Gyönyörű nagy társasjáték - Erdélyi Ágnes karnagy a Príma-díjról, a közösségben való éneklésről

- A Príma-díjat nem a szakma, hanem a vállalkozók, a támogatók, mecénások ítélték oda. Szükség van mecénásokra?
 
- Már a reneszánsz korában is szükség volt, a művészeket felkarolták a gazdagok. Azt szokták mondani, a kultúra egy ingyenélő, pénzt vivő tevékenység. Mi úgy fogalmazunk, ez a szükséges felesleges dolog. Élni lehet a művészetek nélkül, de nem nagyon érdemes  meghatározza, boldoggá, széppé teszi az ember hétköznapjait. Ahhoz, hogy ezt művelni tudjuk, szükség van az anyagi támogatásra. Ez a díj például hozzásegít bennünket egy római egyházzenei fesztiválon való részvételhez. Az összeg a mi másfél busznyi énekkarunkkal való utazásának csak egy része, mégis jelentős támogatás. Húsz éves álmom, hogy egyszer Rómában énekelhessünk, a zenei világ egyik központjában, ahol Palestrina működött és minden komolyabb zenész megfordult.
 
- A vállalatok, cégek a képzőművészetet talán szívesebben támogatják, mint a zeneművészetet.
 
- Ez így van, az látványosabb. Egy cégnek kevés, ha csupán egy hangversenyen megjelenik a neve. A kóruséneklés egyébként sem annyira látványos. Sokan kérdezik tőlünk, nem divatjamúlt műfaj-e a kóruséneklés. Mi úgy érezzük  nemcsak én, aki ebben élek gyerekkorom óta, hanem velem együtt sokan, akik énekelnek , úgy kell ezt csinálni, hogy a mai embereknek is közösséget nyújtson. Számunkra közösséget ad, a közösségen keresztül pedig azokat a lelki feltöltő élményeket nyújtja, amiket egyedül énekelve soha nem érezhet az ember. Egy kórus valóban úgy működik, mint egy hatalmas család, szoros köztünk a kapcsolat. Bárkinek öröme vagy szomorúsága van, az mindenkit érint, a próbán jelen vannak ezek az érzelmi hatások, ehhez járul hozzá a zene érzelmi hatása. Ez a díj azért öröm számunkra, mert a közösségi erőt és a közösség zenei minőségét értékelték.

- Családként emlegetik a vegyeskart, de talán nem csak azért, mert fiatalok és idősek is tagjai.
 
- Mi valóban úgy érezzük, hogy összetartozunk. Aki nem akar vagy nem tud kapcsolódni  nagyon ritkán van ilyen , az nem marad meg közöttünk. Sokféle foglalkozású, egyéniségű, zenei képzettségű ember jár közénk, kiegészítik egymást, figyelnek egymásra és együttműködnek, ha feladat van.
 
- Évente hirdetnek felvételt, várnak új tagokat a kórusba?
 
- Mostanában nem nagyon hirdetünk, mert jönnek a fiatalok maguktól. Belépéskor meghallgatjuk őket, nem mindenki tudja a várt színvonalat nyújtani, van, akit nem tudunk bevenni a kórusba. Nincs olyan hangi kvalitása vagy a füle képzetlen, azt a mennyiségű és minőségű zenét, amit mi itt megtanulunk, ő sokkal lassabban tudná megtanulni. Ez egy dal elénekléséből kiderül. Abból, hogy hogyan áll ki, milyen hangosan adja elő a dalt, esetleg megskáláztatjuk.
 
- Melyik szólamban vannak kevesebben és melyikben a legtöbben?
 
- Az utóbbi egy évben a tenor szólamba jöttek a legtöbben, soha ilyen gyönyörű tenor szólamunk még nem volt, mint most. A többi szólam nagyjából rendben van. A vokálból a basszus fiúkra várunk, hogy felnőjenek, de ők még fiatalok, más dolguk van az életben, sok nekik a heti két próba.

- A többieknek nem sok? Mindenki tudja vállalni a heti két estét?
 
- Vállalni kell. Aki ezt nem tudja vállalni, az elmegy olyan énekkarba, ahol heti egy próba van. Régebben, az énekkari mozgalom elején  amíg nem volt tévé, nem volt ennyi nyüzsgés, nem ilyen beosztásban kellett az embereknek dolgozni  a legtöbb énekkar heti két próbát tartott, de a rendes próbajárás reményében sokan elhagyták az egyiket, maradt a heti egy, azzal viszont kevésbé gyorsan lehet haladni. Ez egy minőségi különbség.
 
- Számon tartják, szankcionálják, ha valaki nem jelenik meg a próbán?
 
- Katalógus van, minden szólamban egy kórustag beírja, ki érkezett meg. Ezzel egészen addig nincs gond, míg egy szereplés előtt a próbákon nincs kikérdezés. Ez így csúnyán hangzik, mondjuk inkább azt, egyéni éneklés. Most is, hogy Bach János passiójára, a zeneirodalom csúcsának előadására készülünk, mindenkinek be kell mutatni a maga szólamát, szoprán, alt, tenor, basszus, kvartettezni kell, úgy hívjuk. Ennek alapján kiválogattuk azt a körülbelül ötven énekest, aki a János passiót megtanulja márciusig. A János passió a legnehezebb művek egyike, rettentő nehéz technikailag, magunk közül is válogattunk.
 
- Az egyéni éneklés természetes a kórustagok számára? Nem túl nehéz ez?
 
- Az a jó, ha természetes, ha mindenki képes rá. Két, három bizonytalan ember egy teljes szólam munkáját tönkre tudja tenni. M. Tóth Tónitól tanultam egy nagyon jó mondást, ami nagyon tetszik nekem: a mező a fűtől zöld. Minden egyes fűszálnak ott kell lenni és zöldülni kell, hogy a mező zöldnek látsszon. Ez a kórusra is igaz: az akkor fog úgy szólni és akkor lesz zeneileg magas színvonalú, ha egyenként a munkát, a felelősséget és a minőséget is vállalja mindenki. Amikor valaki azt mondja, jaj, sokan vannak abban a szólamban, én nem hiányzom, azt válaszolom neki: képzeld, ha mindenki ezt mondaná, senki se lenne. A kóruséneklés egy életforma. Vannak közöttünk aktív dolgozók, pedagógusok, fiatalok a versenyszférából és nyugdíjasok  a régi aranyos törzsgárda. Van olyan hölgy, aki a kórus mellett templomi énekkarba, nyugdíjas klubba, a nyugdíjas klub énekkarába jár. Ezek a nyugdíjasok nem lesznek gyakran betegek és nem lesz céltalan az életük. Magunknak is mondhatom, és minden generációnak biztatásul: sokkal lassabban öregszik meg és lehet, hogy szellemileg meg se öregszik az az ember, aki egy közösségben aktívan részt vesz folyamatosan. A fiataloknak pedig jó látni, hogy harminc és negyven felett is van élet, felemelő ez a többgenerációs együttlét. 
 
- A halottak napi Werner Requiem után már a karácsonyi koncertre készülnek. Milyen lesz az idei műsor?
 
- Az idei koncerten francia zene lesz, nagyon dallamos, szívhez szóló, finom zene: karácsonyi kantáta, fuvola-hárfa zene, népszerű karácsonyi kórusmuzsika. Karácsony után készülünk a világ első számú zenéjének, a János passiónak húsvéti bemutatására. A fiatalok jövő év májusában Riminiben az Ifjúság és folklór fesztiválon vesznek részt, magyar népzene előadásával, a felnőtt kórus pedig az említett római egyházzenei fesztiválra készül.

*
Ez egy teljesen más jellegű díj, mint amilyeneket eddig kaptunk. Országos kórusszövetségtől, kulturális minisztériumtól szakmai díjakat kaptunk, a város elismeréseit, a Pro Urbe- és a Gizella-díjat is ide sorolom.

A Príma-díj a mecénások díja, öröm, hogy ők is észrevették munkánkat, ez azt jelenti, nem dolgozunk hiába. A díjátadó ünnepségen volt egy része a közönségnek, aki nem jár rendszeresen hangversenyre, nem találkozott velünk, rácsodálkozott a műsorunkra  jóleső érzés, hogy a kórusmuzsikát a távolabb élők is elismerik és szeretik.