előadás tapolcán

2018.02.15. 12:03

Klausz Melinda a digitális lábnyomokról és az internetbiztonságról

Az internetbiztonság hónapja alkalmából a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum meghívta a városba Klausz Melindát. A helyi általános iskolák diákjai a Városi Moziban gyűltek össze, hogy részt vegyenek az előadáson.

Smidhoffer Eszter

Korábban a Pannon Egyetemen volt marketingvezető a veszprémi származású Melinda, aki 2007-től foglalkozik közösségimédia-marketinggel. Az előadást Hosszú Mária könyvtáros nyitotta meg és bemutatta a meghívottat.

A mai kamaszok beleszülettek

- Rengetegféle közösségi médiacsatorna van, és ezeken a felületeken mind jelen vagyunk. Én, mint közösségi média marketinges úgy használom ezeket a felületeket, hogy el akarok nektek adni a felületen dolgokat, értékesítek. Egyrészt zenét, könyveket írok, másrészt pedig különböző cégeket is képviselek, köztük néhány celebet is – kezdte a prezentációját Melinda.

Klausz Melinda tavaly megjelent könyvével Fotó: Smidhoffer Eszter

Ezeken a csatornákon nagyon sokféle ember van fenn. Míg az egyikünknek az IWIW és a MyVip jut eszébe először, mint közösségi platform, addig a többieknek már a Facebook és társai. A mai kamaszok beleszülettek a közösségi média használatába, míg a korábbi generációk beletanultak. A fiatalok már szinte kizárólag csak az interneten keresnek, ha kérdésük van és nem a könyvtárba mennek, mint az idősebbek.

A mai világban csak beírjuk a keresőbe a kérdést és pár másodperc alatt megkapjuk a választ. Ezért is mondják a felnőttek, hogy milyen türelmetlenek a mostani gyerekek, fiatalok. Szinte a nap 24 órájában a közösségi hálót bújják, emiatt internetfüggőnek nevezik őket a szülők.

Érdemes negyedévenként vagy minden hónapba rákeresni a saját nevünkre, mert az internet rengeteg információt és adatot tárol rólunk. Emiatt nagyon fontos tudnunk, hogy mi van fenn rólunk a neten, mit talál az, aki ránk keres. A Google egyéni személyi azonosítót tud hozzánk csatlakoztatni. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek van egy azonosító kódja, ami betűk és számok összessége. Amint megnyitod az internetet – mindegy melyik böngészőt használod -, akkor is, ha inkognitó módban vagy minden adatot és megadott információt lement rólunk a rendszer. Ezek az adatok elemzésekre kerülnek, és ennek megfelelően kapod a Youtube-on a javasolt videókat vagy Facebook-on az ajánlott bejegyzéseket. Mindenféle algoritmus ellenőrzi, mi az, ami neked tetszik – ismerteti a szakértő.

Semmit nem kapunk ingyen

Elemzésekből és számokból állunk. Például pontosan bemérhető, hogy az ország mely területein kíváncsiak egy adott zenekarra. Ennek alapján el tudom dönteni, hogy a keresett zenekart érdemes e meghívni arra a területre.

Az adataink cookie – süti – néven kerülnek rögzítésre. A rendszer GPS lokáció alapján tudhatja, hogy tavaly nyáron hol voltam, mit csináltam. Aki folyamatosan használja a telefonját egy úgynevezett közösségi média stressz szindrómában él. Ez még nem betegség, hanem a mai kornak a vívmánya. Folytonos információéhségben tobzódunk. Tudni kell azt, hogy aki 1-2 órára sem tudja letenni a telefont – alvásidőn kívül – az ugyanolyan szenvedélybetegségben szenved, mint alkohol vagy drog esetén – nyitotta fel a diákok szemét Melinda.

Sok új, fontos információ hangzott el az internet veszélyeiről és használatáról. Ilyen a következő is. Nagy félreértés, hogy a Gmail-t, Facebook-ot, és a többi felületet ingyen használjuk. A használatért cserébe az adatainkat szolgáltatjuk be. Azaz a közösségi rendszer úgy is menti az információkat rólunk, ha csak beírunk valamit a keresőbe, chat ablakba, de nem küldjük el.

Nagyon fontos, hogy az alap adataink ne legyenek láthatóak, mert könnyen visszaélhetnek vele. Végül a szakértő elárulta, hogyan lehet könnyen, gyorsan biztonságosabbá tenni a Facebook fiókunkat, elkerülni, hogy feltörjék azt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában