Papírmalom Sólyban – kaland, múlt, tűnődés, fantázia

A fotózást némi nyomozás előzte meg, amire elsősorban a megközelíthetőség miatt volt szükség. Aztán Ildikó kocsiba ült, elindult arra a helyszínre, ahhoz a látványossághoz, melyet bizony nem „tálcán nyújtanak elénk”, meg kellett dolgoznia a képekért, az élményért. A sólyi főutcán egy helybeli néni útba igazítását kérte, kapta, amire szüksége is volt, de végül rábukkant a sólyi papírmalom romjaihoz vezető útra. Egy patakmedren kelt át, majd ment és ment, míg úgy érezte, „lemegy a térképről is”, s már majdnem feladta. Ám ő nem az a típus, az elszántság végül győzött, hirtelen felbukkant előtte a patak felőli fal, mely még az emelet szintjéig áll, másutt csupán a nyomai láthatók.

– Valószínűleg egy olyan kőfal lehetett egykor – meséli kolléganőm –, mellyel a vizet zárták le, azt, amit a ma már száraz patakmederben vezettek valaha a malomhoz a Sédből. – A torkolat a rengeteg bokor és fa miatt ma már nem közelíthető meg, de kárpótolt a látvány. Nem önmagában csak a kőfal, a boltívek, inkább az a varázs, ahogy a délelőtti napfény beszűrődik a zöldbe, a romokra. Ekkor éreztem azt, ide el kellett jönnöm – meséli Ildikó, aki közben úgy döntött, megpihen. 

– A medertől kilátni a 8-as útra, egy kidőlt fán ücsörögve elrévedtem, perceken belül a múltban éreztem magam, elképzelve, hogyan építhették a malmot, hogyan hordták-faragták meg a köveket, s micsoda élet lehetett itt egykor. Hihetetlenül izgalmas, amikor egy-egy hely varázsa beindítja a fantáziát – meséli.

A papírmalom létesítéséről a zirci ciszterci apátság döntött az 1780-as években, s 1790-ben már elindulhatott a papírgyártás. Több mint hatvanféle, vízjellel ellátott papírt gyártottak itt, leginkább egyházi intézmények, állami hivatalok számára. Többnyire német vagy holland ajkú bérlők működtették a létesítményt, amíg a papírgyártás gépesítése elavulttá nem tette az itteni technikát, aztán 1851-ben le is állt a termelés. A múlt század elején tervezett vízi erőmű nem valósult meg, a malmot a második világháborúban kapott sérülések miatt már nem építették újjá.

S hogy kik voltak a bérlők? Sóly honlapján azt olvassuk, a papírmalmot nem tőkeerős vállalkozóknak adták bérbe, hanem papírkészítő mestereknek, akik egymást váltogatva, nagy nehézségekkel küszködve, tartozásokkal birkózva próbálkoztak az üzemeltetéssel, a bérletért készpénzben, papírbeszolgáltatással és egyéb szolgáltatásokkal fizettek. A malom piaca egyébként biztosított volt, olyannyira, hogy a vármegye többször élt panasszal, hogy Sólyban nem tud elegendő papírt vásárolni. Az itt készült vízjeles papírok elsősorban fejléces levélpapírok, gazdálkodási, számvevőségi összeíró ívek, körözvények anyagául szolgáltak, megtalálhatók a vármegye településeinek iratanyagaiban. A malomban átlagosan tíz papírkészítő dolgozott, és – ahogy írják – a papírmalom a maga korában és helyén betöltötte hivatását.

Aki szívesen megtekintené a papírmalom maradványait, s kedveli a természetben való bolyongást, feltétlenül pozitív élményekre számíthat, de meg kell érte dolgoznia. Az első élmény akkor éri, ha rábukkan a ma is álló kőfalra. A további pedig később – ha körbejárta, amit lehet, megnézte, megpihen, kiülve a patakmeder szélére, elmereng a múlton, meditál picit a buja zöld tengerben álló négy-öt méter magas kőfalak látványán, s elgondolkodik, mi volt, hogy lehetett itt egykor. S ha van ideje, kicsit saját sorsán is. Az is kell…