Nem mindennapi szerzemények is elhangzottak a pápai komolyzenei fesztiválon

Különleges zenei élményben volt része az idén kivételesen a helyi Esterházy-kastély udvarán, a Fő téren és a zsinagógában megvalósult Haydn fesztiválra látogató közönségnek.

Laskovics Márió

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar Pápán rendezte meg a XXIV. Haydn fesztivált a hétvégén. A pénteki nyitó hangversenyen Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte az Esterházy-kastély udvarán megjelenteket, s bejelentette, a viharos időjárástól tartva némileg átalakult az előzetes program, így vasárnap estére is jutott koncert.

Beczner Barbara zenekari menedzser elmondta, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar először 1995-ben rendezte meg a fesztivált Fertődön. Céljuk az volt, hogy a felújítás előtt álló kastélyt megtöltsék élettel, ily módon eljuttatva zenei örökségünket a közönséghez. 23 év után úgy döntöttek, hogy új helyszínre költöznek, szintén egy Esterházy-kastélyba. Joseph Haydn osztrák zeneszerző, karmester 1761-től harminc éven állt az Esterházyak szolgálatában. Pápán ugyan nem járt, de ezáltal a zenéje most igen.

Jádi Németh Andrea, a Budapesti Vonósok Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, fantasztikus érzés, hogy hosszú bezártság után a zenekar egy színes és gazdag programú fesztivállal készülhetett, amit Pápa csodálatos városába hozhattak.

A zenekar Pilz János koncertmester vezényletével Haydn D-dúr szimfóniájával és Dvořák E-dúr vonósszerenádjával nyűgözte le a közönséget. Majd Szokolay Ádám Junior Príme-díjas, Fischer Annie-ösztöndíjas zongorista csillantotta meg tehetségét Haydn D-dúr zongoraversenyének, a visszatapsot követően pedig Schubert Magyar melódiájának előadásával.

Szombat este Harcsa Veronika dzsesszénekes ajándékozta meg a publikumot elbűvölő, finom személyiségén túl a zenekarral közös műsorral a zsinagógában. A különleges összeállításban egyebek mellett felcsendült Ravel három dalból álló, a Don Quijote Dulcineájához írt ciklusa, az életében a klasszikus zene és a dzsessz egyesítésén dolgozó George Gershwin három érzéki dala, valamint Duke Ellington két ragtime szerzeménye.

Vasárnap rendhagyó zenés tárlatvezetésre nyílt lehetőség a kastély termeiben, előzetes regisztrációval. A fesztivál a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében zárult két Haydn-darabbal, illetve Piazzolla Négy évszak Buenos Airesben és Veress Sándor Négy erdélyi tánc című művével, több táncművész közreműködésével.

Friss hírek Veszprém Megyéből

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában