Csata nélküli szabadságharc

Pedig meglehetősen rossz idő volt azon a bizonyos szerdai napon Pesten, hiszen hideg eső esett, ám ez a tény semmilyen hatással  sem volt a forradalmi előkészületekre. Addigra az indulatok annyira felforrósodtak, hogy akár jégeső is eshetett volna, a forradalom kitörését az sem akadályozta volna meg. 

- A pesti és a bécsi forradalom híre futótűzként terjedt az országban, a Dunántúlra és Veszprém megyébe meglepően gyorsan elért - fogalmaz dr. Hudi József. 

Persze, voltak az országnak olyan részei, például a Felvidék és Erdély világtól elzárt települései, ahol csak hetekkel a forradalom kitörése után értesültek a történelmi jelentőségű eseményekről. A pápaiak számára már másnap, március 16-án ismertek voltak a pesti események, amelyekről a herendi porcelángyár alapítója, Fischer Mór hozta a városba hírt, aki a forradalom kirobbanásakor éppen üzleti úton volt a fővárosban, Pest-Budán.

A város vezetése a hírek hallatán este díszkivilágítást rendelt el és népünnepélyt szervezett, melyen a település apraja-nagyja, mintegy hatezer ember részt vett. A zászlókkal ellátott menet a Gróf útról indult a Fő térre, ahol szónoklatok hangzottak el, közben a tömeg éljenezte a legnépszerűbb ellenzéki politikusokat, Batthyányt, Deákot és Kossuthot.

Az ünnepség után a polgárok kisebb csoportokra oszolva, az utcákat járva, énekelve köszöntötték a szabadság korszakának beköszöntét. A főiskolai ifjúság a cenzúra megszűnését, a sajtószabadság bevezetését szellemes plakáttal üdvözölte, melyre egy fekete koporsót rajzoltak, s ráírták, hogy cenzúra.

Március 17-én a főiskolai ifjúság a maga körében megszervezte a rendre ügyelő nemzetőrséget, s hamarosan a városban is megkezdődött az önkéntes nemzetőrség szervezése. Március 19-én már a 12 pontot is kinyomtatták a pápai nyomdában. Veszprémben ezen a napon, a megye nagyobb településein a következő napokban ünnepelték a forradalom hírét.

A korabeli információáramlás tehát meglepően fejlett volt, hiszen Győr-Pápa-Devecser között naponta közlekedett gyorspostajárat, de Veszprém és Pest-Buda, Pest-Buda és Bécs, de Veszprém és Bécs között is működtek gyorskocsijáratok. Egy nap alatt a fővárosból a megyébe ért az információ, mivel váltott lovakkal közlekedtek a gyorskocsik. Ugyanígy a sajtó is egy-két napon belül megérkezett. Ráadásul a fuvarosok is rendszeresen járták az országot, sok helyre a forradalom hírét éppen a József-napi vásáron résztvevők vitték el.

A forradalom kirobbanásától kezdve április 11-ig egy úgynevezett átmeneti időszak volt a megyében. A régi megyei közigazgatás a helyén maradt, és legfontosabb feladata az volt, hogy a békés átmenetet biztosítsa, a rendet és közbiztonságot  fenntartsa és a parasztmozgalmakat megakadályozza, illetve megfékezze. Karhatalmi alakulatokként a nagyobb városokban működő polgárőrséget, a frissen szervezett nemzetőrséget és a megyében állomásozó katonaságot lehetett igénybe venni.

Különösebb atrocitás nem történt, bár a parasztság egy része igencsak mozgolódott, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az állami kárpótlás mellett végrehajtott jobbágyfelszabadítás nem teljes körű. Ugyanis csak a volt úrbéres telkes jobbágyság jutott földhöz, lett önálló birtokos, a jobbágyság többi része csak jogilag szabadult fel. A házas és házatlan zsellérek, a majorsági birtokon élők nem kaptak földet, amit igazságtalannak éreztek.

A szabadságharc megyei történetének több szakasza van: a kezdetektől április 11-ig a békés átmenet időszaka, ezt követte a törvények kihirdetése, a nép felvilágosítása, az országos adománygyűjtés megszervezése. Júniusban már megkezdődött a honvédelem megszervezése, majd a fegyveres harc. 1849. január és áprilisa közt császári megszállás alá, április végétől augusztus közepéig ismét magyar fennhatóság alá került a megye. S aztán megkezdődött a megtorlás időszaka.

A szabadságharcban hatalmas jelentősége volt a civil kurázsinak. A lakosság teljes támogatására szükség volt a független magyar kormány, a honvédelem pénzügyi bázisának megteremtéséhez. A levéltári források szerint az adakozást májusban óriási lelkesedéssel kezdték meg a megyében, még az iskolások is részt vettek az adománygyűjtésben.

Ki-ki a maga megtakarított pénzét, arany-ezüst tárgyát ajánlotta fel a haza javára. A korabeli sajtónak is nagy szerep jutott. A kormány és a megye hivatalos rendeleteit, a mozgósító erejű dalokat a veszprémi és a pápai nyomdában nyomtatták ki. A buzdító verseket, harci dalokat jórészt értelmiségiek: ügyvédek, tanárok, orvosok, lelkészek írták, sokuk nevét ismerjük.

A hazafias lelkesültség mellett a becsvágy is sarkallta őket, hiszen a verbunkoszene elterjedése óta a műdalok szerzőit társadalmi megbecsültség övezte. A szilasbalhási, pápai, veszprémi kaszinókban, baráti körökben, házi mulatságokban gyakran fölhangzottak a kor kedvelt népdalai, műdalai, köztük a legújabb szerzemények.

Proszt János zenetanár a pápai nemzetőrségnek indulót is szerzett, melyet ünnepi alkalmakkor ma is megszólaltatnak. A társadalmi kommunikációban fontos szerepet kapott továbbá a szószék is, mivel a kormányzat a lelkészeket arra kötelezte, hogy a hivatalos rendelkezéseket a szószékről közzétegyék, sőt, agitáljanak a honvédelem mellett (a népfelkelés vagy az oroszok elleni keresztes háború meghirdetésevel).

A polgári átalakulás az egyes társadalmi rétegeket és csoportokat másként és másként érintette. A politizáló értelmiség a reformok felgyorsítására fel volt készülve, magára a forradalomra azonban már nem. Mégis gyorsan és hatékonyan reagált az eseményekre. Bár a változások jelentősnek tűntek, a fiatal értelmiség sokkal radikálisabb változásokat akart.

Pápán már 1848 nyarán létrejött egy Radikál Klub, mely az Ausztriától való teljes elszaka- dást, a független magyar köztársaság létrehozását tűzte ki célul. A várható támadás esetén a fegyveres harcra is kész volt. Ennek a tagjait 1849-ben, a császári megszállás idején letartóztatták és be is börtönözték. Ez volt a megyében a legszélsőségesebb csoportosulás.

A hazafias tetterő másik megnyilvánulása az volt, hogy 1848 decemberében, az általános császári támadás megindulását követően szabadcsapatok szerveződtek, amelyek a felvonuló ellenséges alakulatoknak a gerilla harcmodorral igyekeztek károkat okozni. A Mednyánszky-féle szabadcsapat 1849. január 13-án Bakonybélnél összetűzött a keresésükre Marcaltőről kiküldött császári csapatokkal, amelyek két gerillát megsebesítettek, három gerillát pedig elfogtak és közülük kettőt Pápán ki is végeztek.

Komoly csata, illetve ütközet nem volt a megyében, így a terület a hadműveletek hátországához tartozott, ami nem kis terhet rótt a lakosságra. A megyében állították fel a 6. és 7. honvédzászlóaljat, az I. dunántúli önkéntes nemzetőrségi zászlóaljat (a későbbi 70. zászlóaljat). Az 1848. novemberi-decemberi újoncozáskor 3086, az 1849. májusi újoncozáskor közel 771 újoncot kellett a létszámarányosan kiállítani és lehetőség szerint felszerelni a megye településeinek.

A közbiztonság fenntartását mintegy 12 000 fős nemzetőrség szolgálta, melyet éppúgy fel kellett fegyverezni, mint a honvédeket. Az 1849. június 27-i ihászi ütközet után a pápai katonai kórházakban (a várkastélyban és a zsidó iskolában) a nőknek is szerep jutott a sebesültek ellátásában.

Tudjuk, hogy a szabadságharcot is óriási, részben tudatos iratpusztulás kísérte.  Bár a függetlenségi harc erkölcsi győzelemmel, de katonai szempontból vereséggel végződött, az abban résztvevők a katonai és a polgári iratokat is, mint lehetséges bűnjeleket, igyekeztek megsemmisíteni. Aztán a megtorlásnak az is része volt, hogy a császári katonai parancsnokság 1849-1850-ben a települések szintjéig bezárólag begyűjtette a szabadságharc alatti iratokat, melyeket vagy fölhasznált a politikai perekben, vagy megsemmisített.

- Veszprém megye szerencsés helyzetben van, a megyehatóság iratai viszonylagos teljességben fennmaradtak. Fennmaradtak például a Veszprém Vármegyei Állandó Bizottmány iktatott iratai, köztük a zsidók összeírása, az adakozási lajstromok, a nemzetőrségi összeírások, újoncozási jegyzőkönyvek - mondja dr. Hudi József. 

