Gombás fertőzések a növények gyökerein

 Az egyik legveszélyesebb faj, a szegecsfejű gyökérgomba szőlőn kívül többnyire cseresznyén és mandulán található meg. Gazdanövényei a körte, a birs, őszibarack, mandula, cseresznye, meggy, szilva és a szőlő. A kórokozó csak a gyökereken élősködik a talajban, melyek a vízforgalmi zavar és a csökkent tápanyagfelvétel miatt károsodnak, így a föld feletti részek tavasszal későn fakadnak ki, hajtásnövekedésük gyenge. Később a fiatal fa virágot, termést fejleszt ugyan, de nyár közepén elszárad. Az ilyen fák gyökerén azonban csak ősszel van tömegével gomba. A gyökér felületén 1,57 milliméteres szürkésfehér, meggörbült nyélen található a félgömb alakú, 0,54 milliméter átmérőjű, szürke fejű termőtest. A fertőzés megelőzése érdekében ne telepítsünk gyümölcsöst mély fekvésű, vizes területre. Ősszel ne vásároljuk meg a szegecsfejű termőtesteket tartalmazó szaporító anyagot. Megelőző védekezésként 810 éves faiskolai vetésforgó ajánlott. A gyökérmaradványoktól megtisztított, felszámolt szőlő, gyümölcsös helyére 45 évig ne telepítsünk újat. Szőlőben és gyümölcsösben foltokban jelentkezhet egy másik betegség, a rozellíniás gyökérpenész. A károsodott növények hajtásnövekedése csökken, a levelek halványak, sárgulnak. A fa gutaütésszerűen elpusztul. Ez a növény fokozott víz-igénye idején, virágzáskor, a hajtásnövekedés végén (június vége) vagy gyümölcséréskor következik be. Gyökérpenészre gyanakodhatunk, ha pusztulás után az alanyból nem törnek elő gyökérsarjak.  A beteg gyökéren nincsenek hajszálgyökerek, a kéreg leválik, színe sötét és gombaszagú. Nedves körülmények között megtalálhatjuk a gyökereken a kórokozó fehér, szürke vagy barna gombafonalait. A fertőzés több helyről indulhat el. Új telepítés esetén a visszamaradt gyökerek fertőzik a fiatal fákat, vagy faiskolai szaporító anyaggal, fertőzött szerves anyagból készült komposzttal, nem kellően érett trágyával is kerülhet az ültetvénybe a gomba. A pusztuló fák eltávolításával elejét vehetjük a további fertőzésnek. Előfordulhat még a gyökereken a fák gyökérkorhadását okozó, az ehető kalapos gombákhoz tartozó gyűrűs tuskógomba is, amely a tölgyesekben, lombos erdőkben gyakori. Általában az erdők helyére vagy azok közelébe telepített keserűmandula alanyú kajszi-, őszibarack-, esetleg diófák gyökerén található. A tavasszal nehezen fakadó fák levelei aprók, később sárgulnak, száraz időben pusztulásnak indulnak. Valószínű, hogy a szegecsfejű gyökérgombával és a rozellíniás gyökérpenésszel együtt pusztít, de a gyűrűs tuskógomba ősszel a talaj felszínén jól látható kalapos gomba termőtestet fejleszt, míg a másik két kórokozó rejtetten, csak a gyökereken él. A gyűrűs tuskógomba a kártevők rágása vagy mechanikai sérülések következtében keletkezett sebeken keresztül hatol a fába. A 28 centiméter átmérőjű sárgásbarna kalapú, 516 centiméteres fehéres termőtestek júliustól novemberig fejlődnek. A belőlük képződött spórák élő fákon nem, csak korhadó anyagon telepednek meg. A kiszáradt fák földben hagyott tuskói fertőzési gócot jelentenek. Ezért a beteg fákat kivágás után a gyökérzettel együtt el kell távolítani az egészségesek kö-zeléből. Pótlásra csak 34 év múlva kerülhet sor. 
 
Györffyné dr. Molnár Júlia,
 a mezőgazdaság-tudomány doktora