Mama, én vigyázok rád!

Ajka-Padragkúton Németh Károlyné, Ilonka néni, a nyolcvanéves nagymama. Sírva folytatja: – Én neveltem a kisunokámat, mert a lányom a gyermek születésekor fél oldalára lebénult, emiatt különlegesen szoros kötődés alakult ki közöttünk. Egy szörnyű tragédia – amiről a Naplóban már írtunk – viszont véget vetett a család békéjének: a 25 éves, gyönyörű lánynak kegyetlen körülmények között kellett meghalnia 2010 nyarán.

Édesanyját, az idős asszony lányát meg a gyász vitte el nemrég. A nagymama magányosan, a gyász fájdalmába belebetegedve él. Várja a jövő évi tárgyalást, amire megidézték. Emberöléssel, hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntettével vádol a Vas Megyei Főügyészség egy fiatalembert. A vádirat szerint megölte barátnőjét, az ajkai Viktóriát. A lánnyal az interneten ismerkedett meg 2009 júniusában, és rövidesen össze is költöztek a fiú szüleinél egy Vas megyei faluban. Egy év sem telt el, amikor megromlott a kapcsolatuk. A fiú féltékeny volt, bántalmazta barátnőjét. A szülőktől egy városi albérletbe költöztek, ott néhány nap múlva 2010. június 18-ról 19-re virradóra a férfi ismét bántalmazta a lányt, majd megfojtotta, lepedőbe tekerte, zsinórokkal átkötötte, és az ágyneműtartóba rejtette.

Viktóriát másnap hozzátartozói és ismerősei keresték, mert nem ment dolgozni. A fiú közben úgy tett, mintha aggódna, még a lány nagymamájához is elment Ajkára. Június 20-án este kezdett autós ámokfutásba. A vasi városból nagy sebességgel haladt kifelé, többször szabálytalanul előzött, egy rendőr járőrkocsi hang- és fényjelzéssel követte. Az üldözés a 8-as számú úton ért véget, Kislődnél, ahol a férfi balesetet szenvedett, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba. Ma cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, édesanyja ápolja. Ezt az állítást van, aki kétségbe vonja. 

Az suzukis ámokfutó gyilkosként elhíresült ügyben az eddigi tárgyalásokon többek között elhangzott: a férfi édesanyja szerint a lány náluk lakott, hónapokig nem dolgozott, tulajdonképpen nem végzett házi munkát, fodrászhoz, kozmetikushoz viszont eljárt, fia iránt sem úgy érzett, mint ahogy az érzett iránta. A kutyáját is odahozta, ez sem tetszett a férfi anyjának. Más tanúk szerint a lány panaszkodott barátja agresszivitására. Egy munkatársa mondta, a verések látszottak a lányon.

A nagymama zokog a gyász és az emlékezés miatt

A lány féltestvére arról számolt be, hogy szerinte nincs olyan rossz állapotban a férfi, mint családtagjai mondják, mert bizonyítékai vannak arra, hogy balesete után is használta az internetet. A férfi a lány kollégáját is megfenyegette. A rendőrök szerint, akik üldözték a férfit legalább 170-180 kilométeres sebességgel ment, egyiküket majdnem elütötte.

- Nem értem, miért sújtott le így a sors? Egész életemben dolgoztam, mindenkinek segítettem, a család az életem volt, látja, mégis így jártam – sírdogál keservesen Ilonka néni szobájában, ami tele van a szép arcú, barna szemű lány képével, és régi, meghitt családi fotókkal. Alig múltam nyolc éves, amikor édesanyám fiatalon meghalt, négy kistestvéremet gondoztam, köztük egy tizenegy hónaposat is. Aztán rövid békesség, nyugalom köszöntött rám, amikor férjhez mentem, az uram jó, dolgos ember volt, szépen, békességben éltünk, ő lakatosként dolgozott a bányában, lányunk született. Szép idők voltak később is, sokan éltünk nagy szeretetben, békességben egy házban, a lányom, első házasságából született fia, a vejem és édesapám.

- Tedd bele a kislányt a kocsiba, hadd dajkáljam! – mondta gyakran apám, mert imádta a kis Viktóriát. A kicsit én fürdettem, mert lányom sajnos nem volt rá képes az egészsége miatt. Hajnali négykor keltem, etettem a kicsit, mostam a pelenkákat, főztem, aztán mentem dolgozni a kartográfiába, délután megint kert és háztartás várt, mégis boldog voltam. A vejem élete közben másként alakult, megértem én őt is, mindenki maga tudja, hogyan akar élni. Lassan elköltözött tőlünk.

A szeretet, az összefogás továbbra is az életünk része maradt. Viktória szorgalmas, segítőkész kislány volt, szívesen és sokat segített nekem a házimunkában, együtt sütöttünk-főztünk, a kertben is együtt dolgoztunk mindig. Imádta az állatokat, a természetet. Ilonka néni beszél arról is, hogy unokája állt mellette, és ő vigasztalta akkor is, amikor édesapja, majd férje meghalt.

- Unokámnak szép ballagási ruhát varrattunk neki, amikor a kertészeti szakközépiskolában végzett. Nagyon büszke voltam a jóeszű, érettségizett Viktóriára, aki tervezte, hogy főiskolára megy – teszi elém a lány fotóit a nagymama. Viktória nemigen járt el itthonról, így aztán interneten talált magának párt, amit én nem szívesen vettem, mert én nem igen hiszek az ilyesféle ismerkedésben – jegyzi meg. A nagymama nem szólt erről, és úgy tűnt, a fiatalok között rendben van minden.

Aztán szép lassan Vikikém szeme egyre szomorúbb lett, de nem panaszkodott nekem soha – idézi a múltat. Halála előtti egy héttel hétvégén jártak utoljára itthon, mert a párjával együtt gyakran hazajöttek hétvégére. Induláskor mindig csomagoltam nekik, húst, zöldséget, főtt ételt, befőttet is. A kert bővelkedett, egész ősszel a termést gyűjtöttem és tettem el télire, így mindig nagy csomaggal mentek el. 

- Az utolsó hétvégén egyik este nagyon hangosan veszekedtek, de nem szóltam, mondván, ez az ő dolguk. Búcsúzáskor mondták: egy hét múlva jönnek, de akkor már csak párja jött egyedül, és kereste Vikit. Feltűnt, hogy a fiú nem evett, máskor mindig szokott. Az idős asszony aggódott, mi történhetett, mert ilyesmi még soha nem fordult elő, hogy unokája nem ad hírt magáról, és szó nélkül nem megy be dolgozni. A fiú édesanyja hívott június 21-én, hogy a fia súlyos balesetet szenvedett. Ajánlottam azonnal neki: jöjjön hozzám a fia a lábadozásra, majd én ápolom. Ekkor még nem tudtam, ő ölte meg unokámat – temeti kezébe arcát.

Pár nap múlva jöttek – ahogy mondja - a bűnügyisek - és közölték a szörnyű hírt. - Akkor sem, és azóta sem fogtam fel, hogy mi történt. Az én drága unokámmal, ekkora borzalom, hogyan történhetett meg? Ezen a tragédián én soha nem tudom magam túl tenni - zokog tovább. Pokol az életem, tönkrement minden, üresség és űr vesz körül, beteg lettem, gyógyszereket kell szednem. Viktória ballagási ruháját gyakran nézegetem, simogatom, emlékezem. Néhány hozzátartozóm tartja bennem a lelket, meg Valika, a barátnőm, aki gyakran átjön, befőttet. lekvárokat teszünk el, sütünk, főzünk, beszélgetünk, hogy teljen az idő.

Idén nyáron, eltemettem a lányomat is, belehalt a gyászba. Majd megszakadt a szívem, amikor Viktória temetésen ott botorkált szegény a járókeretével, magába roskadba. A nagymama 2014. február 20-ára készül, amikorra tanúként idézték az ügyben a vasi törvényszékre. Erre nagyon vártam, mert eddig még nem hívtak, hogy elmondhassam, mennyire fáj, az, ami történt, és beszéljek arról, milyen ember volt az unokám. Meg aztán szemébe akarok nézni annak, aki ezt tette vele.