hasznos kiadványt mutattak be

2018.07.07. 15:30

Vigyáznak a Balatonnál nyaralókra

A Balatonnál nyaralóknak szóló, hasznos tanácsokat és információkat tartalmazó kiadványt mutattak be Veszprémben a Megyeházán pénteken.

Marton Attila

A Vigyázunk Rád a Balatonon című brosúrát a Somogy, a Veszprém és a Zala megyei védelmi bizottságok jelentették meg. Takács Szabolcs, kormánymegbízott, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke elmondta, a kiadvány a Balatonhoz látogatókat látja el hasznos tanácsokkal többek között a közbiztonságról, a fürdőzésről, a kikapcsolódási lehetőségekről, valamint tartalmazza több szervezet – például vízimentők, vízirendészet – elérhetőségeit. A kiadvány másik oldalán nagyméretű Balaton-térkép segíti a turistákat. Takács Szabolcs hozzátette, a QR-kóddal is ellátott brosúrából – amely magyarul, angolul és németül is elérhető – összesen 17 ezer példányt nyomtattak. Az információs nyomtatvány a kormányablakokban és a strandokon is megtalálható.

Pethő Zoénak adja át a harmadik helyért járó díjat Tuzson Bence és Takács Szabolcs Fotó: Balogh Ákos / Napló

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára arról beszélt, a mai világban az egyik legfontosabb érték a biztonság, amely olyan, mint a víz: akkor érezzük meg a hiányát, amikor nincs. Hozzátette, Magyarország a legbiztonságosabb országok egyike.

 

A kiadvány bemutatása után kihirdették a védelmi bizottságok által a brosúrához kapcsolódóan kiírt rajzpályázat eredményét. Az országos versenyre több mint 140 alkotás érkezett. A gyerekek két korcsoportban – hat-nyolc évesek és kilenc-tíz évesek – versenyeztek. Az első korcsoportban Szikli Titanilla végzett az élen Nagy Dózsa Délia (mindketten Berettyóújfalu) és Pethő Zoé (Ugod) előtt. A nagyobbaknál Németh Gergő nyert, második helyen Csomor Loretta (mindketten Balatonkenese), a harmadik helyen Tóth Laura (Boldog) végzett. A helyezettek mellett több mint húsz különdíjat is átadtak az eredményhirdetésen. A gyermekek tárgyjutalmat, strandbérletet vagy belépőjegyeket vehettek át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában