Máig sem feledik, mit adott a bauxitbánya a városnak

A hagyományos bányásznapi ünnepségen a Kisfaludy utcában, a bányászati emlékmű előtt rótták le tiszteletüket az egykori dolgozók és hozzátartozóik.

Tóth B. Zsuzsa

Az egybegyűlteket Podányi Tibor nyugalmazott bányamérnök köszöntötte az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület tapolcai csoportja nevében is, majd Székely Je- nő, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének nyugdíjas-intézőbizottsági elnöke emlékezett a múltra.

Beszédében szólt a bányásznap eredetéről és a bányászat jelenéről. – Amikor a bányásznapon összejövünk, számtalan gondolat kavarog a fejünkben. Emlékek törnek fel, barátokat, munkatársakat, dolgos mindennapokat, a fiatalságunkat idézzük fel. Az ünnepek tartalma, mondanivalója gyakran változott. Mások voltak az 50-es évek bányásznapjai, amelyek a széncsatákról szóltak. Megint más, mikor a 60-as évek végén a szénbányászat visszafejlesztése zajlott. És más volt a bauxitbányászok által szervezett bányásznap Nyirádon, Halimbán vagy a 70-es, 80-as évekbeli Viszló-völgyi bányásznapok hangulata. A 90-es években a politika arra törekedett, hogy szeptemberi ünnepünket megszüntesse, de szerencsére ez nem történt meg.

Fotó: archív

A bányásztársadalom kitartott és ragaszkodott a bányásznaphoz és Szent Borbála tiszteletéhez. Azóta is jól megfér a két ünnep a bányászok lelkében. Amikor sorra zártak be a hazai szénbányák, mi azt hittük, hogy ezek a bauxitbányászatot nem érintik majd. Csalódnunk kellett, 2013 tavaszán a Bakonyi Bauxitbánya végelszámolással megszűnt. Azonban soha ne felejtsük el, hogy mit adott a bauxitbánya nekünk, a városnak, a környéknek. Volt idő, amikor ezt a városvezetés túlságosan leértékelte, de köszönet a jelenlegi városvezetésnek, amely egyre inkább értékeli és megbecsüli bányaipari múltunkat – mondta Székely Jenő.

Az ünnepség koszorúzással zárult.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában