Éljen a káosz a kertben! Szeressük a levéltetveket! – tíz tévhit komposztálásról, mulcsozásról és a cáfolatuk

Mikor komposzt, mikor mulcs? címmel tartott előadást Gyulai Iván ökológus a Bakonyi Zöldkör rendezvényén Zircen. A programsorozatban ez volt az első alkalom, hogy olyan sokan jelentkeztek az előadásra, hogy a szervezők nem tudtak minden regisztrálást fogadni. Tehát a téma sokakat érdekel, ugyanakkor gyakoriak a tévhitek e téren. Ezeket cáfoljuk pontról pontra a szakértő szavai alapján.  

1. tévhit: Komposztálni mindenki tud, csak szerves anyagokat kell egy helyre dobálni

Az igaz, hogy minél többféle anyagot juttatunk a komposztdombra, annál gazdagabb, jobb lesz az eredmény, de a korhadás feltételeit ismerni kell. Kell hozzá megfelelő nedvesség, oxigén és szemcseméret. Utóbbi azt jelenti, hogy ha gyors lebomlást szeretnénk, akkor apróra daraboljuk, amit belerakunk. Fontos, hogy az elegyben a nitrogén és a szén aránya 1:30-35 legyen. Ez azért fontos, mert így tudják hasznosítani, beépíteni szervezetükbe a tápanyagot a lebontást végző paránylények, baktériumok, gombák. Akkor lesz optimális a komposztálásunk, ha ezt biztosítjuk. 

2. tévhit: Bonyolult a komposztban a megfelelő nitrogén-szén arány biztosítása 

Az igaz, hogy ugyanabban az anyagban más életkorban más a nitrogén-szén arány. A falevélben például, amíg a fán van, kevesebb szén jut egy nitrogénre. Amikor megválik az ágtól, akkor épp optimális benne az arány a komposztáláshoz. Ha a földön hever, kiszáradt avarként, akkor több szén jut benne egy nitrogénre a megfelelőnél. 

Elég azt tudni, hogy vannak a rostos és a nyers humuszképzők. A rostosakban több szén jut egy nitrogénre a 30-35-nél, a nyersekben kevesebb. Ezért ezt a kétfélét kell elegyíteni. Rostos humuszképző a szalma, a széna, a faforgács, a fűrészpor, a kéreg, a faapríték, a száraz avar, a kartonpapír.  Nyers humuszképző a fűnyesedék, a kaszálék, a zöld falevél, a zöld növényi részek, a frissen vágott venyige, az emberi, állati ürülék, a konyhai tisztítási hulladék, növényhéj, a gyom. Optimális humuszképző a 24 órás istállóalom, a frissen lehulló falevél, az őszi sarjú, a lucernaszéna. 

Azt is jó tudni, hogy a gyommagok nem pusztulnak el a komposztban, ha felmagzott növények kerülnek bele, ki fognak kelni. Nitrogénben rendkívül gazdag baromfiürülék akkor hasznosulhat komposztban, ha vízzel higítva locsolják szalmarétegre.

3. tévhit: Siló kell a komposztáláshoz és rendszeresen kell forgatni 

Igaz, hogy népszerűek az ajándékba adott komposztkeretek, pedig sok műanyagból készül, de feleslegesek. Az is, ha raklapokat szögelnek össze ilyen célból. Jobban működik a komposztálás az úgynevezett prizma formában. Azért, hogy alulról levegőzzön, alapként harminc centiméter vastag ágfonatot kell lerakni, arra kerül egyszerre nyolcvan centi vastag rétegben a komposztanyag. A következő adagot semmiképpen nem rá, hanem melléje, mögéje vagy eléje kell tenni. Különben kiszorítanánk a kupacból a levegőt. Az pedig nem jó, ha szellőztetés céljával időnként vasvillával vagy komposztszigonnyal megszurkálják, összeforgatják a komposztdombot. Ezzel csak összezavarnánk a benne kialakuló táplálékláncot, tömeges pusztulását okozhatjuk a hasznos paránylényeknek. Ugyanis a különböző rétegek a lebontás különböző fázisaiban vannak, nem szabad ezt a helyzetet mozgatással megbolygatni. Ilyenkor a lassabb folyamat a sokféleséget támogatja, jobb, időtállóbb eredményt hoz és a komposztdomb stabilan tárolja a tápanyagot. Az eredetileg rárakott anyag egyébként a 25 százalékára esik össze.

4. tévhit: A faleveleket a jó gazda összegereblyézi, elviteti vagy komposztálja 

Ahol a levelek, a fás részek lehullanak, ott kell azokat hagyni. Mindez a fa tulajdona, leveti a ruháját, betakarja vele a lábacskáját télre. Ha elvisszük a leveleket, az ágakat a fa alól, megfosztjuk az egészségétől. Visszapörgeti magának ezeket a lehullott részeket, tápanyagként. Például földigiliszták révén, akik behúzzák azokat a járataikba és megkezdődik a lebontásuk, az újrahasznosításuk, a humuszképzés. Az erdei giliszta az erdők nagy lombeltűntetője. A diófa levelének félelmetes híre is alaptalan. Falevéllel egyébként nehéz mulcsozni és komposztálni is, nincs erre se szükség. 

5. tévhit: Jó jel a sok giliszta a komposztdombban

Inkább rossz. Nagyon rossz. A talajban paránylények vannak, mikrobiomok, mikroorganizmusok, baktériumok, gombák. Ez a társaság korhasztja el például a leveleket. Végzik a munkát a komposztdombban is, kis állatkák testén is rajta vannak. Rajtuk kívül a kívánt folyamat fontos szereplői többek közt a katonalegyek, lárváik, az élelmiszerhulladékot dolgozza fel rendkívül szapora társaságuk. Szintén jelzőállatok a szárazföldi ászkarákok, a növényi törmelék miatt van szükség rájuk, még saját ürüléküket is elfogyasztják. Az ugróvillások, a fonalférgek, a százlábúak szintén jelentős humuszképzők és még többen mások. Földigiliszta nem szokott megjelenni a komposztdombban.

Ha mégis tömegesen vannak benne gyűrűsférgek, akkor azok trágyagiliszták és azt jelzik, hogy nem jó állapotú, rosszul kezelt a komposzt. 

6. tévhit: A komposzt büdös és meleg 

Ipari méretű feldolgozásnál tényleg jelentősen megnőhet hőmérséklete, de a kertünkben nem, csak 20-25 fokos lehet. Ha bármennyire is büdös élelmiszerhulladékot teszünk rá, ha lefedjük azt pár centi szénával vagy szalmával, megszűnik a szaghatás. Egyébként jelez a komposztdomb: ha csurgalékvizet ereszt, ha erjedt vagy ammóniaszagú, akkor túl sok benne a rostos vagy a nyers humuszképző, túl nedves vagy száraz. Ha kellemesen édeskés illatú, akkor rendben van.

7.  tévhit: Csak néhány talajtípusnál, növénynél működik a mulcsozás

A mulcs a talajjal összhangban érik, közben védi azt. Helyben marad, olyan, mint a természetben az avarszint. Mondhatni a talaj bőre, védi víz, szél káros hatásaitól, attól, hogy kimosódjon belőle a tápanyag, a kiszáradástól, a betömörödéstől is.  Táplálékot ad a sokféleségnek. Igaz, a munka javát a természetre bízhatnánk, de elődeink annyira tönkretették a talajt, hogy segíteni, gyorsítani kell a javító, gyógyító folyamatot, ezért kell a kezdetben 50-60 centi vastag mélymulcs. Így helyreigazíthatjuk az anomáliákat, amik nem ökologikusak. Kötött agyagtalajnál, gyengébbnek tartott talajoknál is jól jöhet ez a módszer, de az igaz, hogy nem szabad száraz vagy fagyott talajra mulcsozni. 

Előnye a tápanyagpótlás, ami például a burgonyának kimondottan előnyös; enyhén savanyú, laza szerkezetű közeget biztosít neki, ami tartja a nedvességet, a hőmérsékletet. Speciálisan, például a málna igényére szabva kerülhet bele csalán, ami raktározza a nitrogént, a kálium miatt cickafark, a magnézium miatt gyermekláncfű, és a bórt pótolja a repce zöldje, virágja. Az enyhén savanyú közeg miatt jöhet a fenyőtű, a boróka.

8. tévhit: A trágya kerül alulra és felülre a mulcsozás rétegrendjében 

Egyáltalán nem szabad bele tenni. A könnyen felvehető nitrogénformától óvni kell a talajt, mert egy csoda működik benne, a természetes növénytáplálás. A növény háromoldalú szimbiózisban él baktériumokkal és gombákkal, mindhárom félnek haszna van ebből. Amit fotoszintézissel megtermelt a növény, leadja a gyökérnek, az anyagcseretermékeket, a szénhidrátot, a fehérjét. Mint egy cukrosbácsi, magához édesgeti a paránylényeket, akikkel együttműködik. A táplálásért cserébe előkészítik neki, számára hozzáférhető formába hozzák a talajban lévő tápelemeket. Ha a növényt trágyával etetik, felmondja ezt az együttműködést. Holott a paránylények a talaj stabilitását is biztosítják, a vízfelvevő képességet, a levegőtárolást. Van jelentősége, hogy ott vannak, nem jó, ha lenullázzuk, kiirtjuk őket a talajból. Az említett szimbiózis ráadásul programozott együttműködés, a növény jelzést ad le, mikor van szüksége tápanyagra, és ez fordítva is így működik. Nem jó, ha ezt feldúljuk.

A mélymulcsnál szénára vagy szalmára kerül 24 órás istállóalom, vastag rétegben, felülre megint széna vagy szalma. Középre jó az őszi sarjú is, a mag nélküli részektől mentes kaszálék. Tavaszra összeesik, korhadék marad a mulcsból. Évente meg lehet újítani, mindig kevesebbet lehet rakni. 

9. tévhit: A mulcsozás nem váltja ki a vegyszeres növényvédelmet

Dehogynem. Sokkal jobb megoldást nyújt. A sokféleség gondoskodik a növényvédelemről, kiválóan, és a mulcs a változatosság forrása. Az élet sokféleségét gyűjti, és minél több fajt hívunk meg, csalogatunk a kertünkbe, annál nagyobb lesz benne a biztonság. A sokféleség ugyanis önszabályozza magát. Egy fajból sem lesz sohasem túl sok. Például a mulcsban élnek azok a paránylények, amelyek megeszik a dióburokfúrólegyet, ezért ott kell hagyni a fa alatt a leveleket és még több mulcsot kell tenni alája. A meztelencsigákra nézve pedig a fonálférgek jelentik a természetes korlátozást. 

Éljen a káosz! – ez a fajokra is igaz és a kert elrendezésére nézve is. A haszonnövényeket ne sorba, kis ágyásokba ültessük. Inkább mozaikszerűen. Akkor kisebb az esélye, hogy az egy tömbben levő illatot, levélmintázatot felismerik a kártevők. A felmagzott növények egy részét pedig a kertben hagyhatjuk, gazdagíthatjuk így a talaj magbankját. Veteményesünkben lehet még mohás holtfa, kis tavacska, párásítás, sok búvóhely a paránylényeknek, s ideje jobban ismernünk őket, a kertben az érdekeinket szolgáló személyzetet.

10. tévhit: Joggal haragudhatunk a vakondra, a tetvekre 

Kártevőknek csak azért nevezünk élőlényeket, mert nem ismerjük a köztük zajló természetes folyamatokat eléggé. Pedig ideje lenne megbecsülni azokat, akik tulajdonképpen kertünk hasznos személyzetét alkotják. Nem kell attól tartani, hogy ha megjelennek, nem lesz termés. A vakond például pont azt csinálja, amit a mezőgazdaság megkíván: a mélyből felhozza a tápanyagdús talajt, mint az eke. Közben lazítja, széttúrja, és összevissza elhelyezett kis kerteknek ágyaz meg udvarunkban. Beültethetjük azokat. 

Szeressük a levéltetveket is! Megoldják azt, amit mi a metszéssel szeretnénk a gyümölcsfáknál, ráadásul, ilyenkor hormonális folyamatokat sértünk meg. A fát a saját teste újraépítésére kényszerítjük, így immunitása gyengül. Megtermeli a szükséges ellenanyagokat magának, ha hagyjuk. Ám beleavatkozunk abba, amibe nem kéne és csodálkozunk, hogy nincs elég mikroelem, tápanyag táplálékunkban, például a gyümölcsökben. Csalogassuk inkább kertünkbe bodzával, körömvirággal, cickafarkkal a levéltetveket, felnevelik a fékentartóikat is, s megoldódik a szerviz. "Éljenek a kórók, nemcsak a virágok! Bízzanak a természetben, sokkal jobban, mint eddig! A kert elsődlegesen boldogságot terem!" – zárta előadását Gyulai Iván.