Öt játékos, akire érdemes odafigyelni a megyei LoL-döntőkben

A Megyék Csatája mezőnyéből nem hiányozhatnak Magyarország legjobb LoL-osai.

Órák vannak csak hátra az első Megyék Csatája megyei League of Legends döntőjéig, ahol megküzdenek egymással a budapesti selejtezők győztesei. Negyven csapat, kétszáz játékos küzd meg a csoportkörökbe jutásért, több név ismerős lehet azoknak, akik már korábban is érdeklődtek a magyar LoL e-sport iránt.

Akkor sem kell aggódni, ha ez az első verseny, amit követtek, ugyanis az alábbiakban öt olyan versenyzőt ismerhettek meg, akik már bevésték magukat a magyar LoL történelmébe.

Bíró „Matebuff” Máté – Budapest (WiLD Multigaming)

Fotó: lol.gamepedia.com

Nemzetközi és hazai szinten egyaránt kiemelkedő eredményekkel bír a lövész, aki az MNEB első és második szezonjában ezüstérmet szerzett. A régió legnagyobb LoL versenyén többször részt vett, legjobb EBL-eredménye egy 3-4. hely 2019-ből. Elmondhatja magáról, hogy megnyerte a Magyar Elit Bajnokság második kiírását, első körben ezüstérmet szerzett magának és csapatának. Egyértelműen ő nevezhető Magyarország legeredményesebb ADC játékosának.

Tóth „Kubu” Viktor – Nógrád megye (Reménység)

Fotó: lol.gamepedia.com

Karrierje elején Vizicsacsival együtt a Unicorns of Love csapatában harcolt a győzelemért, majd megjárta Spanyolországot, Franciaországot és Hollandiát, de a Megyék Csatájára visszatért hazájába. A felső ösvényes játékos éhes az újabb sikerekre, az MNEB első szezonjában 4. helyen végzett. A nemzeti mezt virtuálisan magára ölthette a StayHome European Nations Cup tornáján, ugyanis ő volt a magyar válogatott toposa.

Sipos „Geller” Gábor – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (Unluko)

Fotó: lol.gamepedia.com

A magyar válogatott csapatkapitányának még nem jött ki a lépés a Magyar Elit Bajnokság második szezonjában, de az MNEB S1 és S2-ben megállíthatatlan volt. Zsinórban két bajnoki címet nyert, miközben folyamatosan harcolt a nemzetközi porondon.

Péczely „Rabbano” Zsombor – Csongrád-Csanád megye (Tóbiás izmos felsőteste)

Fotó: lol.gamepedia.com

Az MNEB mindkét szezonjában hatalmasat küzdött, 2018-ban bronzérmet sikerült nyernie, emellett belekóstolt az EBL S6-ban, hogy milyen érzés egy igazán nagy nemzetközi ligában részt venni.

Réfi „Regostern” Bálint – Vas megye (Illés Akadémia Spirit)

Fotó: Illés Akadémia Spirit / Facebook

Gaming házban harcolták ki a továbbjutást Regosternék, de a fiatal lövész nem csak hazai környezetben mozog otthonosan. Indult mindkét MNEB szezonban, valamint részt vett több nemzetközi verseny kvalifikációján.

Kövessétek a Megyék Csatája megyei LoL döntőit a Megyék Csatája Twitch csatornáján, és szurkoljatok a saját megyéteknek!

Hozzászólások

az irányító biztosan nem léphet pályára az egyiptomi világbajnokságon / 3 órája
Súlyosan megsérült a Telekom Veszprém dán irányítója
MTI
nem semmi / 3 órája
Vadító dekoltázst villantott Tóth Andi, csak kapkodjuk a fejünket
Ha pedig a fotó nem lett volna elég, egy jó hírt is megosztott rajongóival.
NB I/B
Rónai Tamás
Bravúros győzelmet arattak a bakonyi kosarasok
Madár András vezérletével, a második negyedben mutatott remek játéknak köszönhetően megérdemelt sikert arattak a bakonyi kosarasok a Salgótarján ellen.
tisztelet / 1 órája
Franciaországban nemzeti gyásznapot rendeltek el a koronavírusban elhunyt volt államfő emlékére
Emmanuel Macron francia államfő december 9-re nemzeti gyásznapot rendelt el a 94 éves korában meghalt Valéry Giscard d'Estaing volt elnök tiszteletére.