2019.08.11. 07:00
Balatoni panoráma az erdő mélyéről
A Balaton-part környékén több olyan útvonal is található, amit végig járhatunk ha kedvünk van kicsit kiszakadni a városok forgatagából vagy meguntuk a strandolást.
Ezen felbuzdulva egy viszonylag rövidebb szakaszt mutatunk most azoknak, akik szeretnének egy kicsit a természetben kikapcsolódni. Az Alsóörs-Lovas kör erre kiváló lehetőséget nyújt, amely gyalog, kerékpárral és lóháton is teljesíthető a kéktúra jelzését követve.
Kiinduló pontunk az alsóörsi templom volt, innen célozzuk be a Csákányhegyi kilátó és a Királykútat, majd Lovast és visszatérünk a településre is.
Mivel a faluból indulunk készüljünk fel, hogy a kezdeti szakaszt aszfalton tudjuk csak teljessíteni. Erre nem csak azért fontos figyelni, mert a nyári melegben sokkal erősebbnek érezhetjük ilyen terepen a hőséget, hanem azért is mert a fájós térdűeknek problémát okozhat. Mindezért cserébe viszont már az elején kárpótol minket a kilátás, a szőlőlugasok között gyönyörködhetünk a balatoni panorámában.
Az indulási út eléggé meredek, érdemes a szintkülönbség miatt több időt tervezni rá. Amint beértünk az erdőbe a klíma érezhetően enyhébb, valamint az emelkedők is kisebbek lesznek.
Továbbra is a kék jelzést követve, körülbelül ötven perc alatt érhetünk el a Csákányhegyi-kilátóhoz. Az ide vezető út már igazi, erdei ösvény, ezért érdemes a lábunk elé nézni, köves, néhol csúszós is lehet a csapás.
A kilátót a fák között vezető útvonal leágazásánál találhatjuk meg. Érdemes felmenni rá, mert a Balaton és a területet körülvevő erdők pazar látványt nyújtanak. Néhány pad és egy asztal is található itt, így az első pihenőt és étkezést érdemes ide időzíteni.
Tovább indulva már lefelé vezet az utunk. Itt már néhol az erdő is ritkás, több tisztáson is áthaladunk. Ezeken a részeken ne lepődjünk meg ha haszonállatokba futunk, a környéken ugyanis sok tehenet és birkát tartanak.
Csapadékosabb idő esetén jobb ha számítunk rá, hogy az egyenesebb részeken a víz könnyebben megmarad, így több nagyméretű pocsolyán is át kell majd gázolnunk.
Folytatva túránk körülbelül egy óra alatt a környék igazi kis ékszerdobozára bukkanhatunk. A királykút közelségét már jelzi a rendkívül tiszta vizű patak, ami az utunkat keresztezi. A környék kellemes felüdülést nyújt vad növényzetével és nyugodt, csendes légkörével.
Itt is találhatunk padokat és asztalokat, valamint egy tűzrakóhely és egy esőbeálló is a rendelkezésünkre áll, ha hosszabb ideig szeretnénk időzni. A forrásnál emberi fogyasztásra alkalmas, kellemes ízű vizet merhetűnk kulacsainkba.
A patak folyását követve haladunk tovább immár Lovas felé. Jól kiépített erdei úton megyünk, a szintkülönbség minimális így könnyed erdei sétával zárhatjuk le az utolsó szakaszt. Elérve a települést a szőlők mellett a külső közúton érhetünk vissza Alsóörsre.
Úton a Balaton-felvidéken
A turistaút összességében egy mozgalmas, nyári erdei programnak tervezhető be, ami akár nagyobb gyerekkel is vállalható. Az út nem mindig könnyű, de a panoráma több helyen is lenyűgöző, ezért is érdemes végigjárni.