Lengyel-magyar két jóbarát – Kovács István történész tart előadást Csopakon

Nem mindennapos előadás

Kovács István történész tart képekkel illusztrált előadást március 14-én délután három órakor a csopaki kultúrházban a szabadságharcban részt vett lengyel légióról és honvédekről, hőseikről, tetteikről. Mostani beszélgetésünk során csupán néhány részletét érintjük a nem mindennapos előadásnak.

– 1848. október 3-án, vagyis a magyar országgyűlés törvénytelen feloszlatása után az áprilisi alkotmányát védő Magyarország, valamint a forradalmi változásokat érvényteleníteni akaró Ausztria és Lengyelország között kitört a háború. Ez egyértelművé tette a lengyelek döntését, akik százával keltek át a Kárpátokon és alakítottak légiós egységet Eperjesen, Kassán s főként Pesten, hogy 1795-ben Oroszország, Poroszország és Ausztria által felosztott hazájukat helyreállítsák – kezdte a beszélgetést Kovács István történész, aki 1968-ban végzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem– lengyel szakán.

Hogyan alakult meg a 2500 főt számláló egységes lengyel légió?

A honvédsereg éppen szerveződőben volt, mialatt Windisch-Grätz már novemberben döntő támadásra készült Magyarország ellen. A honvédség hiányt szenvedett képzett tisztekben. A lengyel légió megalakulásával remélni lehetett, hogy az 1830–31-es lengyel szabadságharc leverése után emigrációba vonult lengyel tisztek tömegestül fognak Magyarországra útra kelni. Azzal viszont, hogy 1848. november 25-én ünnepélyesen avatták fel a légió megalakult első két századának zászlaját a Múzeumkertben, az Országos Honvédelmi Bizottmány azt kívánta a magyarok tudomására hozni, hogy nincsenek egyedül, van szövetségesük, a lengyelekre számítani lehet. A még csonka lengyel zászlóaljat Wysocki József őrnagy parancsnoksága alatt már másnap az aradi várat ostromló honvédsereg erősítésére küldték. Bem József és Dembinszky Henrik, a két altábornagy neve szerepel csupán a tankönyvekben. A törökországi emigrációban Kossuth által tábornokká előléptetett Jerzy Bułharynról legfeljebb csak a szabadságharccal foglalkozó történészek tudnak. A szolnoki ütközet után ezredessé előléptetett és hadosztályparancsnokká kinevezett Wysocki József emlékét negyven éve mellszobor őrzi a Múzeumkertben. Az ő valóságos zászlóaljjá felfejlesztett gyalogos légiója és az Aradon szervezett dzsidásszázad részt vett a tavaszi hadjáratban. Helytállásának elismerését bizonyítja, hogy május elején Wysockit, Görgei javaslatára, tábornokká nevezte ki Kossuth, s megbízták, hogy Miskolcon vonja össze az országban szétszórt lengyel zászlóaljakat és lovasszázadokat. Így alakult meg a 2500 főt számláló egységes lengyel légió.

– Dembinszky Henrikről tudni kell, hogy csak a visszavonulásokban jeleskedett. Magyarországon mindvégig határozatlanság jellemezte. Egyébként jónak mondható haditervében is biztosra akart menni. Azt gondolta, hogy a jó helyzetnél is lehet még jobb az ellenség megverésére, és emiatt a győzelem esélyével kecsegtető legjobb alkalmakat is kihasználatlanul hagyta. Emiatt kellett a kápolnai vereség után leváltani. Wysocki József fiatal tábornokként is jól oldotta meg a rábízott feladatot. Miután az alig 11 ezer főt számláló északi hadsereg parancsnoka volt, ügyes manőverekkel hatásosan lassította a tízszer nagyobb orosz fősereg Miskolcra vonulását 1849 júniusában. Maga Görgei Artúr is nagyra becsülte Wysocki tábornokot, míg Dembinszkyvel szemben rendkívül kritikus volt, amint ez az Életem és működésem című könyvében olvasható is. Görgei az ágya fölött őrizte Bem portréját, vagyis nagyra értékelte az erdélyi hadsereg főparancsnokának működését, hadvezetését. Tény, hogy gondolkodásukat hasonlóvá tette az, hogy Görgei kiváló vegyész volt, Bem pedig kitűnő matematikus. Mindketten megvetették a halált, s azzal is fegyelmezték katonáikat, hogy az ütközetek, csaták során nem kímélték magukat – fejezte be Kovács István történész.