2020.02.10. 11:00
Toroskáposzta és gyümölcsös forralt bor is volt az ukki disznóvágáson
Élményekkel teli nap volt az első közösségi disznóvágás napja, amelyet forraltbor-főző versennyel kötöttek össze.

A legjobb forralt borokat is díjazták a közösségi disznóvágáson, ahol kicsik és nagyok is jól érezték magukat
Fotó: Tisler Anna
A sportpálya környékén és az óvoda előtti téren reggeltől kora délutánig vidáman folyt a munka, este pedig mindenki szórakozott.
Torsa Gergely, a falu első ciklusát töltő polgármestere elmondta, célja, hogy összetartó közösséggé kovácsolja a lakosokat. Örül, hogy a programon már délelőtt nagy volt az érdeklődés, sokan segítettek a bazsi szociális szövetkezettől beszerzett 230 kilós disznó feldolgozásában.
A forralt bort készítő tudását hét csapat mutatta meg. Mindegyik különleges volt, gyümölcsökkel ízesített. A zsűri nehezen döntött, amit fényesen bizonyít, hogy az első és második helyezés sorsáról pénzfeldobás döntött, mivel pontegyenlőség alakult ki az élen. Végül a szerencse a Rigácsi Rettenetes csapatnak kedvezett, amelynek a nyereménye az Ukk and roll fesztiválra négy belépőjegy és 10 ezer forint fogyasztás volt Molnár Péter felajánlásából. A második helyezést a Molnár és Sümegi Barátok, a harmadikat a Papírangyalok érdemelte ki. A díjakat Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő és a polgármester adta át.

Közben elkészült a 300 adag toroskáposzta, amelyet Orsós József és Torsa Gergely főzött. A szervezők mindenkit vendégül láttak. A gyermekekkel is foglalkoztak, ők az óvodában játszhattak, vagy a disznóvágást rajzolhatták le, a legjobbak jutalmat kaptak. Az óvodásoknál Széplábi Flóra, az alsó tagozatosoknál Matyiák Mihály, a felsősöknél Simonyai Karina rajza nyerte el a zsűri tetszését. Ebéd után az udvaron hurka- és kolbásztöltéssel, majd sütéssel folytatódott a feldolgozás. A helyi asszonykórus tagjai vidám dalokkal alapozták meg a jókedvet az esti DWG-bulira.
A következő rendezvényt, a falufarsangot a hét végén tartották.