2021.08.28. 11:00
Idillikus este a dixieland, dzsessz és szving világában
Könnyed nyári muzsika címmel adott koncertet a tájház udvarán a Sforzato Brass Quartet, amely dzsessz-, szving- és dixielanddalokat adott elő.
Ismét jól szólt a két trombita és két harsona a Sforzato Brass Quartet koncertjén Fotó: Szendi Péter
2007 szeptemberében alakult a balatonfüredi együttes. Mindenképpen olyan nevet szerettek volna választani, amely egyrészt a rézfúvósokra jellemző, másrészt pedig valamilyen zenei jellegű szakkifejezést tartalmaz. Mint ismeretes, a sforzando előadási utasítás a zeneművészetben, egy-egy hangot vagy akkordot erőteljesen megnyomva, fokozottan kiemelve, hangsúlyozva. Mindez pedig jellemző a tizennégy éve alakult a négytagú zenekarra.

Fotó: Szendi Péter
Idillikus hangulatot teremtettek gyönyörű környezetben a Sforzato Brass Quartet tagjai, akik nem először léptek fel Paloznakon. Korábban a katolikus templomban egy komolyzenei koncertre került sor, ahol szintén nagyon jól szólt a két trombita és két harsona – tudtuk meg Rojtos Norbert zenekarvezetőtől. A közönség nagy örömére Ennio Morricone Volt egyszer egy vadnyugat című filmzenéjéből több sláger is elhangzott, de Scott Joplin ragtime-zenéi, illetve George Gershwin-dallamok is felcsendültek.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben