Mosoly, szabadság, méltóság - Történetek Ázsiából (1.)

Madame Pat-ék panziójában (errefelé az ilyen szálláshelyeket guest house-nak hívják és főként a hátizsákos turisták kedvelik olcsóságuk és familiáris hangulatuk miatt) családtagnak kijáró lelkesedéssel fogad minket az öreg Poppy kutya. Jó ide hazaérkezni, amikor az év első negyedévében - amolyan 21. századi nomádként - a brüsszeli Dodonée utcából Ázsiába költözünk.

Március közepe van, a hőmérő higanyszála 40 fok felé kúszik. A tízmilliós város párás forróságban, elképesztő forgalom, zaj és légszennyezettség közepette éli nyüzsgő hétköznapjait. Hatalmas kanyarokkal hömpölyög rajta végig a lusta folyású Chao Phraja, a város egyik fontos tömegközlekedési útvonala.

A folyó zöldesszürke hullámain nyitott fedélzetű utasszállító hajók, hosszú, keskeny motoros csónakok, néhány régi, fából épült rizsszállító bárka és hatalmas uszályok kerülgetik egymást. Egyik kedvenc időtöltésünk végállomástól végállomásig végighajózni a Chao Phraja-n, bámulni az ezerarcú várost a vízi út két oldalán. Az arany tornyokkal tündöklő királyi palota, a színes üvegmozaikoktól csillogó buddhista templomok, a facölöpökre épült, düledező kis lakóházak, a harminc emeletes irodaépületek és méregdrága luxusszállodák, innen mind megcsodálhatók.

Ennél is jobb szórakozás beülni egy villámsebesen száguldó motorosba és végigjárni a folyó mellékútjait, az úgynevezett klongokat. Soha nem a turisták számára ajánlgatott hajókat választjuk, hanem azokat, amikkel a helyiek tartanak a városból hazafelé, bár mindig meg kell küzdenünk a barátságtalan jegyárusokkal, akik betolakodó idegenként bánnak velünk. Meghúzódni útitársaink közt a keskeny csónak padján, figyelni, ahogy a házukhoz közeledve jelt adnak a vezetőnek, ahogy számtalan csomagjukkal ruganyosan felszökkennek a vízbe futó falépcsőkre és megsimogatják a farokcsóválva eléjük szaladó házőrző fejét vagy üdvözlik a folyóban tisztálkodó (még a fogukat is abból mossák!) családtagjukat - mindez sokkal életközelibb élmény, mint egy turistakirándulás.

Bangkok lakói barátságos, de büszke emberek. Mentalitásuk minden bizonnyal a történelmükben gyökerezik - Thaiföld az egyetlen ország Délkelet-Ázsiában, amelyet soha nem kényszerített gyarmati sorba európai hatalom. Így a mosoly országa cím mellett a szabadság országa titulus is méltán megilleti. Bölcs és példaadó uralkodók kormányozták évszázadokon keresztül, és bár az abszolút monarchiát 1932-ben egy államcsínnyel megdöntötték, az azóta érvényben lévő alkotmányos királyság továbbélteti azt a szellemiséget, ami a közszférát behálózó korrupció és az újra meg újra kiéleződő pártviszályok ellenére az ország lakóiban a nemzeti öntudat, a méltóság és az együvé tartozás érzését erősíti.

Mostani királyuk, az 1927-ben született Bhumibol, az 1767 óta uralkodó Chakri dinasztia sarja. 1946-ban koronázták meg IX. Ráma néven. Hatvanhárom éve övezi változatlan tisztelet és szeretet, amit a felületes európai szemlélődő akár túlzásnak is tarthat, de a thai lélekre ráhangolódó empátiával mi inkább irigyeljük tőlük ezt az érzést. Akárcsak a buddhista hitükből fakadó kiegyensúlyozottságukat, életigenlő természetüket, szorgalmukat és képességüket arra, hogy minden körülmények között megtalálják a boldogulás lehetőségét.

A wat-okon (templomokon) kívül a városban egyéb építészeti látnivaló nemigen akad, azokból viszont annyi van - bennük a Buddha szobrok sokaságával -, hogy külön könyvet lehetne írni róluk.

Az Arany Buddha, a Fekvő Buddha, A Smaragd Buddha története - ezek talán a leghíresebbek - minden útikönyvben szerepel, de a thai mindennapok apró érdekességeiről általában kevés szó esik. Arról például, hogy ha felszállunk egy helyi járatos buszra, az ajtó melletti első ülést csak annak ismeretében válasszuk, hogy azonnal fel kell pattannunk róla, amint egy sárga ruhás szerzetes megjelenik, legyen akár olyan fiatal, hogy a gyerekünk lehetne. Amennyiben elmulasztanánk, a buszon ülő thaiok határozott és félreérthetetlen gesztusokkal fognak figyelmeztetni rá, hogy az az ülés a helyi szokásrend szerint az ingyen utazó szerzeteseké, akiket életkoruktól függetlenül mély és őszinte tisztelet övez.

Egyébként is ajánlatos betartani a thai társadalom írott és íratlan szabályait, mert bár az itteni lakosság jelentős része a turizmusból él, a thaiok valójában nem sokra tartják az idegeneket (farangokat). Az udvarias mosoly nagyjából mindenkinek kijár, de megbecsülésre csak akkor számíthatunk, ha viselkedésünkkel kivívjuk az elismerésüket. A feltűnősködő, hangos, közönséges, túlságosan fraternizáló vagy épp agresszív magatartás mindenképpen visszatetszést kelt és nem válik előnyünkre. Ha Thaiföldön járunk, legyünk kulturált képviselői kontinensünknek, akkor a thaiok világa is jobban megnyílik előttünk és sokkal gazdagabb élményben lesz részünk, mintha csak egy sörözős-bulizós nyaralásra ugrottunk volna át ebbe a csodálatos országba.

Fotó: a szerző