„A COVID falhoz állította a zeneipart, és szitává lőtte” – A Hősök rapperével, Menthával beszélgettünk

Nagyon triviális kérdés, de ebben a szituációban sajnos van létjogosultsága: Hogy vagytok? Hogyan élitek meg a járványhelyzetet a Hősökkel?

Az igazság az, hogy nagyon rosszul vagyunk. Eckü is és én is. Egy ideig viszonylag jól bírtuk a megváltozott körülményeket, próbáltuk kihozni ebből is a maximumot, de most már azon a ponton vagyunk, hogy nem igazán látjuk értelmét a munkánknak. Nincs inspiráció, kedvtelenek és motiválatlanok lettünk. Csináljuk azért persze, de a legfontosabb elem, a koncertek, a közönség visszacsatolása, a közönség energiája esett ki most a képletből. Hiába adunk ki sok zenét, nincs igazi sikerélményünk, mert azt sosem a Youtube-nézettség számaitól, hanem az élő fellépésektől kaptuk.

Milyen terveitek voltak? Mit húzott keresztül nálatok a járvány?

Úgy mentünk neki ennek az évnek, mint a vadlovak, amikor szabadon engedik őket. Tele voltunk tervekkel és energiával. A tavalyi év mérföldkő volt a Hősök életében, talán soha nem volt még ilyen jó időszakunk. Azokat a célokat, amelyeket 2019 januárjában kitűztünk, sikerült kétszer-háromszor túlszárnyaltuk. Volt két rádióslágerünk, amelyek rotációban mentek, és ott volt számomra a Bajkonur-sztori is, amely egy teljesen egyedülálló történet a magyar urbex-kultúrában. 2020-ban szintet szerettünk volna lépni. Még magasabbra tettük a lécet, ezért menedzsmentváltással és nagy beruházásokkal kezdtük ezt az évet. Nagyobb stábbal dolgoztunk volna, mint valaha, komolyabb fénytechnikát akartunk venni, és természetesen készültünk volna a különböző projektekkel és zenékkel. Aztán a tervek megvalósítása helyett jött a COVID, és egyik napról a másikra lekapcsolták a villanyt.

Mi a legnehezebb számotokra a most kialakult helyzetben?

Az, hogy ha belegebedünk vagy fejen állunk, akkor sem tudunk csinálni semmit. Ráadásul nem azért alakultak így a dolgok, mert mi elrontottunk valamit, hanem tőlünk teljesen függetlenül történnek az események. Nem tudjuk irányítani, nincs beleszólásunk, és közben nem érezzük magunkat hasznosnak. Ez a legszörnyűbb. És persze ott van az anyagi vonzat is: a szponzoraink – érthető módon – kiszálltak a zenekar mögül. Volt olyan támogatónk, aki hét éve folyamatosan szponzorált minket, de most ők is azt mondták, hogy sajnos jelen körülmények között nem tudják folytatni a patronálásunkat.

Ez azért jelent számunkra nagy problémát, mert a Hősök kicsit már úgy működik, mint egy cég. Van egy bizonyos fenntartási költség, amit akkor is ki kell fizetnünk, ha csak levegőt veszünk. Van zenekari autónk, próbaterem bérleti díjunk, színpadtechnikai fogyóeszközeink. Ezek egy évben súlyos összegeket tesznek ki, és részben éppen ezekre fordítottuk a szponzorpénzeket. És nyilván a koncertbevételekből is raktunk félre, hogy senkinek ne a saját zsebéből kelljen fizetni a zenekarral kapcsolatos költségeit. A Hősök nem TOP5 zenekar, nem hétszámjegyű összegekért játszunk, de ezzel nem is volt semmi gondunk, mert mindig okosan megoldottuk az anyagi részét a dolgoknak. Viszont mivel most nincsenek koncertek, nincs bevételünk sem.

Kisebb klubkoncerteket lehet tartani.

Igen, lesz is most egy debreceni és egy kapuvári fellépésünk, de ezek a klubkoncertek nem tudják megoldani a problémákat sem a Hősöknél, sem más zenekaroknál. Hogy teljesen érthető legyek: a Hősök egy koncertegyüttessé vált az elmúlt évek alatt. Olyan koncertegyüttessé, amely alapvetően a nagyobb fellépésekből és a fesztiválokból élt meg. Ez a bevételi forrásunk esett ki teljesen az idén. A klubkoncertekkel közel sem lehet annyi pénzt keresni, mint egy nagyobb rendezvénnyel. Két kocsival járunk, nagy a stáb, nagyok a költségek is. Egy kisebb buli nem tudja fedezni a kiadásainkat. Ez sajnos annak is köszönhető, hogy általánosságban véve egyre kevesebb ember jár koncertekre, így kevesebb a jegyeladásból származó bevétel is. A mi generációnk tagjai, akik a Hősök közönségbázisát is képezték, ma már más dolgokkal foglalkoznak, építkeznek, gyereket nevelnek, számukra – teljesen érthető módon – hatodrangú gondolat az, hogy koncertre jöjjenek. A mostani bizonytalan helyzetben pedig végképp másra kell majd a pénz, nem szórakozásra. A fesztiválok viszont szerencsére még mindig nagyon népszerűek, de sajnos idén alig tudtak megtartani néhányat. Nekünk volt egy nagyon jól kitalált ritmusunk, márciustól szeptemberig folyamatosan koncerteztünk, utána pedig az alkotóperiódus következett. Most borult minden. Természetesen megértjük, hogy szükség van az óvatosságra, hiszen itt van a COVID, de az élet ettől függetlenül még drága, és a bevételek kiesésével nagyon nehéz lett hirtelen a helyzet.

Sok zenész nyilatkozta az elmúlt hónapokban, hogy a zeneipar leállása miatt kénytelen volt más, esetleg fizikai munkát vállalni, illetve sokan támadták is a zenészeket a különböző internetes platformokon, mondván: a zenélés nem igazi munka, menjen csak el mindenki dolgozni az elégedetlenkedés helyett. Erről mi a véleményed?

Ez lesz, elmegyünk dolgozni. De azt azért hozzáteszem, hogy nekünk ez a munkánk: koncertezünk és az embereket szórakoztatjuk. És alkotunk, talán pont valami olyat, amivel segíteni tudunk másoknak. Egyébként dolgoztunk mi Ecküvel korábban is. Én 13 évig voltam Herenden porcelánfestő, és emellett csináltam a Hősöket. Szerencsére egy idő után eljött az a szint, hogy meg tudtam élni csak a zenekarból, de most pengeélen táncol ez a dolog.

Ti is bekerültetek a raktárkoncertes zenekarok közé. Ez egy biztos pont, de természetesen nem pótolhatja a rengeteg kieső fellépést. Van valamiféle haditervetek az elkövetkező időszakra? Számíthatunk esetleg új megjelenésre a közeljövőben?

Igen, lesz a raktárkoncert és a két klubkoncert is, a napokban pedig volt egy stream-felvételünk itt az Expresszóban, amelyet hamarosan megjelentetünk majd. Korábban már említettem, hogy kisebb bulikból nem lehet fenntartani a zenekart, viszont nagyon fontos a lelki vetülete is ennek a helyzetnek, éppen ezért azt beszéltük a srácokkal, hogy most egyáltalán nem nézzük, mennyire éri meg elmenni egy helyre játszani, megyünk, és játszunk. Kis klubokban is, mindegy, hogy ötven vagy háromszázötven embernek, az is mindegy, ha csak ezer forintért. Lételemünk a koncertezés. Kicsit olyan ez az egész, mintha visszakanyarodnánk a kezdetekhez, de nem bánkódunk emiatt, mert a Hősökkel azért tartunk ott, ahol, mert mindig a földön jártunk. Mi ilyenek vagyunk, nem játszottuk meg magunkat soha. Ha valamit nem éreztünk jónak, azt nem csináltuk, ha valamit annak éreztünk, azt csináltuk. Mi így működtünk, és most is így működünk. Sosem mentünk bele például olyan történetbe, amiben pénz bőven lett volna, de azt éreztük, hogy ez számunkra nem színvonal.

A régi Hősök-rajongóktól megkaptátok azért néhányszor, hogy túlságosan popos irányt vettetek a kezdeti albumokhoz képest.

A Klasszik lemez után azért váltottunk egy nagyobbat, mert azt éreztük, hogy a hazai hiphop népszerűsítésére az akkorinál nagyobb lehetőség és megfelelőbb időpont nem lesz. Bevállaltuk azt is, hogy ezzel kiváltjuk az underground közeg nemtetszését, de így tudtunk mi is és a hazai hiphop is szintet lépni. Egy zenekarnak vagy egy alkotó embernek szüksége van arra, hogy mindig egyre feljebb tegye a lécet. Mi annak idején mindenféle tehetségkutató versenyt megnyertünk, rengeteget koncerteztünk, felléptünk mindenhol, de évről évre mindig ugyanaz volt minden. Ki kellett mozdulnunk a komfortzónánkból, mert egy idő után az állandó ismétlődés is motiválatlanná tudja tenni az embert.

Hogy látod egyébként ma a magyar hiphop helyzetét?

A rap lett a pop. Németországban és Franciaországban már a 90-es évek végén a hiphop volt a legnépszerűbb műfaj, de az elmúlt években itthon is eljutottunk idáig. Elég, ha csak a Halott Pénzt, a Punnany Massifot vagy a Wellhellót említem. Ők is – velünk együtt – az underground rapből indultak, és mára már a magyar zenei élet legmeghatározóbb csapatai között vannak. Ha megnézzük a Youtube legfelkapottabb zenéit, rengeteg hiphop-dalt találunk, de a rádiók is egyre több rapzenét játszanak, aminek nagyon örülünk. Nyilván van ennek árnyoldala is: csúnyán felhígult ez a kultúra, és sajnos nagyon sok, szövegileg és zeneileg említésre sem méltó produkció születik mostanában.

Ez persze az internetnek is köszönhető, hiszen ma már gyakorlatilag bárkiből lehet sztár. Otthon leforgatsz magadnak egy videót, felrakod a Youtube-ra, és ha nagyon sokan megnézik, már kapod is a fellépési lehetőségeket. Elképesztő gyorsan be lehet futni, de éppen emiatt, nehéz is tartósan ott maradni az élvonalban.

Kicsit méltatlanak is érzem, hogy bármilyen béna dolognak pillanatok alatt több százezres nézettsége van, a minőségre pedig egyre kevesebb az igény. Nemrég például kiadtunk Deegoval egy közös dalt, amiről úgy érezzük, nagyon jól sikerült, jó a zene, jó a szöveg, kicsit visszakanyarodtunk benne a régi vonalhoz is, és közel sem akkor a nézettsége, mint amit megérdemelne ez a produkció. Fel is tesszük néha magunknak a kérdést, hogy mit keresünk mi ebben az egészben, vagy hogy hol a helyünk, részt akarunk-e venni ebben egyáltalán. De ez van. El kell ezt engednünk, és el kell fogadnunk.

Az internet a lemezpiacot is teljesen átalakította. Tervezitek esetleg, hogy kiadtok egy kézzelfogható lemezt, vagy ez a kérdés mára már teljesen értelmezhetetlenné vált?

Kézzelfogható lemez kiadásának nem látjuk ma már értelmét. Én szerettem volna, de ha reálisan nézzük, akkor teljesen felesleges. Nem vesznek ma már albumot az emberek. Jobban megéri elosztani a Youtube-on azt a tíz dalt, ami egy lemezre rákerülne, így mindig van újdonság is. Ettől függetlenül én jónak gondolom, ha van egy album, mert azt meg tudod fogni, az fennmarad. Kicsit olyan ez, mintha a képzőművészek nem festenének több képet, hanem painttel vagy valamilyen grafikai programmal rajzolgatnának, aztán feltöltenék valahova. Ez azért nem ugyanaz.

Van bármiféle pozitív hozadéka a járványhelyzetnek az életedben?

Egy ilyen szituációban az embernek akarva akaratlanul meg kell keresnie magát valamiben. Egy alkotói műfajban dolgozó embernek meg aztán végképp. Én szerencsés vagyok, mert van egy másik művészi vonal, amit szeretek csinálni, és amivel most többet tudok foglalkozni, mint korábban. Festek, grafikai munkákat, reklámokat készítek és graffityvel is foglalkozom. Régóta akartam már megrendelésekre is dolgozni, de eddig minden időm a Hősökre ment el. Érdekes, hogy két nappal azután, hogy lefújták márciusban a koncerteket, kaptam egy megrendelést, amit meg is csináltam, kitettem az instagramra, és onnantól kezdve jöttek a további megkeresések. Ezt is nagyon szívesen csinálom, és szerencsére működik is, de azért a koncertezés és a Hősök az életem.

A barátaimmal is többet tudok találkozni, mint korábban, mert eddig amikor én értem volna rá, ők dolgoztak, és amikor ők értek rá, én dolgoztam. A gyerekemmel is sokkal többet tudtam együtt lenni az elmúlt időszakban, aminek szintén nagyon örültem.

Hogyan látod ezek után a magyar zeneipar és a Hősök jövőjét?

A COVID falhoz állította a zeneipart, és szitává lőtte. Vagyis nem vagyok túl bizakodó. Szerintem nagyon sok klub be fog zárni, nem fogják ezt bírni. A háttéremberek, a fény- és hangtechnikusok, roadok is elképesztően nehéz, szinte kilátástalan helyzetbe kerültek.

Mi megyünk tovább, csináljuk, amíg csak tudjuk, és próbálunk megragadni minden lehetőséget. Október 27-én nyílik például egy kiállítás a budapesti Telep Galériában a Moravetz „IKE” Ákossal közös bajkonuri utunkról. Most erre készülünk. Ott leszünk a megnyitón, kérdezhetnek is majd tőlünk. Szegedre is visszük ezt a kiállítást, és szeretnénk Veszprémbe is elhozni. Mi voltunk ott először magyarként, elképesztően izgalmas dolgok történtek ott velünk, elkaptak például az FSB (az egykori KGB) emberei.

Remélem, hogy végül minden visszatér majd a régi kerékvágásba, és erre az időszakra úgy fogunk csak emlékezni, mint egy nehéz periódusra, aminek szerencsére gyorsan vége lett. Jó lenne.