Drónfotókon, videókon mutatja be hazánk szépségeit az újvárosi művész

Mióta foglalkozik videózással, fotózással?

– 2013-ban kezdtem el komolyabban érdeklődni a képalkotás iránt – mesélte a dunaújvárosi fiatalember. – Kezdetben csak alapgépekkel, telefonnal dolgoztam. Azóta minden erőmmel és lehetőségemmel azon vagyok, hogy fejlesszem az eszközeimet és a technikai tudásomat. Úgy vélem, utóbbi a legfontosabb. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ha megrendelésre fotózok, videózok, abban az esetben is a munkám a hobbim. Talán ez lehet az egyik dolog, amiért igyekszem mindig száz százalékot nyújtani. Az első drónomra 2016-ban sikerült szert tennem, akkor már olyan szinten volt a technológia, hogy az első gépemmel is minden gond nélkül tudnék a mai felvételekhez hasonlókat készíteni.

Mennyire volt nehéz megtanulni drónnal alkotni, hiszen itt nemcsak művészi, de technikai specifikációk, szabályok is vannak. Mennyi időt szentel az utómunkának?

– Ha valakit annyira érdekel egy bizonyos téma, mint ahogy engem érdekel a drónfotózás, akkor nagyon gyorsan bele lehet jönni. Természetesen hatalmas segítség volt az interneten fellelhető „tudás” és mások tapasztalata, rengeteg időt töltöttem és töltök el a mai napig azzal, hogy tanuljak. Minden egyes módosítás, frissítés, beállítás hatással van a képekre. Van, hogy egyszerre öt-hat beállításra is figyelni kell ahhoz, hogy megfelelő minőségű alapot kapjunk. Minden pillanat egyedi, és nem lehet megismételni. Ha egy kép használhatatlan lesz a hibás beállítások, esetleg a rossz kompozíció miatt, akkor azt elbuktam. Sajnos sok ilyen volt az évek során. A fotózás csak egy dolog. Egy elkészült képnek nagyjából 30 százaléka maga a fényképezés, a maradék a rengeteg, kevésbé látványos utómunka. Így fordulhat elő az, hogy egy ezredmásodperc alatt alkotott kép még kétórányi utómunkát igényel, hogy a számomra megfelelő vizuális élményt adja.

Melyik a nagyobb szerelem: a fotó vagy a videó?

– Őszintén szólva nem tudom különválasztani. Fotózással kezdtem, de most azt érzem, hogy szívesen fejleszteném a tudásom a mozgóképes felvételek és ezek vágása terén is. Talán párhuzamosan fogok mindkettővel foglalkozni.

Van esetleg kedvenc témája?

– Természetesen van, amit szívesebben kapok lencsevégre, mint például az élő vizek és környezetük, ahol szívesen időzök, de úgy kimondott kedvenc nincs.

Igazi lokálpatriótaként számos alkotásának lakóhelye, Dunaújváros a témája. Mit jelent önnek a város?

– Dunaújvárosban születtem és Nagyvenyimen nőttem fel. Nagyon sok időt töltöttem mind a két településen, és ismerem minden egyes eldugott zugukat. Munkáscsaládból származom, édesanyám a Dunai Vasműben dolgozik harmincöt éve, apám a Dunagyöngye halászcsárdában volt konyhafőnök fiatalkorától egészen a nyugdíjig. Dunaújvárosba jártam iskolába, vannak városi barátaim, jelenleg is itt élek. Szeretem ezt a helyet, és nap mint nap próbálom megmutatni a szebb arcát. Természetesen itt is vannak sötétebb foltok, de ilyet találunk mindenhol. Manapság divatos lett degradálni az országunkat és a lakóhelyünket. Éltem külföldön is, van viszonyítási alapom, és nemes egyszerűséggel azt tudom mondani, hogy egy csodás helyen élhetünk, igazán büszkének kell lennünk rá.

Mi inspirálja önt az alkotás során?

– Eleinte a technológia csodálata volt az, ami miatt nap mint nap fotózni szerettem volna, és csodálkoztam, hogy miként tud ilyen szinten fejlődni a világ. Ezt felváltotta a külföldön töltött időszakban a kikapcsolódás. Sajnos sok lehetőségem nem volt a munka mellett a lazításra, így ismét a képalkotás világába menekültem. Az az idő, amit ezzel töltöttem, kikapcsolt és pihentetett. A hazaköltözésem után pár hónappal megismerkedtem egy nővel, aki imádja a képeim. Sajnos a kapcsolatunk nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de ahányszor csak beszélünk, mindig arra kér, hogy „csináljak sok csodás képet”. Minden percben ez a mondat jár a fejemben. Jelenleg csak ez az, ami inspirál, és arra késztet, hogy jobbnál jobb képeket próbáljak meg készíteni.

Melyik fotójára, videójára a legbüszkébb?

– Minden képemre büszke vagyok, mindegyikben benne van a munkám és az akkori tudásom. Ami számomra a legkedvesebb, az mások számára valószínűleg értéktelen, mert személyes érzések fűződnek ahhoz a pár képhez. Nem kimondottan tudnék kiemelni egy képet sem a sok közül.

Idén májusban az ön egyik fotója megjelent a National Geographic magazin internetes oldalán. Ez azért nem kis teljesítmény!

– Létezik az oldalon egy felület, ahol a nap képe címért lehet indulni, és van lehetőség fotókat beküldeni. Egy Tihanyban készült képemnél úgy éreztem, hogy van némi keresnivalóm, így nem sokat haboztam, beneveztem a fotót. A portál szerkesztői naponta értékelik a képeket, és miután pár napig nem láttam sehol a fotómat, kissé csalódott lettem. Egy nap aztán kaptam egy e-mailt a szerkesztőségtől, amelyben tájékoztattak, hogy „többet érdemel ez a fotó, mint egy nap képe”, és közölték, hogy pár mondatos ismertetőt tennének közzé az apátságról, amelyhez az én fotómat használnák fel. Kimondottan örültem ennek, és az eredmény a mai napig látható az oldalon.

Közösségi oldalán gyakorlatilag amint megoszt valamit, százával jönnek rá a reakciók, hozzászólások. Mennyire fontos önnek a rajongók visszajelzése?

– Nagyon nagy örömmel és büszkeséggel töltenek el a visszajelzések. Örülök, hogy mindig tudok valami újat és érdekeset mutatni olyanoknak is, akik már itt születtek, és nyugdíjba is vonultak. Úgy gondolom, hogy ez nem kis dolog. Azt hiszem, ha csak egy embernek is tetszik, amit csináltam, és örömet szereztem neki, akkor már megérte a munkát. Természetesen minden egyes üzenetre és kommentre válaszolok, amit kapok. Igyekszem minden felvetődő kérdést megválaszolni, illetve megköszönök minden kedves szót.

Mit hoz önnek a jövő, mik a tervei?

– Azt, hogy számomra mit tartogathat a jövő, sajnos nem tudom megmondani, ellenben azt tökéletesen tudom, hogy mit szeretnék. A tervem viszont nagyon nagyban függ az elkövetkező hónapoktól és a készülőben lévő „dróntörvénytől” (nyáron várható a legális légtérhasználattal kapcsolatos rendelkezés – a szerk.). Sajnos a mai szabályozásnak ha meg akar felelni az ember, akkor majdnem ugyanazt az utat kell végigjárnia, mintha egy utasszállító repülőgéppel szeretne repülni. Mihelyt ez változni fog, akkor tudok bővebben beszélni a jövőben megvalósítandó ötletemről.