Van hova továbblépni - Szerkesztőségünkben járt a kazah konzul

<b>Veszprém</b> - A világ kilencedik legnagyobb országa, Kazahsztán a lehetőségek tárházát kínálja hazánknak is. A politikai kapcsolatokon túl most a gazdasági együttműködésen van a fő hangsúly.

Tremmer Tamás

Magyarország és Kazahsztán tavalyi kereskedelmi forgalma nem érte el a 300 millió dollárt, ami pedig 65 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi. A lehetőségekhez képest ez semmi, jelentette ki Karabayev Kariat, Kazahsztán magyarországi konzulja, amikor bemutatkozó látogatást tett csütörtökön szerkesztőségünkben. 

Szeretnék a fővároson túl a megyékben élőkkel is jobban megismertetni Kazahsztánt, ezért keresi fel a megyei újságokat.
 
A konzul elmondta, a tizenötmilliós Kazahsztán nyersanyagban rendkívül gazdag, tavaly 70 millió tonna volt az olajkitermelésük, amit 2015-re 115 millióra növelnek. Földgázból 40 milliárd köbméter lesz a kitermelés 2015-ig. Ezen kívül jelentős az acél, a réz, a foszfor, a cink és az urán kitermelésük, ez utóbbiban második helyen állnak a világon. 

Az együttműködésben elsősorban a nanotechnológia, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, a gyógyszeripar terén számít a magyarokra. De a turizmusban is szeretnének tanulni tőlünk.

A kazah konzul Budapesten szerzett jogi diplomát, többször járt már a Balatonnál, ahol leginkább Tihany szépsége ragadta meg.

(Fotó: Penovác Károly)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!