Szabó Szabolcs alkalmanként a 20–30 méhszúrást is elviseli

– A kisfiam egy nap megkérdezte tőlem, hogy mi a munkám, mivel foglalkozom. Elmagyaráztam neki, hogy számítógépeken dolgozom, informatikusként. Elgondolkodott, majd azt mondta, jó-jó értem, de mégis mit csinálsz? Nehéz egy hároméves gyereknek elmagyarázni az SAP virtuális rendszerét és adathalmazát, vagy a csapatvezetés mibenlétét. Valami fizikailag produktívat, valami kézzel foghatót szerettem volna csinálni, amit fel tudok mutatni a gyerekeimnek is. Sokat foglalkoztatott a dolog, volt, hogy majdnem cserépkályha-építésre adtam a fejem. Aztán találkoztam egy barátommal, aki méhészkedett; kipróbáltam és rájöttem, ez az, amire vágytam – mesélte a kezdetekről a civilben egyébként az informatikus menedzser.

Szabó Szabolcs belevetette magát a témába, így találkozott Kollár Imrével, a magyar méhészet egyik kiemelkedő alakjával. Egy éven át tanulta a szakembernél a mesterséget, inasként segédkezett, miközben elleste, tanulta a szakma fortélyait, csak ezután vett saját méhcsaládokat.

– Büszke vagyok Imre bátyám barátságára, mindent, amit a méhekről, a méhek szeretetéről és a méhészet praktikáiról tudok, neki köszönhetem. A Kollár-féle méhészkedési rendszer az egyébként is világszínvonalú magyar méhészet egyik legkifinomultabb és leghatékonyabb struktúrája. Megtanultam, ha jó a méheknek, akkor a méhésznek is az. Mindenféle méhészeti teendő arra irányul, hogy a méhcsaládokat segítsük. Például, mivel elvesszük tőlük a mézüket, ezzel megbontjuk a családok működésének egyensúlyát, egységét, ezért kötelességünk segíteni őket, hogy mielőbb visszarendeződjenek, helyrebillenjen a rendjük – magyarázta Szabolcs.

A képen az a különleges méhkonténer látható, amit Szabolcs maga díszített fel kalocsai mintával. A különbözőszínű virágok alatt lévő bejáratokat jobban be tudják azonosítani a méhek, ráadásul küllemre is jóval tetszetősebb. Fotó: Gáspár Gábor

Egy méhcsalád mintegy 60–80 ezer dolgozóból áll, akiket az anya egyesít családdá. Az anyát a körülötte lévő kiszolgáló személyzet eteti szájból szájba, cserébe az egyetlen dolga a petézés. Az anya meg is hálálja a bizalmat, hiszen naponta több ezer petét rak le. – Kezdetben, az első évben hat méhcsaláddal kezdtem dolgozni, ekkor még egy csepp mézem sem volt. A második esztendőben 36 családra szaporodott az állomány, de még ekkor sem termeltek elvehető mézet. A harmadik esztendő hozta meg az áttörést: egy tonna mézet állított elő az 52 család. Mára hetvenre nőtt a méhcsaládok száma, az előző évinél lényegesen több mézet pergettem. Cserébe a méhekkel hétvégenként és a szabadságom alatt is rendszeresen foglalkozom. Óriási segítség, hogy Katám (Szabolcs párja) támogat és részt vesz a munkák jelentős részében, a keretek fűzésétől a pergetésig, a vándorlástól a hivatalos ügyek intézéséig.

Szabolcs elmondta, a méhészkedés közben belecsöppen egy teljesen másik világba. Kiszakad a munkahelyi stresszből, elvonul a nyüzsgésből a természetbe, lelassul az idő. – Rengeteget tanultam tőlük: a szervezettségük, a szorgalmuk igazán példaértékű. Nem hanyagolhatom el őket, különben elmennek, legyengülnek vagy meghalnak. Felelős vagyok értük – hangsúlyozta.

A sok-sok törődés azonban néha bosszúsággal is jár. Nem szabad elfeledkezni ugyanis arról az apróságról, hogy a méhek bizony szúrnak. Az évszaktól és a virágzástól függően hol védőfelszerelésben és kesztyűben, hol anélkül tevékenykedik a gazdájuk. Szabolcsot esetenként akár 20– 30 alkalommal is megszúrják a méhecskék. Erről annyit mondott, a szúrás ma is ugyanúgy fáj, mint először, de már nem dagad be nagyon. Ráadásul olyannyira hozzászokott, hogy télen már hiányzik is neki. Persze, ha néha olyan kényes helyre süllyesztik be a fullánkjukat a méhek, mint például a hónaljába, akkor bizony egyáltalán nem bánja, ha az elkövető a szúrás után meghal.

Szabolcs méhei egy méhészkonténerben élnek, melynek most készül a párja. Ezek a „méhlakások” nem hétköznapiak, hiszen különleges, egyedi minta ékesíti az oldalukat. Mint megtudtam, a méhek a konténerek oldalára felfestett formák alapján jobban tájékozódnak. Szabolcs csodás kalocsai mintával díszítette a kocsikat.

– Egyre szélesedik az a réteg, amely nagyra értékeli a közvetlenül a termelőtől származó, hidegen kezelt, érett mézet. A repceméz krémessége, a vegyes méz praktikus kristályossága, az akácméz zöldes fényű, selymes folyékonysága, a hársméz elsöprő ízvilága mind csodálatos, kinek-kinek melyik tetszik jobban. Szerintem egy csupor méz különleges, szép ajándék. Nemcsak egyfajta cukorsűrítményt adunk, hanem vele együtt rengeteg munkát, törődést, napfényt is. Ráadásul korlátlan ideig eláll, ami ugyancsak emeli az ajándék értékét – zárta a beszélgetést Szabolcs.