Alakoskodás, bálok és farsangi fánk

Kifejtette, a farsangi időszak vízkereszttől, január hatodikától indul, és húshagyó keddig tart, hamvazószerdától pedig már a böjti időszak veszi kezdetét. Mivel a húsvét mozgóünnep, ezért a farsangi időszak vége mindig változik, idén március elsejéig tart. 

A néprajzos rámutatott, a farsang német eredetű szó. Valószínűleg a Fastenschank szóból származik, amely böjti kocsmát jelent, és az ünnepkör utolsó napjára utal. Érdekesség, hogy más területeken karneválnak hívják; ez a szó pedig a hús elhagyására vonatkozik. – A farsang ünneplése egészen az ókorig vezethető vissza, Mezopotámiában szaturnáliaünnepeket tartottak, Görögországban Dionüszosz-ünnepeket – emelte ki Méri Edina.  

A magyar paraszti kultúrában a téli munkák és az esküvők időszaka volt a farsang. Aki tehette, ilyenkor kelt egybe, mert a böjt alatt már nem lehetett menyegzőt tartani. Az eladósorban lévő lányokat, akik nem találtak párt maguknak, kigúnyolták. „Húshagyó, húshagyó, itt maradt az eladó” – szólt a népi rigmus. 

– Mulatozás, alakoskodás, ijesztgetés, tréfálkozás jellemezte ezt az időszakot. Előtérbe kerültek a téltemető szokások, például szalmabábut égettek, de ide sorolható a mohácsi busójárás is, amely 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján. Ezek a szokások leginkább a farsang farkára összpontosulnak, az ünnepkör utolsó három napjára – magyarázta Méri Edina. 

Mint mondta, nagyon fontos szerepe volt farsangkor a beöltözésnek, azonban régebben természetesen mások voltak a jelmezek, mint manapság. Kedveltnek számítottak a különböző foglalkozásokhoz és a negatív figurákhoz kapcsolódó maskarák, mint a vándorárus, a katona, a boszorkány vagy az ördög. Szokás volt, hogy különböző állatok bőrébe bújtak, és az ellenkező nem viseletét is gyakran felöltötték. – Az öltözetek révén pedig bátrabban ki tudták nyilvánítani a véleményüket, mivel takarta őket az álarc vagy a maszk – tette hozzá a Gróf Esterházy Károly Mú­zeum szakmai vezetője. 

Megjegyezte, ilyenkor szervezték a legtöbb bált és táncmulatságot is, melyek a 18. században terjedtek el hazánkban. – A falvakban adományokat gyűjtöttek, a tojást és a terményeket összeadva tartottak bált. Az asszonyok külön is rendeztek farsangot, ezt asszonyfarsangnak hívták. A szakmák báljai szintén megjelentek, mint például az iparosbál, emellett az uralkodói réteg is szervezett bálokat. Ezeknek külön etikettjük volt, mely tartalmazta az elvárt öltözetet és a táncrendet. A magyar bálokon leginkább a csárdás, a lengyelke, a keringő és a francia négyes volt jellemző – ismertette Méri Edina. Hozzáfűzte, februárban 19. századból származó táncrendeket mutatnak be a Kékfestő Múzeumban.  

A néprajzos elmondta, ez volt a disznóvágások időszaka is, ilyenkor sok zsiradékot, húst fogyasztottak, egészen húshagyó keddig. Tipikus étel volt még a farsangi fánk, illetve ennek egy változata, a tarkedli. A cseh–német eredetű édességnek kicsit könnyedebb a tésztája, mint a szalagos fánknak. 

– Egyes források szerint a farsangi időszakban tartották a torkos vagy zabálócsütörtököt is, melynek hagyományát 2006-ban újította meg a Magyar Turizmus Zrt. a gasztronómia felpezsdítésére. Húshagyó keddre aztán minden téli étket el kellett fogyasztani, és még a zsíros­edényeket is elmosták – jegyezte meg a néprajzos. 

– Farsang után a böjti ételek következtek. Úgy tartották, kétszer csap össze Cibere vajda és Konc király. Míg előbbi a böjti, utóbbi a húsos, zsíros ételeket jelképezte. Vízkeresztkor Konc király győzedelmeskedik, és ezzel elkezdődik a farsang, húshagyó kedden pedig Cibere vajda győz, és elkezdődik a böjt. Ezt a viaskodást különféle színpadi játékokkal megjelenítették – zárta Méri Edina.