A dunántúli tájakon terem a legtöbb szelídgesztenye

Hazánkban a legtöbb szelídgesztenye a Nyugat- és a Dél-Dunántúlon terem – számolt be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Igényes növény, termesztéséhez speciális ökológiai követelményeknek kell megfelelni: kiegyenlített, csapadékosabb időjárás és savanyú talaj szükséges. Emiatt csak az ország néhány táján lehetséges az üzemi méretű termesztése, így a dél-dunántúli, a nyugat-dunántúli és a Börzsöny-hegységi termesztőtájakon. Jellemzően kisüzemi növény, hasonlóan a mogyoróhoz.

Az 1970-es években telepített áruültetvények mára szinte teljesen kipusztultak, jelentősebb méretű üzemi ültetvények nincsenek az országban. Az éves termés nagy részét ma is főként a ligetes szórványgesztenyések és a vad állományok adják. Az árutermő szelídgesztenye-ültetvények területe mindössze 224 hektár, az ültetvények elsősorban a nyugat- és dél-dunántúli megyékben helyezkednek el.

A szelídgesztenye termesztése kockázatos, az utóbbi másfél évtizedben egy felerősödött gombás betegség, a kéregelhalás járványszerűen tizedeli a fákat. Mellette néhány éve megjelent a szelídgesztenye-gubacsdarázs, amely szintén komoly károkat képes okozni. Hatékony védekezés egyik károsító ellen sincs, bár a szelídgesztenye-gubacsdarázs természetes ellenségének (a hazánkban nem honos fürkészdarázsfajnak) betelepítésével kapcsolatos vizsgálatok ígéretes eredményeket mutatnak.

Az országos éves termés 200-500 tonna közötti, ami a kevés számú üzemi ültetvénynek és a termesztéstechnológiai fejlesztések hiányának tudható be.

Exportunk elhanyagolható, azonban jelentős a feldolgozóipari igény, így behozatalra szorulunk. Az import évente 1000–2500 tonna között mozog, jellemzően Olaszországból.