beteg szed ilyen hatóanyagú készítményt, és háromnegyedük szedi azokat a gyógyszereket, amelyek ellen most kifogást emelt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Nem minden terméket érint a tiltás

Alfási Tünde, az egyik veszprémi patika vezetője, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Veszprém megyei szervezetének elnökségi tagja elmondta, a kivonás több gyártó összesen 27 készítményét érinti. Ezeket a gyógyszereket a múlt heti bejelentés óta nem kaphatják meg a betegek a gyógyszertárból, a szerdai döntés pedig ezen túlmenően már csak a patikákat, nagykereskedőket érinti. A szakember kiemelte, a tiltás nem érint minden valsartan hatóanyagú terméket – két gyártó készítményét forgalmazhatják –, így az ellátástól függően a problémás gyógyszereket helyettesíteni tudják.

A szakemberek a szerdai bejelentésen hangsúlyozták, a betegek szedjék az érintett gyógyszert mindaddig, amíg háziorvosuk vagy kezelőorvosuk azt le nem cseréli. Hozzátették, a vérnyomáscsökkentő szedésének azonnali abbahagyása nagyobb egészségkockázattal jár, mint a kivonásban érintett hatóanyagú készítmény szedése.

Megfelelőek itthon a gyógyszerbiztonsági előírások

Alfási Tünde megjegyezte, az OGYÉI folyamatosan vizsgálja a gyógyszerkészítmények minőségét és indokolt esetben függeszti fel a forgalmazásukat. A mostani határozat azért kapott nagy figyelmet, mert széles körben használt termékeket érint. A szakember kiemelte, a döntés azt bizonyítja, megfelelőek itthon a gyógyszerbiztonsági előírások, ugyanis már gyanú esetén beavatkozik a hatóság.

A forgalomból kivont, illetve a minőségileg jó valsartan tartalmú készítmények listája megtalálható az OGYÉI honlapján, gyógyszernévre, törzskönyvi és gyártási számokra lebontva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!