Búcsú a karácsonyfától

2021.01.08. 07:00

Valahol folyamatosan, máshol csak bizonyos napokon szállítják el a karácsonyfákat Veszprém megyében

Vízkereszttel véget ért a karácsonyi ünnepkör, a lakosság jellemzően január 6-tól szabadul meg a karácsonyfáktól. Körképünkből kiderül, hogy megyénk nagyobb városaiban mikor és miként gyűjtik össze az utcára tett örökzöldeket.

Marton Attila, Tóth B. Zsuzsa, Laskovics Márió, Kovács Erika

Fotós: Pesthy Márton

A korábbi évek szokásainak megfelelően vízkereszt napján, január hatodikán kezdte meg a fenyőfák begyűjtését Veszprémben a szolgáltató. Czaun János, a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (VHK) ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, a lakótelepeken és a tömbházas városrészekben gyűjtőjárat indul a fenyőfák összegyűjtésére. A lakóktól azt kérik, a fákat a hulladékgyűjtő edények közvetlen környezetébe tegyék, lehetőség szerint kupacokba.

A kertvárosi övezetekben külön gyűjtőjárat nem indul, az ott élőktől azt kérik, a gyűjtőedényük mellé helyezzék ki a fenyőt a kommunális hulladék gyűjtési napjain – tette hozzá az ügyvezető.

Veszprémben lehetőség van leadni a fákat a Kistó utcai hulladékgyűjtő udvarban is. A VHK Veszprémen kívüli szolgáltatási területén a kommunális járat hozza el a fenyőfákat a kijelölt ürítési napon, míg Zircen a társasházi övezetekben január 20-án összegyűjti egy külön járat az addig kihelyezett fenyőt. A bakonyi város családi házas övezeteiben a kommunális járat szállítja el a fákat – részletezte Czaun János. Az ügyvezető megjegyezte, a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is azt kérik a lakosoktól, hogy üresen helyezzék ki a fákat, vagyis ne legyenek rajtuk papír-, fém- vagy műanyagdarabok díszekről, szaloncukrokról.

2017 és 2020 között átlagosan évente 22 tonna fenyőfát gyűjtött be a VHK. A fák idén is egy zöldhulladék-hasznosítóba kerülnek.

Pápán hétfő óta folyamatosan szállítják el az utcára tett karácsonyfákat. Bakó István, a városgondnokság intézményvezetője elmondta: kis traktorokkal járják a várost és gyűjtik be a fenyőket, amiket aztán a tűzoltóság engedélyével a telephelyükön elégetnek a helyi rendeletben szabályozott órákban. Hozzátette, korábban az ajkai erőműbe adták le a fákat, de mivel a tűlevelek miatt karbantartást igényelnének a szűrőberendezések, ezért az elégetés mellett döntöttek.

Már javában gyűjtik az utcára tett karácsonyfákat Ajkán az Avar Kft. dolgozói
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Bakó István kiemelte, a családi házas övezetekben az ingatlan elé lehet kirakni a feleslegessé vált örökzöldet, a lakótelepeken pedig a hulladékgyűjtő konténerekhez. Illetve gyűjtőpontokat alakítottak ki a Vajda Péter-, a Huszár-, valamint az egykori Kilián-lakótelepen. Az intézményvezető hangsúlyozta, hogy a lakosság nagymértékben segítené a városgondnokság munkáját, ha ezen gyűjtőpontokhoz tennék ki a fákat. Hozzátette, két-három naponta mindenhova odaérnek. Előfordul, hogy még február közepén is szednek össze fenyőfákat. Emellett a városgondnokság megkezdte Pápán és a csatolt településrészeken a közterületek ünnepi díszkivilágításainak leszerelését, ez egy hétig tart.

A tapolcai Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. január 14-én és 21-én szállítja el a legkésőbb reggel hét óráig kihelyezett fenyőfákat a város hulladékgyűjtői mellől. Akinek ez a két időpont nem megfelelő, a hulladékudvarban térítésmentesen leadhatja a fáját. A gyűjtés szelektív, ezért kérik, hogy a hulladékgyűjtő edényekbe ne helyezzen senki fenyőfát.

Továbbá, mivel a fákat komposztálják, ezért azokon semmilyen hulladék, szaloncukor, dísz, drót ne legyen.

Péter Gábor, az Avar Ajka Városgazdálkodási és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a karácsonyfák 50-60 százaléka a vízkereszt utáni egy-két hétben kerül ki az utcára, így a társaság dolgozói hetente háromszor, aztán egyszer gyűjtik össze a fákat a parkfenntartásban használt pótkocsis traktorokkal. Előfordul, hogy valaki márciusban válik meg a fenyőfájától. Az Avar kft. telephelyén összegyűjtött fákat energetikai hasznosításra egy partnerük szállítja el. Péter Gábor kiemelte, nagyon örülnek annak, ha nem marad dísz a fákon, mert azokat nem lehet a fenyők közé tenni. A családi házaknál sokan elégetik, komposztálják a fákat, ha igény van rá, tőlük is elszállítják. Azt szokták javasolni, hogy az adott utcában egy helyre helyezzék el az emberek a fenyőket.

Az ajkai Avar Kft. dolgozói szállítják el a karácsonyfa hulladékot
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Balatonfüreden január 11-én, hétfőn, majd 20-án viszik el a fenyőfákat a konténerek mellől a helyi hulladékgazdálkodási nonprofit kft. dolgozói – közölte Somogyi László, a tulajdonos Probio Zrt. vezérigazgatója. Az összegyűjtött mennyiséget elégetik, illetve komposztálóba teszik. A vezérigazgató megjegyezte, a korábbiakhoz képest mintegy felével kevesebb fa kerül utcára, vélhetően a műanyag és a cserepes fenyők elterjedésével.

Alsóörsön a Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Kft. január 11-én és 25-én reggel szállítja el a fenyőket – mondta Hebling Zsolt polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában