Foci

2015.09.24. 14:58

Itt az év meccse: fiatalság kontra rutin

Úrkút, Veszprém – A bajnokság legpikánsabb összecsapása következik vasárnap a labdarúgó megye I-ben. A címvédő Úrkút a trónkövetelő Veszprémet fogadja. Mindkét együttes száz százalékos. Nyilatkozatokkal.

Horváth Gábor

Úrkúti SK–Veszprém

Az elmúlt hat évben egyetlen csapat sem volt képes megállítani az úrkútiakat, akik egyedülálló bajnoki aranysorozatot tudhatnak maguk mögött. Idén azonban a Veszprém és a Pápa is a megye I-ben indított együttest, így a címvédőnek sokkal nehezebb a dolga.

A bajnok nem rettent meg a feladattól, remekül rajtolt, mind a hat meccsét behúzta. Csak egyetlen alakulat előzi meg: a Veszprém.

A megyeszékhely csapata komolyan veszi az azonnali feljutás tervét, ezt szintén hat győzelem, valamint a 33:4-es gólkülönbsége jelzi.

Mindkét együttes több remek formában lévő labdarúgóval rendelkezik, de két játékos kiemelkedik közülük.

Az úrkúti Korpos Tibor 42 évesen már tíz találatnál jár és vezeti a góllövőlistát, amelynek második helyén a veszprémi Burcsik Martin neve szerepel. A 23 esztendős középpályás eddig hétszer talált a hálóba.

A két játékos jól példázza a szemben állók közötti egyik nagy különbséget: az úrkútiak a tapasztalatot és a fineszes rutint, a veszprémiek a kirobbanó erőben lévő ifjúságot képviselik a mezőnyben.

Az Úrkútnak Meiczinger Bencére (fehér) kell figyelniük, többek között 
Fotó: Balogh Ákos

Lássuk, mit gondolnak a derbiről maguk az érintettek!

Vágfalvi Norbert, az Úrkút SK elnöke: – Badarság lenne azt hinni, hogy egy kétezer fős település fel tudja venni a versenyt bármilyen szinten a megyeszékhely csapatával. Sem játékosállományban, sem infrastruktúrában, sem edzésmennyiségben, sem anyagilag nem tudunk partiban lenni, és nem is akarunk. Ugyanúgy készülünk, mint eddig, heti másfél edzéssel. Ellenfelünk kinyilvánította, hogy az NB III-ba készül, amely egy félprofi osztály, mi viszont teljesen amatőrök vagyunk. Persze szeretnénk jó eredményt elérni, de a Veszprém előttünk jár. Egy meccsen minden megtörténhet, igyekszünk a lehető legjobban felkészülni. Vetélytársunk fiatal, nálunk pedig sokan vannak közel a 40-hez, vagy túl is azon. Korpos Tibor például egy-két veszprémi játékos apukája lehetne. Ezen a meccsen a megyei csapatokat is képviseljük, sokan szurkolnak nekünk és mi szeretnénk megmutatni, hogy a megyei bajnokság képviselője fel tudja venni a harcot egy kirakatcsapattal.

Kozma Csaba, a VLS Veszprém edzője: – Rangadó következik, ez egyértelmű, de igyekszünk a megszokott módon készülni. Természetesen a körülményekhez, a kisebb méretű pályához és a hangulathoz alkalmazkodnunk kell, azonban ezúttal is szeretnénk saját játékunkat játszani. Ellenfelünk rutinos, erre fiatal játékosainknak külön fel kell készülniük. Ha csapatunk azt hozza, amit tud, nem lesz kérdés.

Korpos Tibor, az úrkútiak támadója: – Nem teszünk különbséget az ellenfelek között, semmi extra nem történt héten, ugyanúgy készültünk, ahogyan szoktunk. Tisztában vagyunk vele, hogy a Veszprém egy jó csapat, nagyobb az esélye a bajnoki címre, mint nekünk. Ők profik, mi pedig amatőr játékosok vagyunk. Megteszünk mindent, de nyomás nincs rajtunk, nincs veszítenivalónk. Szoros, jó hangulatú mérkőzést várok.

Burcsik Martin, a Veszprém középpályása: – Úgy gondolom, hogy ez az év meccse lesz. Kiegyenlített küzdelmet várok, egy-egy hiba döntő lehet. Az Úrkút valószínűleg visszaáll és kontrákra épít, ezekben komoly veszély lehet, ha nem koncentrálunk. A saját játékunkat igyekszünk játszani és sokat birtokolni a labdát. Az eddigi eredményekkel elégedettek vagyunk, s hellyel-közzel a mutatott játékkal is. Ami engem illet, természetesen örülük a góljaimnak, de hozzá kell tenni, hogy ilyen csapatban, ennyi remek játékos mellett nem nehéz eredményesnek lenni.

A VLC-nek Korpos Tiborra (narancssárga mezben balra)
Fotó: Stiger Ádám

Vágfalvi Norberttől megtudtuk: a két klub megegyezett abban, hogy kiemelt kockázatúként kezelik a várhatóan komoly nézőszámot hozó meccset. A vendégszurkolók külön bejáraton át, a Sport utca felöl léphetnek be, lesz saját szektoruk és büféjük is.

 

A veretlen Öskü a Perutzban játszik

Az Úrkút–Veszprém rangadó kiemelkedik a hetedik forduló mérkőzései közül, de azért akadnak más érdekes párosítások. Mindjárt itt van a harmadik helyen álló, még veretlen Öskü pápai vendégjátéka (szombat, 18.00). A Devecser és a Kristály egymás ellen (szombat, 16.00) igyekszik kijönni a hullámvölgyből, az Almádi és a FAK szomszédvári derbit játszik (vasárnap, 16.00). A Tapolca a Pét ellen (szombat, 16.00), a Gyulafirátót Sümegen (vasárnap) készül első sikerére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában