feszültség

2018.11.03. 16:45

Megvan a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség új elnöke

A szervezet vezére az eddigi ideiglenes elnök, Gafur Rahimov lett.

A szervezet szombati, moszkvai kongresszusán az üzbég sportvezető a 114 szavazatból 84-et szerzett meg. Egyetlen kihívója volt, a kazah Serik Konakbajev.

Rahimovot az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint, ő „Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábban nyomatékosan kérte az AIBA-t, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget, az üzbég sportvezetőt pedig külön is megkereste, hogy ne jelöltesse magát az elnöki posztra.

Az AIBA-nál hosszú évek óta problémák vannak a vezetőség munkájával, tavaly nyár óta pedig vezetői válság alakult ki. Ennek kapcsán a NOB kijelentette, hogy – mostani állapotában – veszélyben van az AIBA nemzetközi sportszövetségként való elismerése. Amennyiben megvonják ezt a státuszt a szervezettől, úgy a szövetség a nyári játékokon nem szervezhetné meg a sportág küzdelmeit.

Rahimov a voksolás előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: arra fog törekedni, hogy enyhítse a NOB és az AIBA között fennálló fesztültséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában