Jótékonysági esemény

2021.12.07. 09:03

Gokartozást hozott a gyerekeknek a Mikulás

Jótékonysági eseményre várták a fiatalokat hétfőn: a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület felajánlást kapott a Balatonkarting gokartpálya üzemeltetőjétől, hogy hívjanak meg hátrányos helyzetű gyerekeket Mikulás-napi gokartozásra.

Juhász-Léhi István

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Forras: Pesthy Márton/Napló

Molnár Roland, a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület elnöke a pálya szélén szurkolt. A Naplónak elmondta: a pálya tulajdonosa - akit korábbról ismert - megkereste, hogy 40-50 gyereket szívesen vendégül lát egy gokartozásra Mikuláskor. Szerinte nagyon jó időtöltés a gokartozás, ráadásul kulturált körülmények között lehet űzni, és az időjárás sem tud közbeszólni, lévén fedett a pálya.

Kelemen Lajos, a pálya tulajdonosa arról beszélt, hogy évek óta baráti a viszonya az egyesülettel, így nem volt kérdés, hogy felkeresi őket. Nyolc unokája van, vagyis a boldog gyerekeknél szerinte kevesebb szebb dolog van, árulta el. Nem is volt kérdés, hogy a Molnár Roland vezette egyesületen keresztül az idei Mikulásra hátrányos helyzetű gyerekeket hív meg, hiszen nem biztos, hogy eljutnának gokartozni. 

Kiemelte, elsősorban úgymond civilek keresik fel őket, nem versenyzők, ám a közeljövőben egy megmérettetést is összehoznak a rutinosabbaknak. Nem a kor számít, hanem a magasság, és kiderült az is, hogy a kisebb gyerekeknek is nyitva lesz a pálya, mert érkeznek a kisebb gépek. 

A pálya vezetője szerint a Házgyári úti Magyarország legbiztonságosabb pályája, elég csak a komoly pályahatároló elemekre gondolni. 

A gyerekek a felajánlótól Mikulás-csomagot is kaptak.

Ezek is érdekelhetik