Fogyasztóvédelem

2021.11.24. 18:00

Hitelkeret: más az ajánlat és a bírálat

Csalódott lehet, aki elhiszi egy banknak, hogy ajánlatot, előminősítést tartalmazó levele nyomán majd a konkrét elbírálásnál is nagyobb hitelkeretre jogosultnak találják. Ám ha megfelelő a pénzintézet tájékoztatási gyakorlata, akkor eljárása jogszerű.

Rimányi Zita

"Egy pénzintézet névre szóló ajánlatot küldött nekem írásban, amelyben szerepel, hogy már előminősített és mint a bank megbecsült ügyfele jogosulttá váltam egymillió forintos kerettel rendelkező hitelkártyára. Viszont, annak ellenére, hogy minden bírálati feltételnek megfeleltem, az igénylés pillanatában, csak 460 ezer forint lett a keretem. Sérti ez valamelyik fogyasztóvédelmi jogszabályt?" – kérdezte a fogyasztóvédelmi ügyekben ingyenesen tanácsot adó Panaszakadémia szolgáltatástól egy panaszos.

A Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Iroda tájékoztatása szerint a bank kifogásolt kereskedelmi gyakorlata nem sérti a hatályos fogyasztóvédelmi rendelkezéseket. Minden pénzintézet köteles a termékei kondícióiról, azok előnyeiről, esetleges hátrányairól részletes tájékoztatást adni. Így köteles az általános üzleti feltételeket is tartalmazó üzletszabályzatot és az ügyfeleknek ajánlott pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződési feltételeket, kamatokat, szolgáltatási díjakat, egyéb költségeket közzétenni. Ezeket a fiókok ügyféltereiben hirdetmény formájában kell elhelyezni, ugyanakkor sok esetben internetes felületeken is megtalálhatóak az információk, többek közt a hitelkártyával kapcsolatos eljárási szabályokról.

Az előszűrés alapján megküldött, névre szóló, de általános szövegű megkeresés csak egy lehetőség arra, hogy ha ezt a szolgáltatást igénybe kívánja venni az ügyfél, akkor a tényleges hitelbírálat alapján a bank konkrét ajánlatot tegyen. A hitelbírálat eredményeként a bank 460 ezer forintos hitelkeretet ajánlott. Ezzel az összeggel és a megküldés időpontjától állt fenn az ajánlat. A címzett pedig eldöntheti, elfogadja azt és szerződést vagy nem. Ennek alapján kimondható, hogy az említett gyakorlat nem jogszabálysértő. Olvasóink fogyasztóvédelmi kérdéseiket más témákban is elküldhetik szerkesztőségünknek a [email protected] e-mail-címre. A szakértői válaszok lapunkban jelennek meg.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget