Holokauszt

2024.05.06. 17:30

Emléket állítani az egykori zsidó közösségnek

A holokauszt velünk és bennünk él, éppen ezért felelősségünk felismerni minden olyan tettet, ami vallási vagy származási meggyőződése miatt ítélkezne emberek és közösségek élete felett – fogalmazott Campanari-Talabér Márta polgármester a holokauszt 80. évfordulója alkalmából nyílt kamarakiállítás megnyitóján az egykori zsinagógában, a Várpalotai Képtárban.

Szabó Péter Dániel

A tablókon keresztül megismerhetik a látogatók az 1834–1839 között épült neológ zsinagóga építéstörténetét is

Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

Az augusztus közepéig látható kiállítás megnyitóján a Borbás Károly vezette Tinódi Kamarakórus alkalomhoz illő előadását követően a városvezető elmondta, a Holokauszt 80 rendezvénysorozat keretében emléktáblát avattak, konferenciát és klezmerkoncert rendeztek, most pedig Várpalota egyik szimbolikus, a történelmi városközpont szempontjából fontos és meghatározó épületében egy kamarakiállítással emlékeznek az egykori zsidó közösségre. 

A kiállítás szembenézésre is készteti a látogatót, hiszen a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakat soha nem feledhetjük – hangsúlyozta Campanari-Talabér Márta
Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

– Ezzel a kamarakiállítással emléket kívánunk állítani Várpalota valaha volt zsidó közösségének, archív fotókon bemutatva az egykori zsinagógát és palotai zsidónegyedet, a szokásokat és hagyományokat, a tablókon keresztül megismertetve az 1834–1839 között épült neológ zsinagóga építéstörténetét, a zsidó hitközség megalakulásának történetét, a palotai zsidóság embertelen deportálásának körülményeit, valamint az épület felújítását követő kulturális-művészeti programterveket – hangsúlyozta Campanari-Talabér Márta, majd hozzátette, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár különböző tárgyi emlékeket, dokumentumokat, zsidó relikviákat, szertartási tárgyakat kölcsönzött a kiállításhoz. 

– Így a holokauszttal, az életmóddal, zsinagógai berendezési tárgyakkal kapcsolatban ízelítőt kaphatunk a zsidó közösség anyagi, szellemi kultúrájáról, vallási életéről. A kiállítás szembenézésre is készteti a látogatót, hiszen a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakat soha nem feledhetjük – mondta el.  

A rendezvény végén a képtár karzatán hagyományos kóser ételeket is kóstolhattak a megjelentek. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában