Az élet utolsó pillanata: „Könnycsepp Saci szemében”

-Tudom, rengeteg gyötrelem és tragédia van az életben, én a magam környezetében segítek annak, akinek csak tudok, így a sanyarú sorsú és árva állatoknak is, mondja Minárcsik Sándor, a devecseri menhely vezetője.

Így folytatja aztán, nagyon szerettem Sacit, a lovat is, mondhatni lelki társak voltunk, ismertük egymás gondolatát, egy nézésből tudtam, milyen érzések kavarognak benne, mit szeretne, és ő is így volt ezzel. Arról nem beszélve, hogy Veszprém és Vas megyéből rengeteg óvodás és iskolás gyermek látogatott el a menhelyre, ahol sokféle állatot, köztük lovat itt láttak élőben először. A menhelyen eltökéltek a felelős állattartás iránt, így minden látogatónak, így a gyerekeknek is sokat beszéltek arról, mire van szükségük az állatoknak, hogyan kell bánni velük, és azt is, hogy ők is úgy érzenek, mint az emberek, vannak fájdalmaik, örömük, bánatuk.

Most nagy szomorúság van a menhelyen dolgozók szívében, és a lovakkal kapcsolatos tudnivalókról a kis mentett póni segítségével beszélnek a látogatóiknak. A meglévő állatok szeretete segít enyhíteni a fájdalmukat, amit Saci hiánya okoz a menhelyen. Az külön megindító, hogy az utolsó pillanatban egy könnycsepp gördült ki a ló szeméből Sándor felé.