Útban a világhír felé

Dézsi Ibolya húsz év után feladta a pénzügyi szakmát, és az Atlantic Press Kiadó szerkesztője, fordítója, és nem utolsósorban a szerzője is lett. A váltás előtt már megjelent Kim So-wol neves koreai költő verseinek fordítása (angolból), egy romantikus novelláskötete, egy párkapcsolatot támogató pszichológiai könyve és egy regénye, a Hagyjátok repülni az íbiszeket, amelyben a közel-keleti konfliktust mutatja be romantikus keretbe burkolva. A kiadó munkatársaként levezényelt egy 280 beküldött műből álló női regénypályázatot, angolból magyarra fordított több művet, és szerkeszti a Női remekírókat, a múlt század eleji magyar írónők remekeinek válogatásával.

 A szerzővel egy balatonfüredi kávéházban beszélgettünk.

– Földes Jolánról szóló könyvét egyes szám első személyben írta. Az olvasó úgy érzi, mintha Földes Jolán (1901-1963) önéletrajzát tartaná a kezében. Miért választotta ezt a formát? 

– Amikor elkezdtem 2018-ban a Női remekírók sorozatba válogatni a műveket, az egyik első, ami a kezembe került, A halászó macska uccája volt. Teljes mértékben azonosulni tudtam Földes Jolán világlátásával. Megnéztem az interneten, mit lehet tudni a szerzőről, de alig találtam valamit, azaz találtam néhány lekicsinylő írást a halászó macskáról, ami igencsak bosszantott, és a férfiszerzők irigységét véltem kicsengeni, és két tanulmányt is olvastam, amelyekben róla is szó volt. Aztán ráakadtam Eleanor Roosevelt ex First Lady angolul írt, igencsak pozitív hangú méltatására. Hogy tegyek valamit, amivel Földes Jolánt visszahozom a magyar köztudatba, mondhatjuk, hogy a rögeszmémmé vált. Néha beszélgettem vele gondolatban, és remekül megértettük egymást… Hát, így lettem Én, Földes Jolán – nevet Ibolya.

– Földes Jolán zsidó családban született Kenderesen, ahol Horthy Miklós is, aki 1942-ben megfosztotta az írónőt a magyar állampolgárságától. Földes fiatalkora nem éppen harmonikusan telt: anyja öngyilkos lett, húga meghalt, ide-oda költöztek, jött a világháború, a Tanácsköztársaság, Horthy uralma, a „magyar ugar vérzett”. Hogyan vészelte át ezt az időszakot?

– Mivel négyéves volt, amikor az édesanyja öngyilkos lett, apai nagyanyja nevelte, aki szigorú, és nem éppen dédelgető típus volt. Azt hiszem, emiatt lett Földes erős akaratú ember. Az apja saját lelkiismerete miatt igyekezett mindent megadni neki, legalábbis ami a szellemi fejlődését, a tanulási lehetőségeket illeti. Ezért is költöztek vidékről Budapestre. A fiatal Jolán eszes volt, szellemileg és érzelmileg koraérett, és valószínű, hogy volt benne némi bizonyítási kényszer is. Jeles volt a tanulmányaiban, tudott, illetve tanult angolul, franciául és németül. Megjelentek versei, beválasztották a Galilei kör és a Diákszövetség soraiba. 1919 februárjában – 18 éves volt akkor­ – őt küldték interjút készíteni Babitscsal; az interjú a Mi Szavunk 1919. február 15-i számában jelent meg, és A vádlott: Babits Mihály 1996-ban kiadott, 215 dokumentumot tartalmazó kötetben olvasható. Szóval, Földes Jolán több mint jól vette az akadályokat.

– Érettségi után Bécsben és Párizsban, a Sorbonne-on tanult, és az egyetem közelében, a Rue du chat quipêche, azaz a halászó macska utcájába költözött. Párizsban is dolgozott, ebből tartotta fenn magát, és tudott bejárni a Sorbonne-ra. Aztán hirtelen hazajött… 

– Hazajött, mert az apjának egyre rosszabb lett az egészségi állapota, aztán apuka is öngyilkos lett 1925-ben, amikor Jolán még mindig csak 24 éves volt. Jolán férjhez ment, de sikertelen házassága miatt titkárnői állást vállalt az Egyiptomban akkoriban megnyitott magyar konzulátuson, Alexandriában.

– Közben megjelent néhány cikke, egy regény is. Milyen jellegű művek voltak ezek? 

– Földest nagyon érdekelte a tudomány fejlődése, sokat olvasott és néhány írása is megjelent a témában. Az első regénye, az Ági nem emlékszik semmire, rövid, romantikus és humoros – ez a könyv annyira ritka, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár nem adta ki, helyben kellett elolvasnom... Miután Egyiptomból hazajött, 1932-ben megnyerte a Mikszáth-pályázatot a Mária jól érett című regényével, ’33-ban Vajda Pállal közösen írtak egy darabot Majd a Vica címmel, de a kenyérre valót angol krimik fordításával kereste. Közben férjhez ment egy újságíróhoz, akivel együtt emigrált 1938-ban Londonba. 

– Ön bámulatos empátiával, hitelességgel ábrázolja a kor társadalmi, kultúrtörténeti, politikai fejleményeit. A könyvébe iktatott idézetek és kitérők érdekfeszítő kuriózumok, letehetetlenné teszik a regényt. Milyen forrásokból merített?

– Szerencsére az Arcanum Digitális Tudománytárban több száz cikket találtam Földes Jolánról. Földes élete remek lehetőséget nyújtott, hogy a korabeli éra irodalmi és újságírói életének nagy összefüggéseibe és kisebb, titokzatos bugyraiba is belelássak, és természetesen, a regénybe is belevigyek néhány fontosabb sztorit, néhány akkoriban jól hangzó nevet. Na, és akkor már a történelmi események sem maradhattak ki, hiszen Földes emigrációja, munkássága, a londoni magyarok küzdelmei a II. világháború alatt, majd az ’56-osok – Faludy György, Sárközi Mátyás és még sokak – élete, mind a történelem függvényében alakult, ahogyan alakult. De, mintha valami bűvös energia támogatott volna, egyre több cikket találtam, angol és francia nyelvűeket is. Sárközi Mátyással beszélgettem, azaz ő velem, amikor itthon járt Budapesten. Ő 1957-ben találkozott Földes Jolánnal. Londonban, Münchenben, Párizsban és Indiában élő magyar és helybéli ismerősök is segítettek, nemkülönben a PIM. 

– Földes 1936-ban egy csapásra híres lett. A halászó macska uccájával özönlöttek hozzá a felkérések, utazások: Párizs, London, Róma, még India is. Ha Földes Jolán itthon marad, és persze valahogy túléli a második világháborút, milyen alkotói sors és megítélés várt volna rá? 

– Nehéz kérdés. Hajlok arra, hogy nem írt volna… Ugyanis, rendkívüli empátiával és szociális érzékenységgel rendelkezett, az igazságérzete kiemelkedő volt.  Ezért lett sikeres A halászó macska uccája, majd az Aranyfülbevaló – ebből a regényéből Hollywoodban forgattak filmet, Marlene Dietrichel a főszerepben. Ha itthon marad, nem tudott volna kibontakozni, kiszorult volna az irodalmi életből. 

– Ön, mint a kiadó Női remekírók-sorozatának szerkesztője, az emlékezet rostáján kihullt szerzők megismertetésén fáradozik. Milyen mű megjelenését várhatjuk a jövőben? 

– Jelenleg Orczy Emma angolul írt memoárját fordítom magyarra, májusban jelenik meg.