Megelevenedett a pápai cukrászdák története

A Jókai Mór Városi Könyvtár városi sétát szervezett Édes emlékek címmel szerdán. A szép számú résztvevő a könyvtártól indult Császár Csilla könyvtáros vezetésével, aki nyolc állomáson keresztül mutatta be a város egykori cukrászdáit, ismertette meg az érdeklődőket a pápai cukrászmesterek történetével, illetve megtudhattuk azt is, hogyan váltak a pápai bábsütő-mézeskalácsosok a cukrászipar mestereivé és kiknek köszönhetően, miként honosodott meg hazánkban a cukrászmesterség.

Mint megtudtuk, Magyarországon a 19. század közepéig a cukrászokat nem tartották iparosoknak, szobrászhoz méltó kézügyességük miatt művészeknek tekintették őket. A cukrász elnevezés elsőként a 19. század elején jelenik meg, a cukrászda elnevezés is csak a század végén terjed el. A cukrászmesterség a középkortól létezett, az itáliai udvarokban már oktatták e szakmát. Hazánkba Mátyás király és felesége Beatrix királyné jóvoltából érkeztek cukros termékeket készítő olasz gyógyszerészek, specialisták a 15. században. Főként cukrozott gyümölcsöket és fűszeres italokat készítettek. A 17. században váltak ki a gyógyszerkészítőkből a „csemege csinálók”, akiket a főúri háztartásokban alkalmaztak. A következő században az étkezési kultúránk egyre inkább a nyugati kultúrához igazodott, és megjelentek a svájci mandulássütemény-készítők, „Mandoletti”-sütők termékei. A kakaót és a csokoládét 1502-ben ismerte meg Európa, amikor a spanyol hódítók elindultak az Újvilágba. Kezdetben a spanyolok kezdték el készíteni, akik az 1600-as évek elejéig titokban tartották elkészítési módját. Ezután más európai országokhoz is eljutott, ahol kezdetben italként fogyasztották. A csokoládékészítés önálló iparág volt, és csak 1859-től foglalkozhattak vele cukrászok is. Az 1840-es évektől kezdve terjedt el a répacukor, amelynek köszönhetően kibővülhetett a cukrászok tevékenységi köre is. Ebből készültek a befőttek, a gyümölcslevek, karácsonyfadíszek, tortafélék. A fagylalt- és parfékészítésben az olasz mesterek voltak kiemelkedőek. A századfordulóra egész Európában fellendült a cukrászipar és hazánkban is egyre több cukrászda létesült. Abban az időben kávét, csokoládét, tortát, mignont, teasüteményeket, kalácsot, bejglit és kuglófot készítettek a cukrászdákban.

– Fontos megemlíteni a bábsütő-mézeskalácsos mestereket, akik termékei a búcsúk és a vásárok elengedhetetlen árucikkei voltak. Pápa híres volt vásárairól, ezeken a bábosmesterek a termékeiket kedves versekkel ajánlották a vásárlóknak. Ezért a bábsütők egykori, Korvin utcai céhháza volt az első állomás. Pápán már az 1840-es években híres bábsütő mesterek éltek és dolgoztak. Ilyen volt Welsz Károly, Geiling János, Nagy Károlyné Kovács Zsuzsa, Nagy Károly, Kéderer Ferenc, Schlemmer János és Katula Gyula. A bábsütő mesterséget folytatók később a kor követelményeihez igazodva elsajátították a cukrászmesterséget, és maguk is cukrászdákat nyitottak. Az elsők az 1830-as években nyíltak és a társasági élet kedvelt helyeivé váltak. Az utolsó ismert mézesbábos-mester Varga István, Katula Gyula tanítványa volt, aki 1940-ben született Pápán és 17 évesen már a cukrász szakmában dolgozott mint kifutófiú. 1971-ben Győrben tette le a cukrász mestervizsgát. 1982 -ben indította be saját cukrászüzemét a Fő téri Fellner-udvarban. Az első ismert cukrászmester Pápán Muck Máté volt. Cukrászboltját 1830-ban nyitotta meg a Fő utcán. Sokáig Mese Cukrászda néven működött. A fiatal mestert az akkori kegyuraság, gróf Esterházy Károly hozta magával Bécsből – mondta el Császár Csilla, aki a hajdani, Fő utcai Nagy Károlyné-üzemhez, a Mándi Márton István utcai Márvány cukrászdához, a Deák utcai Jégkunyhó cukrászdához, a Kossuth utcai Dreisziger- és Gara-cukrászdához szintén elkalauzolta a csoportot. A séta közös süteményezéssel zárult az egyik cukrászdában.