Anna-báli csemege

2018.05.18. 11:14

Füredi finomság lett az év balatoni fagylaltja

Márton Sándor, a balatonfüredi Bagaméri fagylaltozó tulajdonos-cukrásza Anna-báli csemege nevű édessége lett a „2018-as év balatoni fagylaltja” a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) zsűrije szerint.

Kovács Erika

Az Anna-báli csemege fantázianevű fagylalt tejalapú, linzeres ízesítésű, sült alma rétegezéssel, roppanós linzermorzsával, a tetején aranycsokoládé díszítéssel készült, árulta el Márton Sándor. Azt mondta, egyedi ízét a helyi termelőktől vásárolt alma adta, amelyet a felkockázás után megfőztek, és fahéjas cukorsziruppal ízesítettek. A tulajdonos-cukrász felidézte: helyi jellegű édességet akart elkészíteni, amely emlékeztet Balatonfüredre, ez esetben az Anna-bálra. Sándor úgy tudja, a fagylaltot az idei bál vendégei is megkóstolhatják.

Fekete Tamás, a BTSZ alelnöke a Nyitott Balaton program egyik fontos elemének nevezte a fagylaltok versenyét, mert ezek az édességek a Balaton idegenforgalmának egyik meghatározói. Mint mondta, a versenyt, amelyre idén tizennégyen neveztek, tavaszi turisztikai attrakciónak szánták, hogy ezzel is vendégeket vonzanak a tóhoz. Különdíjjal jutalmazták a balatonmáriafürdői Florida és a balatonföldvári Kárpáti fagyizót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában