legalább 60 ezer emberre vigyáz

2018.03.16. 17:30

Rózsa Balázs tűzoltó, a Mindennapok hőse: „a hivatásom nélkül nem tudnék létezni”

Két meghatározó pontja van az életemnek: Zoé, a kislányom születése, és az, amikor átléptem a veszprémi tűzoltóság küszöbét, ahol legalább 60 ezer emberre „vigyázok” Veszprémben és környékén, ezt mondta Rózsa Balázs tűzoltó zászlós, a Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság „C” szolgálati csoportja különleges szer-kezelője, hivatásos gépjárművezető, aki tűzoltó kategóriában lett a Mindennapok hőse.

Kovács Erika

Rózsa Balázs: Mit jelent nekem a munkám? Életem végéig ezt szeretném végezni! Fotó: Kovács Erika

-A szervezőtől tudtam meg, hogy elnyertem ezt a számomra rendkívül kitüntető címet, pedig nem tartom magam hősnek, jegyezte meg Rózsa Balázs. Úgy mondta, ő csak azt teszi, ami a hivatása, és azt a lehető legjobban. Az külön jól esett neki, hogy ismeretlenek szavaztak rá, és a voksolást valamennyi területen megnyerte. Szerinte Veszprémben és környékén, ahol legalább 60 ezer emberre „vigyáz”, a jó szívéről, segítőkészségéről ismerik, ugyanis, ha kell, éjjel is indul, segít, még akkor is, ha szabadságon van. Végzett önkéntes munkát többek között a vörösiszap katasztrófánál is. A család pedig –ahogy fogalmaz – mindent visz, Zoé, a kislánya, szülei, testvérei és barátai nem kérhetnek tőle olyat, hogy ne teljesítené kérésüket. Valószínűleg ez a tulajdonsága vezette hivatása választásához is. Az külön jó érzéssel tölti el, hogy a tűzoltókra elismeréssel tekintenek az emberek.

Rózsa Balázs négy évig várt arra, hogy tűzoltó lehessen, mert akkor. Hivatásos gépjárművezetőnek vették fel, és már első útján a felettesének azt mondta kollégája, akivel először kiment a riasztáshoz, hogy „na, húsz évig meglesz az egyes sofőr!” -Hivatásommal gyermekkori álmom valósult meg, igaz, akkor még a nagy piros autót láttam csak, aztán, amikor már élesben megy a mentés, illetve az első csizmahúzáskor megremeg az ember keze, ami 27 éves korában, 2005 október elsején történt, vallja. Hozzáteszi, örökre emlékezetes marad, amikor az első próbaút után megkezdhette a munkát. Egy herendi balesethez vonult, ahol egy fiatalember szorult a roncsba, amikor autójának nekiütközött egy kamion.

-Amikor az ember kiér a káresethez, akkor nem a borzalmakkal, tragédiákkal foglalkozik, hanem a feladattal, a mentéssel, a helyzetből ki kell hozni a maximumot! Ha kell, tartani kell a lelket abban, akinek szüksége van rá. Egy megnyugtató mondat adott esetben, bárminél többet érhet, és a legnehezebb helyzetben is úgy kell viselkedni, beszélni, hogy azt lássák a baleset vagy tűzeset érintettjei, hogy a tűzoltó ura a helyzetnek, soha nem hibázhat, és biztatja, nyugtatja azt, akit kell, avat be hivatásába. –Egy nézés, egy mosoly, amikor a sérült azt mondja, köszönöm! – ez mindennél többet ér! – közli. Aztán a laktanyában az nagyon fontos, hogy kibeszélik egymás között a történteket.

Rózsa Balázs beavat abba is, hogy ma is dübörög benne az adrenalin, amikor megszólal a riasztólámpa, akkor azonnal megszűnik a külvilág, abban a pillanatban tűzoltó az ember! Aztán a 16 tonnás, szirénázó autóval átmenni a városon, nem kis feladat, és sajnos adódik, hogy nem állnak félre az autósok, sőt, még versenyeznek is vele. Legemlékezetesebb mentéséről felidézte, egy balesetnél végezték a mentést, amikor egy roncsban egyszer csak azt vette észre, rámosolyog egy gyönyörű csecsemő, aki szerencsére karcolás nélkül megúszta az esetet.

Rózsa Balázs: Mit jelent nekem a munkám? Életem végéig ezt szeretném végezni! Fotó: Kovács Erika

A kérdésre, hogy mikor pihen, hogyan töltődik fel, megjegyzi, szabadnapján saját cégében dolgozik, amit jónak tart, mert másfajta elfoglaltságot jelent, így pihenteti. A természet, a kirándulás a mindene, a kislányával egy erdei séta, mindennél többet ér! Imádja a sportot, mert kell az erő a 30-35 kilós felszereléssel való munkához, akár hőségben, akár fagyban. Így 2005-2010 között több futballtornáról is éremmel érkeztek haza. 2008-ban Győrben, az Országos Labdarúgó Kupán 1. helyezést értek el, 2009-ben Belgiumban a Rendészeti Futsal Világkupán 10. helyen végeztek. Aztán 2010-ben a Budapest-Bamako utat megtéve az Együtt Másokért Bamako Team Tűzoltó csapattal adományt vittek afrikai szegények megsegítésére. -Mit jelent nekem a munkám? Életem végéig ezt szeretném végezni! Magamnak és kollégáimnak azt kívánom, nyugodt szolgálatot, lánglovagok! –szögezi le határozottan.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!