A vártnál jobban alakult a balatoni turisztikai szezon

Badacsony - A vártnál jobban alakult a turisztikai szezon a Balatonnál - jelentette ki a Nemzeti Turisztikai Bizottság (NTB) elnöke pénteken egy badacsonyi rendezvényen.

Kiss Nikolett

Ujhelyi István szerint beért a sok fejlesztés és a marketingmunka a Balatonnál, de a pezsgőbontásra nincs ok, hiszen vállalkozások sokasága került krízishelyzetbe a válság miatt.
    
Az NTB és a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) együttes ülésén Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke elmondta: az emberek üdülési igénye a válságban is megmaradt, de sokan kevesebb ideig és kevesebb pénzt költve nyaraltak az idén. 
    
A szakember szólt arról is, hogy az üdülőövezet szálláshelykínálata 203 ezer ágyra tehető, amelyből 131 ezer magánszállásokon található. Az utóbbi évek nagy fejlesztéseinek köszönhetően már két ötcsillagos és 32 négycsillagos szálloda várja a vendégeket.
    
Statisztikai adatok még csak az év első hét hónapjáról állnak rendelkezésre. Ezek szerint az üdülőövezetben a korábbi év hasonló időszakához képest a vendégforgalom 9,6 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 11,5 százalékkal csökkent. 

Az adatok több szakember szerint csalókák, hiszen ezeken az eredményeken még jelenősen javítani fog a turisztikai szempontból jól sikerült, teltházas augusztus és a nyárias őszelő.
    
Rosta Sándor kifogásolta, hogy a balatoni kerékpárutak jelentős része tönkrement, sőt vannak szakaszok, amelyek életveszélyesek. Elfogadhatatlannak nevezte az északi part vasúti közlekedését, továbbá azt, hogy a "jogi dzsungel" miatt 3-7 évbe telik egy-egy kikötőfejlesztés megvalósítása. A szakember elismeréssel szólt az idei balatoni nyár gazdag és tartalmas kulturális rendezvénykínálatáról.
    
Suchman Tamás, a BFT elnöke szerint a válságban a turizmus bizonyult a leginkább ütésálló ágazatnak. A balatoni régióban más magyar turisztikai célterülteknél kisebb visszaesést tapasztaltak, ezért is fontos, hogy a jövőben jusson forrás olyan, sokszor csekély pénzbe kerülő fejlesztésekre, amelyek által még jobban ki lehet aknázni az üdülőövezet adottságait. Példaként hozta fel a Mozdulj Balaton program keretében a strandokra kihelyezett sportkapukat.
    
Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy idén sokat költöttek a Balaton belföldi reklámozására, amivel ősszel sem kívánnak leállni, hiszen a szállodái és fürdői révén ma már komoly lehetőségeket biztosít az üdülőövezet az elő- és utószezonokban is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!