A személyes források, visszaemlékezések, naplók terén is kedvezőek a forrásadottságok. Országosan több száz napló, önéletírás, visszaemlékezés maradt fenn, ezek jó része máig kiadatlan.

A megyében minden fontos társadalmi réteg hagyott maga után szubjektív forrást. A katonai karrier előtt álló fiatal értelmiségiek közül többen (pl. Roboz István, Körmendy Sándor) vezetett naplót, készített naplójegyzeteket. Ők valóban fölismerték, hogy óriási változások zajlanak az országban.

A naplóírók közül kiemelkedik Francsics Károly veszprémi borbélylegény, aki 1827-től évtizedeken át megörökítette a város mindennapjait. A borbélylegény korán kelt, hajnalban kezdte a munkát, 8-9 órára már végzett a szerződéses kuncsaftokkal, így napközben a mai Óváros térre néző Halas-féle műhely előtt ácsorogva várta a betérő vendégeket. Így a legfontosabb eseményeknek szem- és fültanúja volt, melyeket este kis kamorájába elvonulva, gyertyafény mellett följegyzett a naplójába.

Francsics Károly a kispolgár szemével nézte az eseményeket, az ő szolgai életében nagy változást nem jelentett a forradalmi átalakulás, ezért nála mint egzotikum, a köznapitól eltérő érdekesség jelenik a sorsfordító időszak.

Ám nemcsak ő, hanem más társadalmi réteg képviselője is fontosnak tartotta az események megörökítését. Hunkár Antal, a megye első számú vezetője, főispánja és kormánybiztosa is megírta a visszaemlékezéseit az 1850-es években. Fiáth Ferenc, a megye 1849. évi császári-királyi polgári biztosa a másik oldalról, a császárhű elit kiemelkedő tagja is megírta a maga emlékiratát, s benne a maga mentségét.

Paraszti napló is fennmaradt: Nemes Székely János csöglei közbirtokos több mint 100 holdas parasztgazda volt, 18351866-ig folyamatosan feljegyezte a vele és körülötte történteket. Nemesként szinte ellenségesen figyelte az eseményeket, látva, hogy az ő sorsa rosszabbra fordult, a változások a hagyományos paraszti világot fenekestül felfordították.

A szubjektív források mellett a nagy átalakulásról izgalmas írásokat találunk a korabeli sajtóban. A megyében napi- vagy hetilap még nem jelent meg ekkor, így a győri Hazánk című hetilap adott hírt az eseményekről mindaddig, amíg be nem tiltották. A Hazánk mellett a fővárosban sok országos lapot adtak ki, amelyeknek volt több megyei tudósítója, akik Veszprémből, Pápáról, Várpalotáról, Enyingről vagy a népesebb falvak egyikéről-másikáról tudósítottak.

Ami pedig a megtorlást illeti: ebben a tekintetében is szerencsés helyzetben volt a megye. Miközben országosan több száz embert végeztek ki, s tízezer számra sorozták be a volt honvédeket, honvédtiszteket az osztrák császári-királyi hadseregbe, a Veszprém megyében fölállított alakulatok katonái jórészt  elkerülték a megtorlást, mivel a vég a komáromi erődben érte őket, ahonnan menlevéllel szabadultak. A volt császári-királyi tisztekből lett honvédtisztek, akiket nem Komáromban ért a háború vége, kemény büntetést kaptak.

Az aradi katonai bíróság Kálmány Lajos őrnagyot például nyolc, Kerkápoly Mór őrnagyot tíz, Nagy Lajos őrnagyot 16 évi várfogságra ítélte. Hunkár Antalt, Kossuth kormánybiztosát életfogytiglanra ítélték, s csak kegyelemből szabadult a komáromi várbörtönből, de azután még jó ideig rendőri megfigyelés alatt állt. A politikailag kompromittált tisztviselők sem számíthattak arra, hogy a Bach-korszakban megtarthatják állásukat. A hatalom sokféle módon gondoskodott arról, hogy a rebellis magyarokat megleckéztesse.

A történeti forrásokat kevésbé ismerő, de a történelem iránt érdeklődő olvasók sokszor azt gondolják, hogy a történészek már minden érdemlegeset megírtak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéről. Ez két szempontból is tévedés.

Tévedés azért, mert a történeti források, bármily hiányosan maradtak is fenn, mindmáig nincsenek teljesen föltárva. De tévedés azért is, mert a történelem nem lezárt valami, hanem élő, kollektív emlékezetforma, amely folyamatosan újraírja önmagát.