Hamar elfárad

2021.01.25. 07:07

Csak lassan javul Trokán Péter állapota a koronavírus óta

Év végén fertőződött meg koronavírussal Trokán Péter. A nehezén már túl van, de lassan regenerálódik a szervezete.

Fotós: Zih Zsolt

Egy színházi próbán kaphatta el a koronavírust Trokán Péter, majd kórházba is került, sőt lélegeztetőgépen is volt, mert a tüdejére húzódott a betegség. A nehezén már túl van a művész, szervezetét azonban nagyon igénybe vette a vírus és lassan regenerálódik.

„Az ijedtség már elmúlt, szerencsére jól vagyok, és remélem, többé nem leszek beteg.

Próbálok gyógyulni, de azt mondták, ez akár másfél vagy két hónapig is eltarthat. Még van másfél hónapom felépülni. Tulajdonképpen jól vagyok, de az erőm még egyáltalán nem tért vissza. Nagyon hamar elfáradok, mindentől kifulladok, szinte alig csinálok valamit és máris ólmos fáradtság tör rám, ami ellen csak küszködök.

Itthon tornázom, próbálok mozogni és persze nagyokat sétálok, már amennyire tudok, hiszen még a tüdőkapacitásom sem az igazi.

Éveken keresztül jártam reggelente úszni, az fantasztikus érzést és jó állóképességet is adott. Ez most nincs, de valószínűleg egyelőre nem bírnám a korábbi tempómat. Szépen lassan lépegetek előre, de a rendszeres sport hiányzik, hiszen az adta meg azt az érzést, hogy élek és energikus vagyok” – írja a Blikk nyomán a Life.hu.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik