Utazó blogger tartott előadást Laoszról Pápán

Szelle Viktória jógaoktató, utazó blogger, életmód-tanácsadó és terapeuta LaLa Laosz – a nyugalom és derű országa címmel tartott vetített képes élménybeszámolót a délkelet-ázsiai országba tett utazásáról a Jókai könyvtárban.

Valler Kata bábművész előszavában elmondta, nyolc éve járja az előadóval a jógagyakorlás útját, idén pedig fizikailag is vele tartott a thaiföldi körútján.

– Kevés ember meri keresni és járni a mai világban a saját útját. Vikit ilyennek ismertem meg. Emellett arra született, hogy másoknak segítsen, s ennek módját a jógán túl az utazásban találta meg. Útjai nem turistautak, hanem külső és belső, önmagunk megismeréséhez idegen kultúrák felfedezése által vezető utazások, melyekről rengeteg maradandó élménnyel, lelki töltettel érkezünk haza – tette hozzá Valler Kata bábművész.

Szelle Viktória az Utazohm című blogja kapcsán úgy nyilatkozott, 2011-ben járt először Ázsiában, India–Nepál buddhista körúton, akkor szeretett bele a keleti kontinensbe. Legközelebb Thaiföld következett 2016-ban, amikor Bangkokban elhatározta, létrehoz egy blogot, ahol megoszthatja a megszokott turistalátványosságokon túli, a mindennapok sűrűjében tapasztalt élményeit. Majd elkezdett kis csoportoknak utakat szervezni.

– Szeretném megmutatni azt, hogyan lehet nem csillagászati összegekből Ázsiába utazni úgy, hogy közben még sokkal többet is látunk, mintha csak az úgynevezett buborékban lennénk. Hátizsákkal, helyiekkel utazunk, beviszem a társakat a kultúrába, a helyi emberek közé, a kedvenc éttermeimbe. Időt spórolva jobban bele tudnak helyezkedni a helyi kultúrába, környezetbe. Az utazási korlátozások révén jelenleg nem folytathatom e tevékenységet – árulta el az orientális utazó.

Mint mondta, legutóbb két hónapot töltött Ázsiában. Utolsó csoportja előtt lejárt a thai vízuma, ezért kénytelen volt elhagyni az országot, és Laoszra esett a választása. Ezt nem bánta meg, ugyanis nagyon megszerette a szép természeti adottságokkal, hosszú függetlenséggel és megszállásokkal egyaránt tarkított történelmű, tengerektől elzárt szocialista köztársaságot. Az Unesco által a kulturális világörökség részének tekintett Luangprabang városában töltötte a három hét legjavát, ami szenzációs, merítkezésre alkalmas hely volt.

– Több keleti országban voltam már, és Kínát kivéve mindegyik a szívemhez nőtt. Elsősorban az emberek érdekelnek, hogy miben különbözik az életük a nyugati civilizációtól, hogyan élik meg mélyszegénységben a mindennapjaikat, hogyan viszonyulnak az élethez, önmagukhoz, egymáshoz. Legjobb, ha csak sodornak az események. Sokat tanulhatunk a keleti emberektől, akik szívből élnek, szerények, szegénységük ellenére szívből tudnak nevetni, mosolyogni, jó szóval fordulni az idegenekhez. Még megvan bennük a figyelem, a lélekből élés, a tisztaság, az ártatlanság. Nem mindig hajtanak valamit, mint általában mi itthon. Elégedettek azzal, ami van, és ettől boldogabbak. Árad belőlük a derű, a nyugalom, és látni az arcukon, hogy tényleg vidámak. Pedig sok okuk lehetne sírni, elégedetlenkedni, de többnyire nem ezt láttam – jegyezte meg Szelle Viktória.