A Csingervölgyi tragédiára emlékeztek

A tragédia 1909-ben történt a csingervölgyi Ármin-bányában. Az áldozatok nevét megörökítő kopjafa a Molnár Gábor parkerdőben levő Bányászati Múzeum udvarán áll. Ezen a napon a városban élő egykori bányászok, hagyományőrző egyesületek tagjai és a város vezetése ott emlékezett, az idei évben a járványveszély miatt nem tarthatnak rendezvényt.

A korabeli leírások alapján fennmaradt, hogy 1909. január 14-én hat órakor a főaknánál 133, a Gyula-tárónál 126 személy szállt le a mélybe. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a szellőztetőgép olajozás közben kigyulladt.

A főaknász és a felügyelők 6.45 órakor észlelték, hogy ég a ventilátor. Leállították a szellőztetőberendezést, a füst menekülésre késztette őket. Egyikük rosszul lett, a többiek indultak, hogy riasszák a kollégákat. A kulcsfontosságú lég­ajtó zárva volt, alatta ömlött ki a füst. Az Ármin-aknában fél nyolckor üzembe helyezték a rendszeres személyszállításra nem alkalmas kast azért, hogy mindenkit mielőbb a felszínre tudjanak hozni. A szócső segítségével riasztották a lent lévőket. Az első kasban egy ember érkezett fel, aki elmondta, hogy lent egyre nagyobb a füst. A szállítható nyolc személy helyett már tí­zen álltak benne. Kilenc órakor az egyik feljutó bányász kérte a segítőket, hogy engedjék földig a következő kast, mert a lámpák sem égnek, így az egyre rosszabb állapotban lévő emberek már csak abból tudhatják, hogy megjött a segítség. A következő kas 30 méter magasságban bennragadt. Műszaki okok miatt így a másik kast sem tudták leengedni, ezzel a lent maradtak sorsa megpecsételődött.

Az 55 áldozatból a felsőcsingeri temetőben nyugszik huszonnégy bányász, az áldozatok csaknem fele Csingervölgyben élt, a többiek a környékről, Bódéról, Csékútról, Beréndről, Ajkáról, Ajkarendekről, Városlődről, Kislődről, Úrkútról jártak gyalog a bányászösvényeken.

A bányásztársadalom összetartó, mivel a föld alatti munka miatt számos veszélynek voltak kitéve. Az 1909-es szerencsétlenség óráiban nemcsak a dolgozók, hanem a vezetőik is minden létező módon, akár életük kockáztatása árán is mentették bajtársaikat. A bányászok mindennap megélték az összetartozást, amely a ma élő, már nyugdíjas bányászokra is jellemző.