2021.08.13. 13:00
Kiállítással zárult az egyhetes csetényi alkotótábor
„Változások” mottóval az egyhetes alkotótábor kiállítással zárult a Holitscher-kastély kertjében.
Fotó: Müller Anikó Hanga
A tábort ötödik alkalommal rendezte meg a Magyarországi Baptista Egyház, tájékoztatta lapunkat Háló Gyula, házigazda, a Comenius alkotóhetek elindításának szellemi atyja, a MBE kommunikációs és kulturális osztályának vezetője. Nagy Attila polgármester köszöntötte a művészeket, majd a mottóul választott változás fogalmához kapcsolódva mondta el gondolatait.

– Egy dolog állandó, az a változás. Jól nyomon követhető ez településünk múltját, jelenét, s remélem, jövőjét illetően is, mert volt egy régen elindított jó út, amit mi most folytatunk, amire építünk. Viszont nem elég csak az infrastruktúrát fejleszteni, közösségeket is építeni kell, amire ma sajnálatosan kevesebb az időnk. Háló Gyula régebbi kilencéves ittléte alatt már épített egy erős közösséget, „hagyatéka” van – emelte ki a faluvezető, hangsúlyozva, az önkormányzat a továbbiakban is támogatja az alkotótábort.
Háló Gyula elemzésében arra tért ki, mi az, ami életünkben stabil, állandó, a körülöttünk zajló változások folyamatában.
– A változások állandóak az életünkben. Olyan folyamat részei vagyunk, melyben természetes, hogy folyamatosan változnak körülöttünk a dolgok. Különös képességek szükségeltetnek, hogy meg tudjuk különböztetni az igazi változásokat a lényegtelenektől. Előbbi az, ami lényegileg megváltoztatja az embert, jobbá, bölcsebbé, türelmesebbé teszi. Ősidőktől kezdve az emberre jellemző az alkalmazkodóképesség, életünkben rengeteg, nem lényegi változáshoz kell igazodnunk. Fontos képesség a várni tudás, aki nem képes várni – Ady kifejezőn ír erről a Ki várni tud című versében – beáll a köznapi változások sodrásába. De az ember azért van, hogy fejlődjön, felismerje a dolgokat és egyre jobb, „igazi” emberekké váljunk, ide azonban csak az igazi változások juttatnak el bennünket. Meg kell tanulni várni, elérni, hogy lelkünk képes legyen lassúbb lenni. Kívánom mindenkinek, végleg csak az állandóban maradjunk – van ilyen, pl. az Isten – ne építsünk változókra – elemezte a változás mibenlétét Háló Gyula.

Az alkotótábor résztvevőit – akik között volt grafikus-, festő-, intermédia-művész, művésztanár, iparművész, 2D animátor, selyemfestő, képgrafikus, fotós, „szövegformáló” és verselő – a falu lakói barátsággal, nyitottan fogadták, a bakonyi táj szépsége, dimbes-dombos finom vonulatai pedig ihletet nyújtottak számukra. Az igényes alkotások – festmények, grafikák, fotók, kisplasztikák, festett selymek – bemutatásán túl a kiállításnyitón két táboros költő, Bognár Barnabás és Háló Gyula versei is elhangzottak, Murányi-Kovács Anita értő, átlényegült előadásában, Háló Gergő és Boros Levente zenei kíséretében, majd a két zenész mellé csatlakozott Háló Sára, így lett teljessé a MOONMOON együttes, akik igényes zenét szolgáltattak. A bemutatott anyagot novemberben Budapesten is kiállítják.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben