2016.10.27. 18:20
Fantasztikus hangulatban - Eucharisztikus világtalálkozó előtt és világtalálkozó után
Soltész Miklós államtitkár volt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Veszprémi Csoportjának októberi vendége.
Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az Eucharisztikus világkongresszus után és kongresszus előtt címmel tartott jó hangulatú előadást a szépszámú érdeklődőnek. A téma aktualitását az adta, hogy az előadó a két civil résztvevő egyikeként maga is tagja volt az Erdő Péter bíboros vezette magyar küldöttségnek. A Fülöp-szigeteken megrendezett világkongresszuson több helyszínen és szekcióban tartottak előadásokat a világ minden tájáról érkezett meghívottak, ám Soltész Miklós szerint minden ilyen alkalommal egy-egy nagyhatású katolikus világtalálkozóról lehet beszélni. Mit is jelent a szó: Eucharisztia? A Magyar Katolikus Lexikon szerint szűkebb értelemben magát az Oltáriszentséget, tágabb értelemben pedig a hálaadó szentmisét, azt az alkalmat, amikor a megdicsőült Úr jelen van, és lelke működik az egyházban, főleg akkor, ha a hívek összegyűlnek az Eucharisztia ünneplésére. Így képeznek egyetlen egységet a térben és időben bárhol, bármikor megtartott szentmisék. A kenyér és bor színe alatt jelen lévő igazi főpap maga Krisztus, a szentmise pedig nemcsak dicsőítő és hálaadó, hanem engesztelő áldozat is, élőkért és holtakért.
Soltész Miklós államtitkár - a magyar küldöttség tagjaként - ott volt a Fülöp-szigeteken rendezett ötnapos világkongresszuson
Fotó: Pesthy Márton
Franciaországban, az 1800-as években indították útjára a rendezvényt, hogy magasabb szintre emeljék az Eucharisztiát. Korábban két-három évente, manapság négyévente tartanak katolikus világtalálkozót, ami a résztvevőknek olyan élményt jelent, mint a Szent II. János Pál pápa által életre hívott katolikus ifjúsági világtalálkozó. Cebuban (a spanyolok első fővárosa, itt kötött ki Magellán 1521-ben) sem volt ez másképpen. A csodaszép, ám rendkívül szegény ország (lakóinak 95 százaléka katolikus, öt százalék muszlim vallású) hihetetlen szeretettel, érdeklődéssel fogadta a vendégeit, és jellemzően népi vallásosságból eredő hozzáállásukkal óriási hangulatot teremtettek a találkozó öt napja alatt. Másfél-kétmillió ember vett részt a fáklyás felvonuláson, amelyhez a sorfalat diákok adták. Volt közös virrasztás, a búcsúrendezvényen pedig - egy stadionban -, miközben a középső nagyszínpadon több száz püspök, pap misézett egyszerre, körben, lent a füvön ötezer elsőáldozó gyerek ünnepelt a rokonságával együtt. Óriási ovációt váltott ki Ferenc pápa videóüzenete, amelyben kihirdette, hogy a következő, 2020-as világtalálkozó házigazdája Magyarország lesz. Hazánkban legutóbb 1938-ban tartottak eucharisztikus világkongresszust, az előző pedig akkor is a Fülöp-szigeteken, Manilában volt. Mivel a szervezőkön is sok múlik, itthon a munka már elkezdődött, a rendezvény főszervezője Fülöp Kornél atya.