Séta a babaházban

2018.07.24. 07:00

Közel négyszáz porcelánbabát állítottak ki Füreden

Közel 400 porcelánbaba látható a hét végéig Balatonfüreden a Kisfaludy Galéria tetőterében. Gyűjtőjük Marton Erzsébet 15 éve vásárolta az első párt, azóta csaknem 800 baba tulajdonosa.

Sági Ági

- Az én családom nem volt tehetős, és már gyerekkoromban az osztálytársam szép babái után sóvárogtam. Az első porcelánbaba párt már felnőtt koromban vásároltam. A babák mellett sok kiegészítő is van, régi babakocsik, hímzett képek, babakellékek. Ide most nagyrészt az úgynevezett „művész” babákat hoztam, a közönség- babák maradtak otthon- meséli Marton Erzsébet.

Fotó: Sági Ági

A művészbabák bolti forgalomban nem kaphatóak, ezeket a készítőktől vásárolják a gyűjtők. Ezek a babák reprodukciók, a tervezőik értékesítik a negatív kiöntő formákat, amiket a babakészítők elkészítenek. Mint Erzsébet mondja, a tervezés szobrászképességet igénylő munka, de az elkészítés is sokféle lehet. A készítő a festéssel, a szemszínnel, a hajjal, a ruházattal más- más babát alakíthat ki. Az készítőn múlik az is, hogy babaszerű vagy élethű lesz-e a végeredmény. Azon, hogy hány réteg festékkel dolgozik, hányszor égeti ki, és, hogy milyen a porcelán alapszíne.

Fotó: Sági Ági

Bár a babakészítés általában mindenkinél hobbinak indul, külföldön vannak olyan készítők, akik több ezer eurót is el tudnak kérni egy- egy babáért. A porcelánbabák nem játék céljára készülnek, dísz- és ajándéktárgyak. Eredetileg szabók próbababái voltak, és babaházak lakói, melyeken ifjú hölgyek a lakberendezést tanulmányozhatták. Erzsébet otthonában is bedobozolva várják a babák a bemutatkozási lehetőséget, mint mondja, kedvence sincs. Amikor sikerül egy új babát szereznie, abban pár hónapig gyönyörködik a család, de így egyben csak kiállítások alkalmával láthatók. Szívesen elhelyezné őket egy állandó kiállítótérben is, és azt reméli, hogy erre Balatonfüreden lehetőség nyílik majd.

Ezek is érdekelhetik