folytatódhat a sikersorozat

2021.09.09. 21:34

Három magyar is a legjobb ötbe jutott a kettesfogathajtó vb-n

A díjhajtás első napja után a címvédő Hölle Martin vezet a hollandiai Kronenbergben zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A verseny honlapja szerint az ötszörös világbajnok Hölle esélyeshez méltóan szerepelt csütörtökön, és 38,99 hibapontos hajtással kezdett. A második helyen a francia Franck Grimonprez áll, harmadik a szintén világbajnok Osztertág Kristóf, az ötödik pedig Farkas József.

Hollandiában 22 nemzetből száz egyéni induló és 18 csapat áll rajthoz, az első napon 49 induló mutatkozott be, pénteken, a díjhajtás második napján 51 fogathajtó szerepel majd. A csapatversenybe magyar részről Hölle és Osztertág mellett a kétszeres világbajnok ifj. Dobrovitz József eredménye számít bele, utóbbira is pénteken kerül sor.

A magyar csapat azzal a céllal vágott neki a világbajnokságnak, hogy folytassa a 2013 óta tartó sikersorozatot, mivel az elmúlt négy vb-n mind egyéniben, mind csapatban a magyaroké lett az aranyérem: 2013-ban és 2015-ben még Lázár Vilmos, a magyar szövetség jelenlegi elnöke diadalmaskodott, 2017-ben és legutóbb, 2019-ben pedig Hölle Martin.

A szokásoknak megfelelően szombaton a maraton-, vasárnap pedig az akadályhajtást rendezik.

Az állás az első nap után:

1. Hölle Martin 38,99 hibapont

2. Franck Grimonprez (francia) 43,92

3. Osztertág Kristóf 45,71

...5. Farkas József 53,51

...11. Tóth Andrea 57,57

...14. Ifj. Nagy Tibor 58,77

...17. Szabó Roland 60,37

...27. Gergely János 63,36

...43. Ifj. Fekete György 70,09

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában