Családtörténetet írt, kórust, klubot szervezett és szobrokat is alkotott

A tősgyökeres kislődi férfi így vallott: – Mindig volt célom az életben. A sors olyan lélekkel áldott meg, amivel tudtam alkalmazkodni, megtalálva legbelül a szépet, a nyugalmat.

Tizedik gyerekként látta meg a napvilágot. Nemcsak saját életét, családjáét is papírra vetette. Az egyházi könyvekből és a családi legendáriumból kiderült, hogy a Vidák 1679-ben telepedtek le a szép fekvésű faluban. – A Vida-klán az elmúlt évszázadban „megfertőzte” az egész világot… – Az 1792-es bejegyzés tanúskodik az első vegyes házasságról, amikor az egyik Vida legény elvett egy sváb lányt. Az tudvalevő volt, hogy a sváb lányok szorgalmasak, bennük nem lehet csalódni. Én sem csalódtam Marikában! – meséli a házigazda, aki rámosolyog 83 éves párjára.

Béla bácsi tizenkét éves volt, amikor a család 1946-ban felköltözött a fővárosba. Kitanulta az esztergályosszakmát. – Szerelmes lettem a gépekbe. Ez késztetett arra, hogy tanulmányaimat, némi kitérővel, műszaki pályán folytassam.

Tizennyolc éves volt, amikor behívták a seregbe, ahol sofőrként a „lokátorfényszórósokhoz” került. – Amikor kitört 1956-ban a forradalom, sorkatonaként az volt a feladatom, hogy élelmet szállítsak az Eötvös-egyetem konyhájára. Társaimmal együtt hallgattam október 23-án Nagy Imre miniszterelnök szavait.

November 12-én leszerelték, visszament az esztergapad mellé, ahol már az automatizálásra készültek fel. Lőrinc bátyjától 1957 elején kapott levelet, hogy jöjjön dolgozni az Ajkai Erőműbe. – Mielőtt válaszoltam volna az ajánlatra, levelet írtam Marikának, akit gyerekkorom óta ismertem. Volna-e kedved felújítani a barátságunkat? – valami ilyesmit kérdeztem, amire igenlő válasz érkezett. Ekkor döntöttem el, hogy lejövök Ajkára, ahol 1957. március 10-én álltam munkába, s dolgoztam a nyugdíjazásomig, 1994-ig. Változatlanul hajtott, hogy jó lenne továbbtanulni, a szakmámban levelezőre jártam a székesfehérvári gépipari technikumba. Hét éven át turbina-karbantartó technikusként dolgoztam, majd kineveztek a lakatosműhely főnökének. Újabb fordulatot az életemben az 1988-as esztendő hozott, amikor kineveztek a gép- és építészeti osztály élére. A nyugdíjazásom előtti két évben Zrubkó Béla villamosmérnökkel láttam el a gépészeti műszaki szakértő felügyeletet az akkor már Bakonyi Erőmű Rt.-nél.

Munkássága során megkapta a Kiváló munkáért kitüntetést, majd három évre rá a nehéz­ipari miniszter kitüntetését is. A dolgos évek alatt feleségével – aki az erőmű könyvelőjeként dogozott – Ajkán előbb kétszobás, majd háromszobás lakásba költözött. A házaspár 33 évig lakott a városban, majd miután rendbe tették a kislődi családi házat, hazaköltöztek. Persze addig is sokat jártak haza szülőfalujukba, ahol segítettek a gazdálkodásban. Meg aztán ott volt Béla bácsi sógornőjének, Ildikónak a két gyereke, akiket sajátjukként szerettek. Ők voltak a keresztszüleik, ha már a sors tőlük elvette a gyermekáldás örömét.

Az 1998-as választásokon képviselővé, majd alpolgármesterré választották. Az akkori polgármesterjelölt, Somogyi Anna és a jegyzőként dolgozó Czili Ernő felkérte a településen induló fejlesztések felügyeletére.

– Egyrészt ellenőriztem a kivitelezést, másrészt tolmácsoltam a lakók igényeit. Abban az időben lett új focipályánk, játszóterünk, megépült a Patak utca. Menet közben megtanítottam a közmunkásokat rendesen kapálni, s megmutattam, hogy kell lerakni a járda szegélykövét.

Elvállalta a nyugdíjasklub alapítását, majd 2005–2008 között a vezetését. Szívesen emlékszik vissza arra, amikor 1998-ban Petró Jánosné Erzsikével énekkarosokat toboroztak, hogy a községnek ismét legyenek dalosai, akik majd fellépnek a svábok kitelepítésének 50. évfordulójára tervezett megemlékezésen.

Hogy mit csinált még a nyugdíjas évei alatt Vida Béla? Például megalkotta két egykori helybeli plébános, Rőthy Mihály és Markója László gipszszobrát, amelyek a helyi egyháztörténeti gyűjteményben kaptak helyet. Elkészítette Szitási Béla asztalosmesterrel a haranglábat, amelyet a ravatalozónál állítottak fel 2007-ben. Nem mellesleg Kislőd a Bakonyban címmel monográfiát írt a faluról 2011-ben. Sok éven át kutatta családja múltját, amiből szintén született iromány, csakúgy, mint saját életéről.

Hogy mire a legbüszkébb? Az eredményes és sikeres munkás évtizedeire, vagy a faluban elért sikereire, megbecsülésére? – ezt nem kérdeztem meg tőle. De vajon lehet-e egy ilyen gazdag életutat szétválasztani? Aligha.