2024.04.17. 14:00
Szabadulsz végre, Józsi? Gyere haza, várnak a gyerekek, meg én is!
Évtizedekkel ezelőtt, ha nem is nap mint nap, de gyakran szem- és fültanúja voltam a veszprémi Jókai utca „beszélőjének”. A Festő utcába vezető lépcső és a Jókai találkozása kiváló hely volt arra, hogy az egykori várbörtönben raboskodó emberekkel kommunikáljanak hozzátartozóik. „Mikor szabadulsz már?" Ez itt ma már csak emlék, az egykori várbörtön is, és szintén emlék a korszakra visszatekintő, a börtön felé néző kovácsoltvas női alak is.
A nyolcvanas évek végén naponta megfordultam a Jókai utcában, innen nem messze volt a munkahelyem az akkori Béke, ma Ranolder téren. Az első fél évet a telefonközpont hatalmas épülettömbjében töltöttem, több műszakban, így előfordult, hogy láttam és hallottam a „beszélő” utcai feleit. A magasságból érkezett kérdéseket-válaszokat (mikor szabadulsz és egyebek) csak hallottam, hiszen a biztonsági őrizet, a rácsok miatt fellátni nem lehetett – na meg legtöbbször már esti sötétség borult a tájra. Arra, melyet sokak kerülendőnek tartottak esti séták alkalmával. Én nem, hiszen ott, a járdán gyalogoltam haza. Sok furcsa szituációnak lehettem tanúja fiatalon, el-elkaptam az elhangzottak lényegét, amit a környékbeli házakban élők mind jól ismertek. Talán még a szereplőket is.
Az ő alakjuk ezen a helyen ma már csak emlék, mint ahogy a várbörtön is.
Ennek a furcsa időszaknak, helyzetnek emlékére helyeztek ki kovácsoltvasból egy, a letűnt korszakra emlékeztető női alakot, aki a cellák felé integet, jelezve férjének, párjának, élettársának, hogy megjöttem, itt vagyok, szólni, üzenni akarok, gyere, hallgass meg! Itt sokat meg lehetett tudni az élet valóságáról.
Hasonló szobrokat, figurákat láthatunk más városokban, külföldön is, de a szobor üzenete kuriózum. Igen, volt egy hely… volt egy sarok, ahol bármit elmondhattak, bármi történt odahaza, megüzenhették, jó hangosan. Inkább ez okozta a nehézséget – az érthetőség a forgalmas utcában, ahol egykor a 3-as és a 18-as helyi járatok sűrűn közlekedtek.
Fotó: Benkő Péter/Napló
A Jókai utca „beszélője” később, még a kilencvenes években is „üzemelt” – lényegében egészen addig, amíg a fogva tartó intézmény is, régi helyén, öt szint és a vár magasságában. A várbörtön ma már múzeum, de azt még elmesélem, amíg régi funkciójában üzemelt, szintén járhattam benne, valamikor 1990 táján. Egy nyilvános telefont igényeltek ugyanis a fogva tartottak számára. Olyan hagyományos, pénzbedobósat. Voltam, dolgoztam tehát a börtönben belül is, a zárkák szintjein – de csak „hivatalból”. Más miatt nem szeretnék az új börtönbe sem bekerülni, noha ott is megfordultam – egyrészt anno a fent leírt műszaki okokból, másrészt később egy újságcikket megírni. De talán most már megúszom…
