Az olaszfalui Nick Jánosné életének vezérfonala a munka becsülete, a tenni akarás

A visszavonuló oroszok partizántámadástól tartva harminckét ártatlan embert végeztek ki. A falu azóta sem felejt, a sírhantok emlékezésre késztetnek. 
– Édesanyámtól, aki most 92 éves, „örököltem” a temetői nagy kereszt rendezését, segítek a hősi halottak sírjának gondozásában. Ez nem egy hivatalosan kiosztott feladat, ő közel lakik a temetőhöz, gyakran kijárt, látták, csinálja, de már nem tudja elvégezni, így rám maradt. Virágokat ültetek, mécseseket gyújtok – mondja Nick Jánosné. 
Gizikét mindenki ismeri a faluban, nincs olyan rendezvény, közösségi munka, ahol ne lenne ott önkéntesként. A faluban nőtt fel, itt ismerte meg egy bálban ugyancsak falubeli férjét, aki öt évig udvarolt neki. Alig maradt ki az iskolából, a földekre járt dolgozni, mákot vágott, lent hordott. Asszonyok mellett krumplit szedett kapával, bírni kellett vinni két sort, nem volt leányálom tartani az iramot, de csinálta, a pörgettyű után szedni már könnyebb volt. Meghatározó volt életében a helyi téesz, a mérlegházban dolgozott. Szerette ezt a munkát, a beszállított terményeket mérték, gabonát, krumplit, káposztát, de tűzifát és állatokat is. Örömmel indult munkába, nem azzal a tudattal, hogy jaj, csak teljen le minél hamarabb a nyolc óra. Életének vezérfonala volt a munka becsülete, a tenni akarás, a segítés, ami otthon a vérébe ivódott. 
– Szeretek másoknak segíteni, örömet szerezni, általa én is örömet érzek. Ezt a szüleimtől örökölhettem, ők sok embert felkaroltak. Alakulása óta, tizenkét éve tagja vagyok a Szentháromság egyházi kórusnak. Énekelünk ünnepekkor a templomban, búcsúkor, elsőáldozáson, bérmáláson, temetéseken, fellépünk a helyi programokon, a pásztorünnepen, a krumplifesztiválon, a mindenki karácsonyán, hívnak bennünket a környékbeli falvakba és Zircre. Segédkezek a templom körüli munkálatokban, a tavaszi, a húsvéti, a búcsú előtti, a karácsonyi nagytakarításban, a templomudvar rendezésében – sorolja. 
Vendégszerető, engem cserepes muskátlival, fokföldi ibolyával ajándékozott meg, süteménnyel kínált, és sváb krumpligombócot csomagolt útravalóul. Szeret beszélgetni, ha utazik, megszólítja a mellette ülőt, azt mondja, az arcára van írva, ki partner ebben, így adta el például a rakókrumplijukat. A falu életében jelentős szerepe van a közelmúltban alakult értékőr­ző nyugdíjasklubnak. Minden összejövetelük alkalmával – előzetes beosztás szerint – háziasszonyi teendőket vállalnak a klubtagok. Takarítanak, megterítenek, süteményeket sütnek, zsíros kenyeret kennek, hozzá lila hagymát szelnek, kínálják társaiknak. Ennek a közösségnek is aktív tagja, akkor is az elsők között érkezik, amikor nem ő a soros, szívesen besegít, vállal helyettesítést. A karácsonyi ünnepségekre sem üres kézzel, de süteménnyel teli dobozzal megy. Tavaly a fásítási program keretében részt vett a faültetésben, a kis csemetéket rendszeresen öntözte. Családjával hozzájárult a most létesítendő tájház berendezéséhez, odaajándékozták azt a vesszőből fonott gyermekkocsit, melyben őt és testvéreit dajkálták. Napjai nem egyhangúak. Aktív életet él, segíti a falu rendezvényeit, de mindig megemlíti, sokan segítenek, szólnak egymásnak, hogy munka van, és hoppsza, már mennek is. Családi kötelezettségei is vannak. Édesanyját két testvérével együtt éjjel-nappal felügyelik. Két fia és két unokája van. Férjével 54 éve élnek harmonikus kapcsolatban. Jóban-rosszban együtt vannak, szeretet, beszélgetés, kitartás, kölcsönös megbocsátás, másképp nem megy – mondják. A férje, János is barátságos, nyitott. 
– Örökmozgó, sokszor mondom neki, állj már meg, de nem teszi. Kedves mindenkivel, szereti a társaságot, a barátokat, népszerű a faluban, a gyerekek is ismerik, kedvelik, csokit, cukrot, virágot ad nekik – mondja feleségéről, és mosolyogva-évődve hozzáteszi: jó férje van. 
Mindig sok állatuk volt, disznók, kacsák, nyulak, tyúkokat most is tartanak. Egy 800 öles és egy egyhektáros földjük van, művelik, míg erővel bírják. Vidáman mondják, földjükön van egy Eiffel-tornyuk – magasfeszültségi oszlop –, csak lépcső híján nem tudnak felmenni a tetejére. 
– Sok fiatal vett házat a falunkban, ismerkedek velük, ha egy kismama sétál, megkérdezem, merre laknak, megnézhetem-e a babát, s azzal búcsúzom, hogy többször találkozunk majd – zárta a beszélgetést Nick Jánosné.