2023.09.26. 16:00
Szőlőharang, traktorok és néptáncosok
A Felsőváros utcáit járta az a szüreti menet, mely traktorokkal vonult végig a várpalotai városrészen, hogy zenei kísérettel néptáncosok szórakoztassák műsorukkal az ott élőket. A Felsővárosi Civil Egyesület által szervezett szüreti felvonulás kiinduló és egyben utolsó állomásán, a kvártélyház udvarán aztán mulatós zene, pogácsa, zsíros kenyér és bor is várta a kikapcsolódni vágyókat.

A vidám szüreti menet a városrész több pontján megállt, ahol néptáncosok produkciójának tapsolhatott a közönség
Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló
A szüreti felvonulásnak komoly hagyománya van Várpalotán, már a két világháború közötti időszakban is rangos eseménynek számított. Egészen 1959-ig tartották meg a helyiek rendszeresen. Néhány évtizednyi szünet után, 2012-ben élesztették újjá a városrészben tevékenykedő civilek, s azóta – ha külső tényezők nem szólnak közbe – minden évben megrendezik.
– Az egész éves munka gyümölcsének megünnepléséről szól a szüreti felvonulás, illetve esetünkben arról, hogy próbáljuk életben tartani ezt a szép hagyományt, s megmutatni, átadni a gyermekeinknek. Bízunk benne, hogy ők lesznek azok, akik 10–15 év múlva majd továbbviszik a hagyományt – mondta el kérdésünkre Antal László önkormányzati képviselő, a Felsővárosi Civil Egyesület elnöke.
Annyi bizonyos, hogy eddig jó úton haladnak szervezőtársaival, hiszen egy-egy ilyen programon mintegy 200 fős vendégsereg gyűlik össze s járják a Felsőváros utcáit. A traktorok utánfutóiról pedig néptáncosok, zenészek és lelkes városlakók integetnek a nézelődőknek.
Természetesen nem maradhat el ilyenkor a zamatos bor és a finom pogácsa kóstolása sem a rövid pihenők során, amihez a jó hangulatot idén a Vadrózsa Citerazenekar mellett a Cserregő Néptáncegyüttes ifjúsági és Rece-fice csoportja, valamint a Tikhegyi Gyöngytyúkok biztosították hangulatos műsorukkal. A szüreti menet visszaérkezése után elsőként egy népdalcsokrot hallgathatott meg a vendégsereg a Felsővárosi Kvártélyház udvarán, majd a szőlődarálás és -préselés fortélyaival ismerkedhettek meg közelebbről a gyerekek.
Aztán a mulatságé volt a főszerep, a táncoslábúaknak egészen estig Kalmár Janika húzta a talpalávalót.