Házhoz ment a házasság, pontosabban a szerelem – újabb mesébe, filmbe illő történet a manökenről és a szerelőről

A meleg vacsorát nem készítette el a fiatal lány, a szerelésben nem tudott a fiú segíteni kollégájának – ilyen a szerelem első látásra, villámcsapásként érte veszprémi olvasóinkat, nem tudtak figyelni feladataikra. Másnap hosszan beszélgettek, hétvégén már elcsattant az első csók. Egy év múlva lánykérés, majd még egy elteltével esküvő. A nyáron lesz negyedszázada.

Rimányi Zita

Negyedszázados boldogság – Simonné Lélek Andrea és Simon Tamás esküvői fotója. Jóban-rosszban együtt vannak 25 éve
Forrás: családi

"Szeretettel küldöm el a mi történetünket az olvasóknak. Még 1996 decemberében történt, hogy a Mikulás hozzánk nem ajándékot hozott, hanem elvitte az édesanyámat, örökre. A család nőtagjaként próbáltam a feladatait átvenni, a szerepét betölteni a háztartásban, ami azért nem volt egyszerű, mert mindig nagyon szorgalmas volt, finomakat sütött-főzött, de én igyekeztem. Egy nap épp vacsorakészítés előtt álltam, de szerelőket vártunk a parabolaantenna miatt. A tanév befejeztével gondoltuk, hogy szereltetünk a házra egyet. A kis üzletben, ahol megrendeltük, a főnökkel és egy kollégájával beszéltünk, meg is ígérték, hogy délután kijönnek és felteszik. Elérkezett a megbeszélt időpont, a szerelők az autóból behordták a teraszra a kellékeket és a szerszámokat, majd munkához láttak. Én a konyhából kinéztem a teraszra és akkor láttam, hogy két fiatal fiú érkezett. Közelebb mentem, és mintha villámcsapás ért volna mindkettőnket, engem és az egyik fiatalt. Földbe gyökerezett a lábunk, majd beszélgetni kezdtünk" – írta veszprémi olvasónk, Simonné Lélek Andrea, és ennél a sornál lettünk igazán kíváncsiak történetére.

"Tamás a szerelésre nem tudott koncentrálni, minden munkát a kollégájának kellett elvégeznie. Még a számlatömb se volt náluk, persze, véletlenül. Mondanom se kell, a meleg vacsora nem készült el. Másnap el kellett mennem a cég másik üzletébe, ahol ő dolgozott és kiállította a számlát. Mivel vásárló nem volt, ráértünk újból beszélgetni, zárásig. Azon a hétvégén volt a manökenvizsgám, elhívtam rá, persze a kollégájával együtt az első sorban ültek le. A rendezvény után a Balaton-partra mentünk, ahol elcsattant az első csók. Egy év múlva megkérte a kezemet, majd rá egy évre összeházasodtunk, és idén júliusban ünnepeljük a 25. házassági évfordulónkat. Sajnos a sors azóta súlyos csapást mért ránk, a saját testem és szobánk börtönében élem mindennapjaimat immár két éve. Gyógyíthatatlan a betegségem, de a párom kitart mellettem jóban-rosszban" – fogalmazott olvasónk, akinek gyönyörű a vezetékneve és a lelkünket érintették meg a sorai.

Férje, Tamás szintén örült az írásának, meglepte vele, nem akarta elhinni, hogy a felesége írta, azt gondolta először, hogy valahol talált egy az övékéhez hasonló történetet. De amire a végére ért az elolvasásakor, leesett neki, hogy róluk van szó. Még 25 év után is tudta új oldalát mutatni neki a párja.

Házas olvasóink megismerkedéseinek történeteit várjuk

Régóta házasságban élő olvasóink jelentkezését várjuk, kérjük, írják meg, szerintük mitől működik jól szerelmes szövetségük. Valljanak azzal egymásnak összetartozásukról, ragaszkodásukról, hogy szerelmes levelet írnak – akár közösen –, amit megjelentethetünk lapunkban! Azt kérjük, hogy megismerkedésük pillanatait idézzék fel benne, és azt a tapasztalatot összegezzék, ami másoknak hasznos lehet, kérjük, hogy azokat a tényezőket sorolják fel, ami szerintük hozzájárult, hogy jóban-rosszban együtt maradtak. Ifjú házasok hasonló írásait szintén várjuk, kérjük, írjanak megismerkedésükről, mindarról, ami miatt úgy vélik, összetartoznak, és a közös terveikről.

A párok történeteiket a [email protected] e-mail-címre küldhetik el. Kérjük, azt írják a levél tárgyának, hogy "Szerelmes leveleink"! A megjelenés érdekében kérjük, írják bele az e-mailbe, hogy ehhez mindketten hozzájárulnak, a település nevét, ahol élnek szintén és egy közös fotójuknak nagyon örülnénk!