Utcabál

2022.05.16. 16:00

Az állatok védelméért dzsemboriztak Veszprémben

A hétvégén a DZSEMBORI vol.1. Állatvédelmi Adománygyűjtő Nap és Utcabál alkalmából lezárták a Papírkutya előtti teret, ahol más mellett hátizsákokat is vásárolhattok az érdeklődők. Az ebből befolyt összegből a Vackoló Egyesületet és menhelyet támogatják.

Juhász-Léhi István

Forrás: Nagy Lajos/Napló

Forrás: Nagy Lajos/Napló

Ovádi Péter országgyűlési képviselő, állatvédelmi miniszteri biztos az eseményen a Napló érdeklődésére elmondta, a rendezvény célja az, hogy felhívják az állatvédelemre a figyelmet. Úgy fogalmazott, hogy Veszprémben sok civil szervezet és kezdeményezés van, amely az állatvédelmet szolgálja. Örömét fejezte, hogy a helyi vállalkozó is fontosnak tartják az állatok védelmében tett törekvéseket. Nagyszerű kezdeményezésnek tartja a helyi vendéglátók azon ötletét is, mely szerint az utca lezárásával egy kis dzsemborival kedveskedjenek az állatbarátoknak és az érdeklődőknek.

Koska Hedvigtől, az Állatvédelem Gyerekeknek főszerkesztőjétől megtudtuk, a szervezőktől kaptak felkérést arra, hogy vegyenek részt az eseményen, ugyanis az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának segítségével hozták létre weboldalukat tavaly azzal a céllal, hogy oktató jellegű bejegyzéseket és feladatlapokat készítsenek gyerekeknek és pedagógusoknak. 2021-ben ugyanakkor elindították Az Év Állatvédő Óvodája pályázatukat, melyet erre az évre kibővítettek, hiszen tavaly 81 pályaművet kaptak, idén viszont már az általános iskolákig bővítették a kört. Elárulta: ebben az esztendőben 50 állatbarát iskola veheti át a címet, míg az ovik - 121 pályamű érkezett - még értékelés alatt vannak. Mindezzel az is a céljuk, hogy arra is ösztönözzék a pedagógusokat, hogy az állatvédelem is nagyon fontos. Elsősorban a felelős állattartásra és az állatokkal való helyes bánásmódra hívják fel a figyelmet. Kiemelte, az állatvédelmi központ az egyetemen keresztül folyamatosan ellenőrzi az általuk készített anyagokat, cikkeket, melyeket publikálnak, azaz kizárólag hiteles írásokkal jelentkeznek oldalukon.

Este a Random Trip zenélt, majd éjfélig DJ Cyborg Templar adott utcabált. A rendezvényt hagyományteremtő céllal hívták életre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában